Első elnökségi üzenet
„Őrá mindenkor emlékezni” világméretű vezetőképzés
Írta: Henry B. Eyring elnök
első tanácsos az Első Elnökségben
El tudjátok képzelni velem együtt Moróni prófétát, amint éppen a Mormon könyve utolsó szavait rója az aranylemezekre? Egyedül volt. Tanúja volt annak, ahogy elbukik az országa, a népe és a családja. Földjét a háború „szüntelen körforgása” jellemezte (lásd Mormon 8:8). Mégis volt reménysége, mert látta a mi napjainkat! És bár sok dolgot írhatott volna, leginkább arra buzdított minket, hogy emlékezzünk (lásd Moróni 10:3).
Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) mindig szívesen tanított arról, hogy a szótár talán legfontosabb szava az emlékezni. Mivel szövetségeket kötöttünk Istennel, ezért „arra van a legnagyobb szükségünk, hogy emlékezzünk” rájuk.1
A szentírásokban számos helyen megtalálhatjátok azt a szót, hogy emlékezni. Amikor Nefi a bátyjaihoz intézte intelmeit, gyakorta arra szólította fel őket, hogy emlékezzenek az Úr szavaira, és hogy emlékezzenek arra, miként szabadította meg Isten az atyáikat (lásd 1 Nefi 15:11, 25; 17:40).
Búcsúbeszédében Benjámin király hétszer használta az emlékezni szót. Azt remélte, hogy a népe emlékezetben tartja majd „Isten nagyságát…, és az ő jóságát és hosszútűrését” irántuk (Móziás 4:11; lásd még 2:41; 4:28, 30; 5:11–12).
Amikor a Szabadító bevezette az úrvacsorát, arra szólította fel tanítványait, hogy az Ő áldozatának emlékezetére vegyenek azokból a jegyekből (lásd Lukács 22:19). Minden úrvacsorai imában, amelyet csak hallunk, az emlékezni szó előtt ott szerepel a mindig szó (lásd T&Sz 20:77, 79).
Az üzenetem felkérés – mi több, esdeklés – az emlékezésre. Íme három javaslat arra vonatkozóan, hogy mire is emlékezhettek minden héten, amikor az úrvacsora szent jegyeiből vesztek. Remélem, hogy számotokra is olyan hasznosnak bizonyulnak, mint amilyennek számomra bizonyultak.
Emlékezzetek Jézus Krisztusra!
Először is, emlékezzetek a Szabadítóra! Emlékezzetek rá, hogy ki volt Ő, míg a földön járt, hogyan beszélt másokkal, és hogyan tanúsított kedvességet a cselekedetei során. Emlékezzetek, hogy kivel töltött időt, és hogy mit tanított. A Szabadító „széjjeljárt jót tévén” (Apostolok cselekedetei 10:38). Meglátogatta a betegeket. Elkötelezett volt az Atyja akaratának megtétele iránt.
Legfőképpen pedig mindannyian emlékezhetünk az Őáltala – az irántunk érzett szeretete miatt – fizetett hatalmas árra, mellyel lemosta bűneink foltját. Amikor emlékezünk Őrá, növekszik a követésére irányuló vágyunk. Egy kicsit kedvesebbek akarunk majd lenni, megbocsátóbbak, hajlandóbbak arra, hogy Isten akaratát kutassuk és cselekedjük.
Emlékezzetek arra, hogy mit kell jobban csinálnotok!
Nehéz úgy gondolni a Szabadítóra – az Ő tisztaságára és tökéletességére –, hogy egyúttal ne gondoljunk arra is, hogy mi mennyire hiányosak és tökéletlenek vagyunk Őhozzá képest. Szövetségeket kötöttünk, hogy engedelmeskedni fogunk a parancsolatainak, mégis gyakran vallunk kudarcot e magas mérce elérésében. Ám a Szabadító tudta, hogy ez így lesz, ezért is adta nekünk az úrvacsora szertartását.
Az úrvacsora gyökerei az áldozatbemutatás ószövetségi gyakorlatáig nyúlnak vissza, amikor a bűnök megvallására is sor került (lásd 3 Mózes 5:5). Mi már nem áldozunk fel állatokat, a bűneinkkel azonban így is felhagyhatunk. A szentírások a megtört szív és a töredelmes lélek áldozataként hivatkoznak erre (lásd 3 Nefi 9:20). Bűnbánó szívvel járuljatok az úrvacsorához (lásd T&Sz 59:12; Moróni 6:2)! Amikor így tesztek, elnyeritek a bűnök bocsánatát, és nem fogtok letérni az Istenhez visszavezető ösvényről.
Emlékezzetek az általatok eddig elért fejlődésre!
Amikor az úrvacsora szertartása alatt megvizsgáljátok az életeteket, azt remélem, hogy a gondolataitok nemcsak a helytelen cselekedeteitek körül forognak majd, hanem a helyesek körül is – azon pillanatok körül, amikor úgy éreztétek, hogy Mennyei Atya és a Szabadító meg vannak veletek elégedve. Akár még arra is szánhattok egy pillanatot az úrvacsora alatt, hogy megkérjétek Istent, segítsen nektek meglátni ezeket. Ha így tesztek, megígérem nektek, hogy érezni fogtok valamit. Reményt fogtok érezni.
Amikor én tettem így, a Lélek biztosított engem arról, hogy bár a tökéletestől még távol vagyok, de jobb vagyok ma, mint amilyen tegnap voltam. Ez pedig azt a bizonyosságot nyújtja számomra, hogy a Szabadítónak köszönhetően holnap még jobbá válhatok.
A mindig hosszú idő, és sok összpontosított erőfeszítést jelent. A saját tapasztalatotokból tudjátok, mennyire nehéz tudatosan mindig egy dologra gondolni. Ám bármilyen mértékben sikerül is betartanotok azt az ígéreteteket, hogy mindig emlékezni fogtok Őrá, Ő mindig emlékszik rátok.
A Szabadító ismeri a kihívásaitokat. Tudja, milyen az, amikor nyomasztanak az élet gondjai. Tudja, milyen sürgető szükségetek van az abból fakadó áldásokra, hogy mindig emlékeztek Őrá és engedelmeskedtek Neki – „hogy Lelke mindig vel[ete]k legyen” (T&Sz 20:77; kiemelés hozzáadva).
Így hát Ő minden héten visszavár titeket az úrvacsorai asztalhoz, ismét felkínálva számotokra annak lehetőségét, hogy tanúságot tegyetek Őelőtte, miszerint mindig emlékezni fogtok Őrá.