Szolgálat az egyházban
A felmentés kezdet, nem vég
Az egyházban nem lépünk feljebb vagy lejjebb. Együtt haladunk előre.
Részlet Liz Lemon Swindle Keresve azt az egyet című festményéből. Másolni tilos!
Az egyik barátomat nemrég mentették fel az egyházközsége püspöki elhívásából. Tudva azt, hogy én is szolgáltam már püspökként, néhány nappal később beszélni szeretett volna velem.
„Normális, hogy úgy érzek, ahogy érzek?” – kérdezte.
„Miért, mit érzel?”
„Ürességet, azt hiszem. Olyan sok ember életének voltam a része, és most hirtelen az egésznek vége. Fogom még valaha is úgy érezni, hogy ennyire részese vagyok a dolgoknak?”
A kérdése visszarepített azokba az időkbe, amikor engem mentettek fel. Emlékszem, hasonló érzéseim voltak. Hiányzott az, amilyen mélyen részese voltam annak, hogy segítsek az embereknek közelebb kerülni a Szabadítóhoz és a Mennyei Atyjukhoz. Hiányzott az, ahogy a Szentlélek sugalmazásának keresésére és követésére biztattam őket. Püspökként szolgálni csodás áldás volt, és immár véget ért.
De tényleg véget ért? Egy kis idő elteltével felismertem, hogy a szolgálatnyújtás áldása soha nem szűnik meg. Ez egy maradandó lehetőség. Hiszen Jézus Krisztus tanítványaiként mindig emlékeznünk kell Őrá, nem igaz? (Lásd T&Sz 20:77, 79.) Nemde mindig segítenünk kell másoknak közelebb kerülni a Szabadítóhoz és a Mennyei Atyjukhoz? Nemde mindig segítenünk kell másoknak – különösképpen a házastársunknak és a családtagjainknak –, hogy keressék és kövessék a Szentlélek sugalmazását?
Eszembe jutottak a következő szavak Dallin H. Oaks eldertől a Tizenkét Apostol Kvórumából: „[N]em »lejjebb« vagy »feljebb« lépünk, amikor felmentenek vagy elhívnak bennünket. Az Úr szolgálatában nincs »fent és lent«. Csak »előre és hátra« van, és ez a különbségtétel attól függ, miként fogadjuk felmentéseinket és elhívásainkat, és miként reagálunk rájuk. Egyszer egy fiatal cövekelnök felmentésénél elnököltem, aki kilenc éven át nyújtott kiváló szolgálatot, most pedig a felmentése és a feleségével közösen kapott új elhívása okán örvendezett. Elhívták őket bölcsődei vezetőknek az egyházközségükben. Kizárólag ebben az egyházban lehet az, hogy ezt ugyanolyan megtisztelőnek tekintsük!”1
Ahogy beszélgettünk a barátommal, mindketten rájöttünk, hogy a szolgálat nem ér véget az elhívásból való felmentéssel, bármi legyen is az az elhívás. Krisztus követői számára a szolgálat soha nem ér véget. Hamarosan új elhívást kapunk és újra nekiállunk, miközben mindannyian együtt haladunk előre.