Ahová tartozom
Dorota Musiał, Lengyelország
Mielőtt csatlakoztam az egyházhoz, az életem tele volt boldogtalansággal. Hétéves koromban a szüleim válása után az apám börtönbe került. Édesanyám alkoholista volt, és mindent elvesztett, ami csak fontos volt számára. Én egy nevelőcsaládhoz kerültem.
Mindezek miatt sokkal gyorsabban nőttem fel, mint a többi kortársam. Igazából soha nem találtam a helyem, ebből kifolyólag pedig állandóan lázadoztam. Amikor még mindig nagyon fiatal voltam, dohányozni kezdtem, és mindenféle olyan dolgot műveltem, amiről most már tudom, hogy ellenkezik a Bölcsesség szavával. Biztos voltam abban, hogy bukásra voltam ítélve ebben az életben.
Az egyetlen dolog, amiben örömömet leltem az volt, ha segíthettem másoknak, bármi is volt az – akár egy közös takarítás, akár csak annyi, hogy meghallgattam valaki élettörténetét. Elszántam törekedtem arra, hogy az emberek tudják, számíthatnak rám. Egyik évben nyaralni mentem, és találkoztam egy idősebb asszonnyal, akit – úgy döntöttem – azzal fogok szolgálni, hogy meghallgatom a mondanivalóját. Keresztény ember volt, így a vallásról kezdett beszélni nekem.
Én azelőtt soha nem hittem Istenben. Időnként, amikor arra gondoltam, hogy talán mégis létezhet, az addig velem történt minden rossz dologért Őt hibáztattam. Amikor azonban ez az asszony elmagyarázta nekem, hogy milyen fontos az Istenbe vetett hit, kíváncsi lettem. Mielőtt elment volna, mondott valamit, ami különösen érdekesen hangzott: „A mormonok követik Isten parancsolatait.”
Mivel addig még soha nem hallottam a mormonokról, hazatérve az interneten kezdtem keresgélni. A mormon.org oldalra érve rendeltem magamnak egy ingyenes példányt a Mormon könyvéből. Néhány nap múlva megérkeztek a misszionáriusok.
Nem voltam biztos abban, hogy képes leszek elkezdeni Istenben hinni, a misszionáriusok azonban segítettek felfedeznem, hogy nem csupán hinni tudok benne, hanem meg is ismerhetem Őt. Miközben elkezdtem imádkozni és a Mormon könyvét tanulmányozni, egy, a boldogság megtalálásához vezető csodálatos utazáson találtam magam. Felhagytam a dohányzással. Nem hibáztattam többé Istent, és elkezdtem hálát adni Neki az életem jó dolgaiért. Megtudtam, hogy az Ő Fia szenvedett a bűneimért, és minden olyan fájdalomért, melyet valaha is éreztem. 2007. október 28-án megkeresztelkedtem az Ő egyházába.
Ha személyesen nem tapasztaltam volna meg a boldogságba történő kijózanodást, nem hittem volna el, hogy ez lehetséges. Ma imádom az elhívásomat az Elemiben, és hálás vagyok, hogy lehetőségem volt megszervezni egy szolgálati projektet egy fiatal egyedülálló felnőtteknek tartott konferencián Lengyelországban. Az, hogy az egyházi szolgálat által rendszeresen segíthetek másoknak, csak tovább növelte azt a boldogságot, melyet Jézus Krisztus evangéliumában találtam. Most mindent, amit csak teszek, a Jézus Krisztus iránti tiszta szeretetből teszem. Hiszem, hogy az élet gyönyörű, és még ha kihívásokkal nézünk is szembe, nem fogunk elveszni, ha követjük a Szabadítót.
Az asszonynak, akivel találkoztam igaza volt: az Istenbe vetett hit létfontosságú. Nem fogjuk megtalálni a helyünket ebben a világban, ha nem ismerjük Őt. Hálás vagyok, hogy végül van egy hely, ahová tartozhatok.