2013
Házasság: Figyelj és tanulj!
2013. május


Házasság: Figyelj és tanulj!

Az Úr ígéretei mindazokra kiterjednek, akik követik azt az életmintát, mely boldog, szent házassági kapcsolatokat épít.

Kép
L. Whitney Clayton elder

Néhány évvel ezelőtt egy este a feleségemmel vacsorázni mentünk az egyik fiunkhoz és feleségéhez. A kisgyermekes családokra jellemző esemény volt: nagy volt a lárma, és még nagyobb a jókedv. Nem sokkal a vacsora után én és négyéves unokám, Anna, még mindig az asztalnál ücsörögtünk. Észrevette, hogy csakis rá figyelek, így felállt az egyik padra, kihúzta magát, és rám szegezte a tekintetét. Mikor megbizonyosodott róla, hogy őt nézem, ünnepélyesen rám parancsolt: „Figyelj és tanulj!” Ezután táncolni kezdett, és elénekelt nekem egy dalt.

Anna „figyelj és tanulj” utasítása nagy bölcsesség volt egy kisgyermek szájából. Sokat tudunk tanulni abból, ha figyelünk, majd végiggondoljuk, amit láttunk és éreztünk. Ennek szellemében hadd osszak meg veletek néhány tantételt, melyet akkor fedeztem fel, mikor csodálatos és hű házasságokat figyeltem meg és tanultam belőlük. Ezek a tantételek segítenek erős, megelégedést nyújtó házasságokat felépíteni, melyek összhangban állnak a mennyei tantételekkel. Arra buzdítalak titeket, hogy velem együtt figyeljetek és tanuljatok!

Először is megfigyeltem, hogy a legboldogabb házasságokban mind a férj, mind a feleség egy felbecsülhetetlenül drága igazgyöngynek, végtelenül értékes kincsnek tekinti a kapcsolatukat. Mindketten elhagyják az apjukat és anyjukat, és közösen elhatározzák, hogy olyan házasságot alakítanak ki, amely az egész örökkévalóságon át virágzik majd. Megértik, hogy ők egy Isten által kijelölt ösvényen haladnak. Tudják, hogy semmiféle más kapcsolat nem hozhat annyi örömet, nem adhat annyi jót vagy eredményezheti jellemük oly mértékű csiszolódását, mint a házasság. Figyelj és tanulj: a legjobb házastársak felbecsülhetetlen értékűnek tartják a házasságukat.

A következő a hit. A sikeres örökkévaló házasságok az Úr Jézus Krisztusba vetett hit és az Ő tanításainak való engedelmesség alapjára épülnek.1 Megfigyeltem, hogy azok a párok, akik felbecsülhetetlenné tették a házasságukat, a hit mintáit gyakorolják: minden héten részt vesznek az úrvacsorai és más gyűléseken, családi estet tartanak, együtt és külön-külön is tanulmányozzák a szentírásokat, és becsületesen fizetik a tizedüket. Együtt törekednek az engedelmességre és a jóságra. Nem svédasztalnak tekintik a parancsolatokat, melyről kedvükre válogathatnak a legvonzóbb ajánlatok közül.

A hit minden olyan erény alapja, mely erősíti a házasságot. A hit megerősítése a házasságot is erősíti. Amikor betartjuk a parancsolatokat, növekszik a hit, valamint a házasságban fennálló harmónia és öröm. Ezért a parancsolatok betartása alapvető fontosságú az erős örökkévaló házasság létrehozásához. Figyelj és tanulj: az Úr Jézus Krisztusba vetett hit a boldog örökkévaló házasságok alapja.

A harmadik a bűnbánat. Megtanultam, hogy a boldog házasságok a bűnbánat ajándékára támaszkodnak. Ez elengedhetetlen a jó házassági kapcsolathoz. Azok a házastársak, akik rendszeresen önvizsgálatot tartanak, és gyorsan megteszik a bűnbánathoz és a javuláshoz szükséges lépéseket, megtapasztalják a házasságukban rejlő gyógyírt. A bűnbánat segít visszaállítani és fenntartani a harmóniát és a békét.

Az alázat a bűnbánat lényege. Az alázat önzetlen, nem pedig önző. Nem követeli meg, hogy minden úgy menjen, ahogy ő akarja, és nem beszél erkölcsi felsőbbrendűséggel. Az alázat gyengéden válaszol,2 és kedvesen figyel – megértés, nem pedig önigazolás végett. Az alázat felismeri, hogy senki nem képes egy másik embert megváltoztatni, de hittel, igyekezettel és Isten segítségével mi magunk keresztül mehetünk a saját hatalmas szívbéli változásunkon.3 A hatalmas szívbéli változás megtapasztalásának köszönhetően szelíden bánunk másokkal, különösen a házastársunkkal.4 Az alázat azt jelenti, hogy mind a férjek, mind a feleségek arra törekszenek, hogy megáldják, segítsék és felemeljék egymást, minden döntésükben a másikat téve az első helyre. Figyelj és tanulj: a bűnbánat és az alázat boldog házasságokat hoz létre.

A negyedik a tisztelet. Megfigyeltem, hogy a csodálatos, boldog házasságokban a férj és a feleség egyenlő társként bánik a másikkal. Azt a gyakorlatot, hogy a férfi uralkodik a felesége felett, vagy másodrangú társként kezeli őt a házasságban – bárhol és bármikor történt is –, fel kell váltania a helyes tantételeknek és viselkedési mintáknak, mert csak így fog összhangban állni az isteni törvénnyel.

A nagyszerű házasságban élő férjek és feleségek egyhangúlag hozzák meg a döntéseket, és mind a ketten teljesértékű résztvevőkként cselekszenek, és egyenlő hozzászólási és szavazati jog illeti meg őket.5 Elsőként az otthonra és arra összpontosítanak, hogy segítsenek egymásnak a közös felelősségeikben.6 A házasságuk együttműködésen, nem pedig egyezkedésen alapszik. A vacsoraidő és az azt követő családi idő válik a nap fénypontjává, és ilyenkor a legjobbat igyekeznek kihozni magukból. Annak érdekében, hogy segíthessenek a házimunkában, kikapcsolják a tévét és az internetet, és lemondanak a személyes szórakozásról. Amennyit csak tudnak, olvasnak a gyermekeikkel esténként, és mindketten részt vesznek a kisgyermekek lefektetésében. Együtt térnek nyugovóra. Feladataik és körülményeik arányában a férjek és feleségek együtt végzik a legfontosabb munkát, ami csak létezik: az otthoni teendőket.

Ahol jelen van a tisztelet, jelen van az őszinteség is, mely a boldog házasságok kulcsfontosságú összetevője. A lényeges ügyekben nincs titkolózás abban a házasságban, mely a kölcsönös tiszteletre és őszinteségre épül. A férj és feleség minden pénzügyi döntést együtt hoz meg, és mindketten hozzáférnek minden azzal kapcsolatos információhoz.

A hűség a tisztelet egy fajtája. A próféták azt tanítják,hogy a sikeres házastársak „kíméletlenül hűek egymáshoz”7. A közösségi médiahasználatuk során minden tekintetben érdemesek maradnak. Nem engedik meg maguknak a titkos internetes élményszerzést. Nyugodtan megosztják egymással a közösségi médiákhoz tartozó jelszavaikat. Nem tekintik meg mások virtuális profilját úgy, hogy azzal elárulják házastársuk szent bizalmát. Soha nem tesznek vagy mondanak olyat, ami akár csak megközelíti az ízléstelenség látszatát, sem virtuálisan, sem fizikailag. Figyelj és tanulj: a fantasztikus házasságok teljes mértékben tisztelettudóak, őszinték és hűségesek.

Az ötödik a szeretet. A legboldogabb házasságok, melyeket láttam, az egyik legboldogabb parancsolatnak való engedelmességet árasztják magukból: azt, hogy „élj[ünk] együtt szeretetben”8. A férjekhez szólva az Úr megparancsolta: „Szeresd feleségedet teljes szíveddel, és őhozzá ragaszkodj és senki máshoz.”9 Az egyik egyházi kézikönyv azt tanítja: „[A] ragaszkodás szó a másik iránti teljes odaadást és hűséget jelenti. A házastársak azáltal tudnak ragaszkodni Istenhez és egymáshoz, hogy szolgálják és szeretik egymást, valamint Isten és egymás iránti teljes hűséggel betartják a parancsolatokat. [A] férjek és feleségek hátrahagyják az egyedülálló életet, és a házasságot teszik elsődleges helyre… Nem engedik, hogy más emberek vagy érdekek nagyobb elsőbbséget élvezzenek…, mint az Istennel és az egymással kötött szövetségek betartása.”10 Figyelj és tanulj: a sikeres házaspárok teljes odaadással szeretik egymást.

Vannak, akiknek a házassága nem olyan boldog, mint szeretnék, és vannak, akik még soha nem voltak házasok, vagy elváltak, vagy egyedülálló szülők, vagy bármilyen okból nincsenek abban a helyzetben, hogy megházasodjanak. Ezek a körülmények sok kihívást és szívfájdalmat rejthetnek, de ez nem kell, hogy örökké tartson. Azok, akik ilyen helyzetben vannak köztetek, „tegy[ék] meg jókedvvel mindazon dolgokat, amikre [erejük]ből telik”11, hogy rendületlenül kitartsanak, és az ég áldjon meg benneteket bőségesen! Törekedjetek az örökkévaló házasság megteremtésének ideáljára, beleértve azt, hogy törekedtek és felkészültök rá, hogy érdemes házastársak legyetek! Tartsátok be a parancsolatokat, és bízzatok az Úrban és az Ő irántatok való tökéletes szeretetében! Egy napon a házassággal kapcsolatos minden megígért áldás a tiétek lesz.12

Az egyik legkedvesebb vers a Mormon könyvében egyszerűen kijelenti: „És házasodtak és férjhez adattak, és megáldattak azon ígéretek sokasága szerint, melyeket az Úr tett nekik.”13 Az Úr ígéretei mindazokra kiterjednek, akik követik azt az életmintát, mely boldog, szent házassági kapcsolatokat épít. Az effajta áldások a Jézus Krisztus evangéliuma szerinti élet örömteli, előre látható következményeiként érkeznek.

Hálás vagyok csodálatos feleségemért, Kathyért, aki életem szerelme.

A házasság Isten ajándéka számunkra; a házasságunk minősége a mi ajándékunk az Ő számára. Bizonyságomat teszem szerető Mennyei Atyánk bámulatos tervéről, mely lehetővé teszi az örökkévaló, csodálatos házasságot. Jézus Krisztus nevében, ámen.