Énekeljétek el a kedvenc himnuszotokat
Angela Olsen Center, Egyesült Államok, Ohio
Illusztrációk: Bradley H. Clark
Közvetlenül a lányom, Rebekah születése után történt. A nehéz vajúdás teljesen kimerített.
Amikor a lányomat a karjaimba helyezték, elárasztott az érzés, hogy elénekeljem a kedvenc himnuszomat: Isten gyermeke vagyok (Himnuszok, 189.). Az első reakcióm ez volt: „Nem, túl fáradt vagyok. Majd később énekelek neki.” A gondolat azonban csak visszatért. Így hát a kimerültségem ellenére belekezdtem az első versszakba. Férjem és édesanyám csatlakoztak.
Amikor befejeztük az éneket, valami különlegeset éreztem a szobában. Még a doktornő arcán is – aki addig kifogástalan szakmaisággal, de eléggé távolságtartóan viszonyult hozzám – könnyeket láttam végigcsordulni. Megköszönte, hogy egy ilyen gyönyörű éneket adtunk elő. Azt mondta, hogy sok éve segít babákat a világra, de még soha nem érezte magát úgy, mint abban a pillanatban.
Elgondolkodtam ezen az élményen, és azon tűnődtem, hogy talán kereshetnék egy felvételt erről a himnuszról, amit odaadhatnék neki. Sajnos később elfeledkeztem erről, ahogy zajlott az életem.
Aztán eljött az utóvizsgálat napja. Amikor a doktornő belépett, felderült az arca, és megölelt. Azt mondta, hogy sehogy nem tudja kiverni a fejéből ezt a dalt, és még az interneten is megpróbálta megtalálni, hogy elénekelhesse a családjának. Ekkor a Szentlélek emlékeztetett engem arra, hogy már szereznem kellett volna egy példányt a doktornőnek. Megígértem, hogy egy héten belül hozom a zeneszámot.
Aznap este segítségért imádkoztam, hogy megtaláljam azt a feldolgozást, amelyik a legjobb lenne számára. Másnap délután megrendeltem egy CD-t, amelyiken szerepelt ez az ének. Amikor pár nappal később megkaptam postán, alig vártam, hogy átadhassam neki.
Egészen odáig volt az ajándéktól, és hálásan megköszönte. Azt mondta, hogy bár nem tudja a pontos okát, de fontos számára, hogy megossza ezt az éneket a családjával. Ahogy tovább beszélgettünk, nemcsak azt osztottam meg vele, hogy mennyire szeretem azt a himnuszt, hanem a bizonyságomat is azokról az egyszerű dolgokról, melyeket tanít.
Hazafelé az autóban éreztem Mennyei Atyánk szeretetét az egyik leánya – az orvosom – iránt. Ismeri és szereti őt, és azt akarja, hogy a leánya is megértse: ő is visszatérhet, hogy ismét „Vele élje[n] majd”.