2018
1. fejezet: Kérj hittel
Lábjegyzetek
Megjelenítési stílus

Kérj hittel

Ez a Szentek: Jézus Krisztus egyházának története az utolsó napokban című új, négykötetes egyháztörténeti elbeszélés első fejezete. A könyv 14 nyelven lesz elérhető mind nyomtatásban, mind az Evangéliumi könyvtár alkalmazás Egyháztörténet rovatában, mind pedig a szentek.lds.org oldalon. A további néhány fejezet a következő lapszámokban lesz közzétéve a könyv első kötetének az év későbbi szakaszában történő megjelenéséig. Ezen fejezetek 47 nyelven lesznek elérhetőek az Evangéliumi könyvtár alkalmazásban, valamint a szentek.lds.org oldalon.

Saints: The Standard of Truth

1815-ben az indonéziai Sumbawa szigete dúsan zöldellt a nemrég hullott eső nyomán. A családok az előttük álló száraz évszakra készülődtek, ahogy azt évről évre, nemzedékek óta mindig is tették, rizsföldjeiket művelve a Tambora tűzhányó árnyékában.

Április 5-én azonban a hegy hamut és tüzet okádva felébredt több évtizedes szunnyadásából. Az emberek több száz mérföldnyire onnan is hallották az ágyúdörgésre emlékeztető robajt. A kisebb kitörések több napon át tartottak, majd április 10-ének estéjén az egész hegy felrobbant. Három tüzes csóva tört az ég felé, amelyek egyetlen hatalmas robbanásban egyesültek. Folyékony tűz hömpölygött a hegyoldalon, elborítva a lábánál található falut. Forgószelek tépázták a térséget, fákat tépve ki és otthonokat sodorva el.1

A kaotikus állapotok egész éjjel, de még a következő éjszakába nyúlóan is tartottak. Hosszú mérföldeken át hamu borította a talajt és a tengert, néhol a két lábnyi [kb. 60 cm-es] vastagságot is elérve. A dél éjfélnek tűnt. A háborgó tenger számos helyen kicsapott a partra, tönkretéve a termést és falvakat mosva el. A Tamborából heteken át záporozott a salak, a kő és a tüzes törmelék.2

A rákövetkező néhány hónap során a kitörés hatásai átgyűrűztek az egész földgolyón. Az embereket világszerte csodálatos naplementék kápráztatták el, ám az élénk színek mögött valójában a föld légkörében lebegő vulkáni hamu halálos következményei álltak. A következő évben az időjárás kiszámíthatatlanná és pusztítóvá vált.3

A kitörés miatt Indiában leesett a hőmérséklet, a kolera pedig emberek és családok ezreinek életét követelte. Kína termékeny völgyeiben a megszokott enyhe időjárást nyári hóviharok váltották fel, az özönvízszerű esőzések pedig elpusztították a termést. Európában megfogyatkoztak az élelmiszerkészletek, ami éhínséget és rettegést eredményezett.4

Az emberek mindenütt magyarázatot próbáltak találni a szokatlan időjárás okozta szenvedésre és halálozásokra. India hindu templomai szent emberek imáitól és kántálásaitól visszhangoztak. A kínai költők a fájdalom és a veszteség nagy kérdésein tépelődtek. Franciaországban és Angliában az emberek térdre hullottak, attól való félelmükben, hogy elérkeztek a Biblia által megjövendölt borzalmas csapások. Észak-Amerikában arról szóltak a lelkészek prédikációi, hogy Isten így bünteti az eltévelyedett keresztényeket, és a figyelmeztetés hangjával igyekeztek felszítani a vallásos érzelmeket.

Az emberek szerte az országban templomokba és megújulási összejövetelekre sereglettek, aggodalmasan igyekezve megtudni, hogy miként menekülhetnének meg az eljövendő pusztulástól.5

A Tambora kitörése még a következő évben is hatással volt Észak-Amerika időjárására: a tavaszt havazás és gyilkos fagyok követték, 1816 pedig úgy maradt meg az emberek emlékezetében, mint az év, amikor nem volt nyár.6 Az Amerikai Egyesült Államok északkeleti sarkában Vermont sziklás dombjai már évek óta nehezítették az egyik földműves, egy bizonyos id. Joseph Smith életét. Abban az idényben azonban – miközben a feleségével, Lucy Mack Smithszel tanúi voltak annak, ahogy a kérlelhetetlen fagyok elviszik a termést – már azzal is tisztában voltak, hogy anyagi ellehetetlenülés és bizonytalan jövő vár rájuk, ha ott maradnak.


Negyvenöt évesen Joseph már nem volt fiatalember, és az új földeken való újrakezdés terve egyszerre tűnt fenyegetőnek és csüggesztőnek. Tudta, hogy a legidősebb fiai – a 18 éves Alvin és a 16 éves Hyrum – segítségére lehetnek majd a talaj megtisztításában, a házépítésben, valamint a növények elültetésében és betakarításában. Nagyobbik lánya, a 13 éves Sophronia már elég idős volt ahhoz, hogy segítsen Lucynak a ház és a gazdaság körüli munkájában. A fiatalabb fiai – a 8 éves Samuel és az 5 éves William – is egyre nagyobb segítséget jelentettek, egy nap pedig majd a hároméves Katharine és az újszülött Don Carlos is elég idős lesz ahhoz, hogy be tudjon segíteni.

Azonban a 10 éves középső fia, az ifjabb Joseph, más lapra tartozott. Négy évvel korábban Joseph lábából ki kellett műteni egy fertőzött gócot, és a fiú onnantól mankóval járt. Bár a lába kezdett újra megerősödni, még mindig fájdalmasan sántított, és az apja nem tudta, hogy felnövekedve vajon az ifjabb Joseph is olyan erős lesz-e egy nap, mint Alvin és Hyrum.7

JOSEPH SMITH BIRTHPLACE MEMORIAL CENTER, SHARON VERMONT

Ez a látogatóközpont a vermonti Sharonban található, azon a helyen, ahol 1805. december 23-án Joseph Smith született. A háttérben látható kőoszlop 38,5 láb (11,7 méter) magasra nyúlik a talapzatáról – egy-egy láb Joseph Smith életének minden éve jelképeként.

Fénykép: Brad Walker Stevens

Mivel biztosan tudták, hogy számíthatnak egymásra, a Smith család elhatározta, hogy elhagyja vermonti otthonát, és egy jobb vidék felé veszi az irányt.8 Több környékbelihez hasonlóan az idősebb Joseph is úgy döntött, hogy New York államba utazik, ahol egy jó farmot remélt találni, amelyet megvehetnének hitelre. Ha ez megvan, akkor majd Lucyért és a gyerekekért küldet, és a család újrakezdheti életét.

Ahogy Joseph nekivágott a New York felé vezető útnak, Alvin és Hyrum elkísérték egy darabon, mielőtt búcsút vettek volna tőle. Az idősebb Joseph Smith nagyon szerette a feleségét és a gyermekeit, de akkoriban még nem tudott igazán biztos megélhetésről gondoskodni számukra. A balszerencse és a sikertelen befektetések eredményeképpen a család szegény és gyökértelen volt. Talán New Yorkban majd más lesz.9

A következő télen az ifjabb Joseph – hóban sántikálva – már úton is volt az édesanyjával és a testvéreivel, hogy eljussanak nyugatra, egy Palmyra nevű New York-i faluba, melynek közelében az apja jó földet talált, és most a családját várta.


Minthogy a férje nem segíthetett a költözésben, a szekerük hajtására Lucy felfogadott egy bizonyos Mr. Howardot. Útközben Mr. Howard durván bánt a holmijaikkal, a neki fizetett pénzt pedig eljátszotta és elitta. Miután pedig csatlakoztak egy másik, nyugatra tartó családhoz, Mr. Howard lezavarta Josephet a szekérről, hogy a bakon maga mellé ültethesse a másik család lányait.

Tudva, hogy milyen fájdalmas Josephnek a járás, Alvin és Hyrum megpróbáltak néhányszor szembeszállni Mr. Howarddal, de ő minden ilyen alkalommal rájuk húzott az ostor nyelével.10

Ha Joseph idősebb lett volna, valószínűleg maga próbált volna szembeszállni Mr. Howarddal: sérült lába ugyan akadályozta a munkában és a játékban, de az akaratereje ellensúlyozta gyenge alkatát. Mielőtt az orvosok belemetszettek a lábába és kivágták a csont fertőzött részeit, le akarták kötözni, vagy legalább egy erős konyakkal leitatni a fájdalom tompítására. Joseph azonban csak annyit kért, hogy az apja tartsa a karjában.

Mindvégig ébren és tudatánál maradt, sápadt arcát kiverte a hideg veríték. A máskor rendszerint oly erős édesanyja a sikolyait halva szinte összeomlott. Ezek után Lucy valószínűleg úgy érezte, hogy bármit el fog tudni viselni.11

Joseph a szekér mellett sántikálva azt tapasztalta, hogy édesanyja még Mr. Howardot is el tudja viselni: már vagy 200 mérföldet utaztak, és eddig a türelmesnél is türelmesebb volt a hajtó bárdolatlan viselkedésével szemben.

Mintegy 100 mérfölddel Palmyra előtt Lucy egy újabb úton töltött napra készült, amikor azt látta, hogy Alvin fut feléje. Mr. Howard ledobálta a holmijaikat és csomagjaikat az úttestre, és arra készült, hogy elhajt a lovaikkal és a szekérrel.


Lucy az egyik kocsmában talált rá a férfira. „Biz’ Isten az égben – jelentette ki –, az a szekér és azok a lovak, csakúgy mint a velük lévő holmik, az enyémek.”

Körülhordozta tekintetét a kocsmában. Tele volt férfiakkal és nőkkel, leginkább hozzá hasonló utazókkal. „E férfi – közölte, állva a tekintetüket – eltökélte, hogy elveszi tőlem az utazásomban való továbbjutásom minden eszközét, teljes nyomorúságban hagyva engem nyolc kisgyermekkel.”

Mr. Howard közölte, hogy már elköltötte a szekér hajtásáért kapott fizetségét, és ezért nem mehet tovább.

„Nincs szükségem kegyelmedre – közölte Lucy. – Én magam fogom hajtani a fogatot.”

Ott hagyta Mr. Howardot a kocsmában, és megesküdött, hogy a gyermekek ismét együtt lesznek az apjukkal, bármi történjen is.12

Sáros és hideg utak vártak rájuk, de Lucy biztonságban elvitte a családját Palmyrába. Ahogy elnézte, amint a gyermekek az apjukba kapaszkodnak és puszilgatják őt, úgy érezte, hogy az utazással járó minden szenvedésük elnyerte jutalmát.


A család hamarosan kibérelt egy kis házat a településen, és megbeszélték, hogyan tehetnének szert egy saját gazdaságra.13 Úgy döntöttek, hogy a legjobb az lesz, ha addig dolgoznak, amíg előteremtik az első részletet a közeli erdős részen fekvő egyik földterületre. Az idősebb Joseph és a fiai pénzért kutat ástak, kerítésdeszkát hasítottak és szénát kaszáltak, miközben Lucy és a lányok pite, root beer [üdítőital], valamint díszes terítők készítéséből és árusításából keresték meg a betevőt a család számára.14

Ahogy az ifjabb Joseph növekedett, a lába egyre erősödött, és már könnyen járt-kelt Palmyrában. A településen a térség minden részéből érkezett emberekkel ismerkedett össze, akik közül sokan fordultak a vallás felé lelki vágyódásaik kielégítését és az élet nehézségeinek magyarázatát keresve. Joseph és családja nem tartozott egyik egyházhoz sem, de a szomszédságból sokan jártak istentiszteletre valamelyik tornyos presbiteriánus kápolnába, a baptisták gyülekezeti házába, a kvéker terembe, vagy ki a táborhelyre, ahol a metodista vándorprédikátorok időről időre megújulási összejöveteleket tartottak.15

Joseph 12 éves korában vallási viták söpörtek át Palmyrán. Bár keveset olvasott, szívesen töprengett el különböző eszméken. Meghallgatta a prédikátorokat, remélve, hogy többet tudhat meg halhatatlan lelkéről, de a prédikációk után gyakran volt bizonytalan. Azt mondták neki, hogy bűnösként él egy bűnös világban, és elveszett lenne Jézus Krisztus üdvözítő kegyelme nélkül. Noha Joseph hitt az elmondottakban, és rosszul érezte magát a bűnei miatt, nem volt benne biztos, hogy miként lelhetne megbocsátásra.16

Arra gondolt, hogy segítene, ha istentiszteletre járna, de egyetlen helyen sem tudott megállapodni. A különböző egyházak véget nem érően vitatkoztak arról, hogy miként szabadulhat meg az ember a bűntől. Miután Joseph egy ideig hallgatta ezeket a vitákat, gyötrelmesnek találta, hogy az egyazon Bibliát olvasó emberek eltérő következtetésekre jutnak annak jelentését illetően. Hitt benne, hogy Isten igazsága fellelhető valahol – csak éppen nem tudta, hogy találjon rá.17

A szülei sem voltak benne biztosak. Mind Lucy, mind az idősebb Joseph keresztény családban nőtt fel, és hitt a Bibliában és Jézus Krisztusban. Lucy eljárt egyházi összejövetelekre, és gyakran vitte magával a gyermekeit is. Már azóta kereste Jézus Krisztus igaz egyházát, hogy a nővére évekkel korábban meghalt.

Amikor egyszer – még valamikor Joseph születése előtt – súlyosan megbetegedett, attól félt, hogy meghal, mielőtt megtalálná az igazságot. Egy sötét és elhagyatott szakadékot érzékelt saját maga és a Szabadító között, és tudta, hogy nincs felkészülve a következő életre.

Ahogy éjszaka ébren feküdt, Istenhez imádkozott és megígérte Neki, hogy ha életben hagyja, meg fogja keresni Jézus Krisztus egyházát. Amint imádkozott, az Úr hangja szólt hozzá, biztosítva őt arról, hogy ha keresni fog, akkor talál. Attól kezdve több egyházba is ellátogatott, de még nem találta meg az igazit. De még amikor úgy is tűnt, hogy a Szabadító egyháza már nincs jelen a földön, Lucy egyre csak kutatott, bízva abban, hogy mégis jobb templomba járni, mint nem.18

Feleségéhez hasonlóan az idősebb Joseph Smith is éhezett az igazságra, de úgy érezte, hogy egy téves egyháznál az is jobb, ha nem jár semelyikbe. Édesapja tanácsát követve az idősebb Joseph a szentírásokban kutatott, buzgón imádkozott, valamint hitt abban, hogy Jézus Krisztus a világ szabadítására jött el.19 Mégsem tudta azonban összeegyeztetni azt, amit igaznak érzett, azzal a zavarodottsággal és széthúzással, melyet az őt körülvevő egyházakban látott. Az egyik éjszaka azt álmodta, hogy az egymással vetélkedő prédikátorok a szarvukkal a földet túró, bőgő szarvasmarhákhoz hasonlatosak, ami elmélyítette azon aggodalmát, miszerint csak keveset tudnak Isten királyságáról.20

Látva szülei elégedetlenségét a helyi egyházakkal, az ifjú Joseph csak még jobban összezavarodott.21 A lelke forgott kockán, mégsem tudott senki kielégítő válaszokkal szolgálni számára.

Miután több mint egy éven át gyűjtötték a pénzt, a Smith család ki tudta fizetni az első részletet egy 40 hektáros erdős területért Palmyrától délre, Manchesterben. Miközben továbbra is eljártak másoknak dolgozni, a megvásárolt területen megcsapolták a juharfák édes nedvét, gyümölcsöst ültettek, és irtásokat hoztak létre, hogy növényeket termesszenek.22


Special Project Face-to-Face: Log home corner view

Ez a rönkház, amely a New York állambeli Palmyra mellett áll, annak az otthonnak a másolata, amelyet a Smith család épített ott, miután odaköltöztek Vermontból. A háttérben a Szent Liget látszik.

Fénykép: D. Brent Walton

Az ifjú Joseph a földeken dolgozva is tovább aggódott a bűnei miatt és lelke jóléte felől. Palmyrában lecsillapodott ugyan a vallási megújulás, de a prédikátorok továbbra is versengtek a megtértekért, úgy helyben, mint szerte a térségben.23 Joseph nappal és éjjel figyelte, ahogy a nap, a hold és a csillagok rendezetten és fenségesen vonulnak az égbolton, és megcsodálta az élettől nyüzsgő föld szépségét. Megfigyelte a körülötte lévő embereket is, és elámult erejükön és értelmükön. Mintha minden arról tett volna tanúságot, hogy Isten létezik és a saját képére teremtette az emberiséget. De miképpen találhatott volna Rá Joseph?24

1819 nyarán, amikor Joseph 13 éves volt, metodista prédikátorok gyűltek össze konferenciára néhány mérföldre a Smith család gazdaságától, majd a vidéken szétszéledve igyekeztek megtérésre sarkallni az olyan családokat, mint amilyen Josephé is volt. E prédikátorok sikere aggodalmat váltott ki más környékbeli lelkészekben, így hamarosan kiélesedett a megtértekért folytatott verseny.

Joseph eljárt az összejövetelekre, meghallgatta a lelkesítő prédikációkat, és tanúja volt a megtértek örömkiáltásainak. Velük együtt szeretett volna kiáltani, de gyakran úgy érezte, hogy szavak és vélemények kereszttüzében áll. „E sok felekezet közül vajon melyiknek van igaza; vagy talán mindannyian tévednek? – tette fel magának a kérdést. – Ha bármelyiküknek igaza van, melyik az, és hogyan tudhatnám meg?” Tudta, hogy szüksége van Krisztus kegyelmére és irgalmára, de azt nem, hogy hol is találhatná meg azt ilyen sok, a valláson összekülönböző ember és egyház között.25

Elillanni látszott a remény, hogy válaszokra – lelkében pedig békességre – lelhet. Azon tűnődött, miképpen találhatja meg bárki is az igazságot ekkora zajban.26

Az egyik prédikáción Joseph felfigyelt arra, amit egy lelkész az Újszövetségből, Jakab levelének első fejezetéből idézett. „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége – szólt az idézet –, kérje Istentől, a ki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja…”27


Joseph hazament, és elolvasta ezt a verset a Bibliában. „Soha egyetlen szentírásrész sem szólt nagyobb erővel az ember szívéhez, mint akkor ez az enyémhez – idézte fel később. – Úgy tűnt, nagy erővel hatolt szívem minden érzésébe. Újra meg újra átgondoltam, tudva, hogy ha valakinek bölcsességre van szüksége Istentől, hát az én vagyok”. Korábban olyan szemmel forgatta a Bibliát, mintha az összes válasz ott lenne benne. Most azonban maga a Biblia üzente neki, hogy a kérdéseivel közvetlenül Istenhez forduljon személyre szóló válaszokért.

After Much Contemplation

Sok elmélkedés után. Készítette: Al Rounds

Joseph az ima mellett döntött. Korábban soha nem imádkozott még fennhangon, de bízott a Biblia ígéretében. Az állt benne, hogy „kérje hittel, semmit sem kételkedvén”28. Isten meg fogja hallani a kérdéseit – még ha Joseph esetlenül is fogalmazza meg őket.