Szeretet és törvény
Isten szeretete nem helyezi hatályon kívül a törvényeket és parancsolatokat, melyeket Ő adott, ugyanakkor törvényeinek és parancsolatainak hatálya sem csökkenti szeretetének célját és hatályát.
Az a benyomásom támadt, hogy Isten szeretetéről és Isten parancsolatairól kell beszélnem ma. Üzenetem arról szól, hogy Isten egyetemes és tökéletes szeretete megmutatkozik evangéliumi tervének minden áldásában, ideértve azt a tényt is, hogy legnagyobb áldásai azok számára vannak fenntartva, akik engedelmeskednek a törvényeinek.1 Örök tantételek ezek, melyeknek útmutatóként kell szolgálniuk a szülők számára a gyermekeik iránti szeretetükben és a nekik nyújtott tanításaikban.
I.
Négy példával kezdeném, melyek a szeretet és a törvény közötti látszólagos ellentétet szemléltetik.
-
Egy partnerével együtt élő fiatal felnőtt ezt mondja bánkódó szüleinek: „Ha tényleg szeretnétek, éppen úgy elfogadnátok engem és partneremet, mint a házasságban élő gyermekeiteket.”
-
Egy fiatal így reagál a szülői parancsokra vagy nyomásra: „Ha tényleg szeretnétek, nem erőltetnétek rám semmit.”
Ezekben a példákban a parancsolatokat megszegő ember véleménye szerint a szülői szeretetnek felül kellene írnia az isteni törvény parancsolatait és a szülők tanításait.
A következő két példa feloldhatatlannak látszó ellentétet mutat be Isten szeretetének hatályáról.
-
Egy ember elveti azt a tant, miszerint a házaspároknak örök házasságot kell kötniük, hogy a következő életben is élvezhessék családi kapcsolataikat, ezt mondván: „Ha Isten tényleg szeretne minket, nem hiszem, hogy elválasztaná egymástól a férjet és a feleséget.”
-
Egy másik ember azt mondja, hogy hitét lerombolta az a szenvedés, amelyet Isten eltűr egy ember vagy nép esetében, és erre a következtetésre jut: „Ha létezne Isten, aki szeret minket, nem engedné ezt meg.”
Ezek az emberek nem hisznek az örök törvényekben, melyek meglátásuk szerint ellentmondásban állnak Isten szeretetének hatályával. Akik ezen az álláspontot vannak, nem értik sem Isten szeretetének természetét, sem pedig törvényeinek és parancsolatainak célját. Isten szeretete nem helyezi hatályon kívül a törvényeket és parancsolatokat, melyeket Ő adott, ugyanakkor törvényeinek és parancsolatainak hatálya sem csökkenti szeretetének célját és hatályát. Ugyanennek igaznak kell lennie a szülői szeretetet és szabályokat illetően is.
II.
Először is vizsgáljuk meg Isten szeretetét, melyet Dieter F. Uchtdorf elnök olyan jelentőségteljesen írt le ma délelőtt. „Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől?” – tette fel a kérdést Pál apostol. Se nyomorúság, se üldöztetés, se veszedelem, se fegyver (lásd Rómabeliek 8:35). „Mert meg vagyok győződve – vonta le Pál a következtetést –, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok… sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől” (38–39. versek).
Nincs nagyobb bizonyíték Isten szeretetének végtelen hatalmára és tökéletességére, mint János apostol ezen kijelentése: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta” (János 3:16). Egy másik apostol azt írta, hogy Isten „az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta” (Rómabeliek 8:32). Gondoljatok bele, mekkora fájdalmat okozhatott Mennyei Atyánknak, hogy elküldje Fiát azért, hogy felfoghatatlan szenvedést álljon ki a mi bűneinkért! Ez a mindannyiunk iránti szeretetének legékesebb bizonyítéka!
Isten gyermekei iránti szeretete örök valóság, de miért szeret minket ennyire, mi pedig miért vágyunk erre a szeretetre? A válasz az Isten szeretete és Isten törvényei közötti kapcsolatban rejlik.
Úgy tűnik, néhányan azért tartják nagyra Isten szeretetét, mert azt remélik, hogy szeretete oly nagy és olyannyira feltétel nélküli, hogy irgalmával majd mentesíti őket a törvényei iránti engedelmesség alól. Ezzel ellentétben azok, akik megértik Isten tervét, melyet gyermekeinek készített, azok tudják, hogy törvényei megváltoztathatatlanok, ami egy másik nagyszerű bizonyítéka a gyermekei iránti szeretetének. Az irgalom nem lophatja meg az igazságot,2 és azok kapnak irgalmat, „akik betartották a szövetséget, és figyelembe vették a parancsolatot” (T&Sz 54:6).
A Bibliában és a modernkori szent-írásokban is újra és újra olvashatunk Istennek a gonoszok iránti haragjáról3 és arról, hogy haragja felgerjed azok ellen, akik megszegik törvényeit. Miként bizonyítja Isten szeretetét a harag? Joseph Smith azt tanította, hogy Isten „törvényeket hoz[ott], amelyek által [azoknak a lelkeknek, akiket majd a világba küld] kiváltságuk lehet hozzá hasonlóan fejlődni”5. Isten szeretete oly tökéletes, hogy szeretetében elvárja tőlünk a parancsolatainak való engedelmeskedést, mivel tudja, hogy egyedül a törvényei iránti engedelmesség révén válhatunk olyan tökéletessé, mint amilyen Ő maga. Ennélfogva Isten haragja és felindultsága nem áll ellentétben a szeretetével, hanem épp annak bizonyítéka. Minden szülő tudja, hogy lehetséges teljes mértékben szeretni egy gyermeket, miközben építő módon haragszunk és csalódottak vagyunk a gyermek önkárosító magatartása miatt.
Isten szeretete olyannyira egyetemes, hogy tökéletes terve rengeteg áldást hoz még azon gyermekeire is, akik engedetlenek törvényei iránt. Az egyik ilyen ajándék maga a halandóság, melyet mindenki megkap, aki érdemesnek bizonyult a mennyei háború során.6 Egy másik feltétel nélküli ajándék az egyetemes feltámadás: „Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (1 Korinthusbeliek 15:22). Sok további ajándékot is kapunk a halandóságban, amely nem kötődik a törvény iránti személyes engedelmességünkhöz. Ahogyan Jézus tanította, Mennyei Atyánk „felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Máté 5:45).
Ha odafigyelnénk, felismerhetnénk és érezhetnénk Isten szeretetét még akkor is, amikor engedetlenek vagyunk. Egy nő, aki nemrégiben tért vissza az egyházba, a következőket mondta egy úrvacsorai gyűlésen adott beszédében: „Isten mindig ott állt mellettem, még akkor is, amikor elutasítottam Őt. Mindig is vezetett, és vigasztalást nyújtott gyengéd irgalmával, amely állandóan körülvett engem, én azonban túlságosan dühös [voltam], hogy így lássam az eseményeket, és ily módon fogadjam be az érzéseket.”7
III.
Isten legnagyobb áldásai egyértelműen az Ő törvényeinek és parancsolatainak való engedelmességtől függnek. A kulcsfontosságú tanítás egy modernkori kinyilatkoztatásban áll:
„Van egy törvény, amely már a világ megalapítása előtt visszavonhatatlanul el lett rendelve a mennyben, amelyen minden áldás alapszik –
És amikor bármilyen áldásban részesülünk Istentől, az ama törvény iránti engedelmesség által történik, amelyen az áldás alapszik” (T&Sz 130:20–21).
Ez a nagyszerű tantétel segít megértenünk sok dolog miértjét, például az engesztelés által egyensúlyba hozott igazság és irgalom fogalmát. Azt is megmagyarázza, hogy Isten miért nem akadályozza meg, hogy gyermekei szabadon használják önrendelkezésüket. Az önrendelkezés – vagyis a választásra kapott hatalmunk – alapvető szerepet játszik az evangéliumi tervben, mely alapján a földre jöttünk. Isten nem lép közbe, hogy elejét vegye az egyik ember választása miatti következményeknek azért, hogy ezzel megóvja egy másik ember jólétét – még akkor sem, ha megölik, megsebesítik vagy elnyomják egymást –, hiszen ez lerombolná az örök fejlődésünk érdekében alkotott tervét.8 Meg fog áldani minket, hogy képesek legyünk elviselni mások választásainak következményeit, ám nem fogja megakadályozni a döntéseiket.9
Ha valaki megérti Jézus tanításait, akkor ésszerűen gondolkodva nem tud olyan következtetésre jutni, hogy szerető Mennyei Atyánk vagy az Ő isteni Fia úgy vélné, hogy szeretetük hatálytalanítja a parancsolataikat. Gondoljatok ezekre a példákra:
Amikor Jézus megkezdte szolgálatát, első üzenete a bűnbánat volt.10
Szeretetteljes irgalmat gyakorolva nem ítélte el a házasságtörésen kapott asszonyt, mindamellett azt mondta neki: „…eredj el és többé ne vétkezzél!” (János 8:11).
Jézus így tanított: „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát” (Máté 7:21).
Isten parancsolatainak és törvényeinek hatálya nem változik meg csak azért, hogy hozzáigazodjon a népszerűvé váló magaviseleti formákhoz vagy vágyakhoz. Ha bárki azt gondolja, hogy az egyén iránti isteni vagy szülői szeretet feljogosítja a szeretett személyt a törvény iránti engedetlenségre, akkor nem értette meg vagy a szeretetet, vagy a törvényt. Az Úr kijelentette: „Ami megszegi a törvényt, és nem marad meg a törvényben, hanem arra törekszik, hogy önmaga törvénye legyen, és bűnben akar maradni, és mindent egybevetve bűnben is marad, azt nem szentelheti meg a törvény, sem az irgalom, az igazságosság, vagy az ítélet. Ezeknek tehát még mindig tisztátalanoknak kell maradniuk” (T&Sz 88:35).
A modernkori kinyilatkoztatásban ezt olvassuk: „Minden királyságnak adatott törvény” (T&Sz 88:36). Például:
„…aki nem képes megmaradni a celesztiális királyság törvényében, az nem tud megmaradni egy celesztiális dicsőségben.
És aki nem tud megmaradni a terresztriális királyság törvényében, az nem tud megmaradni egy terresztriális dicsőségben.
És aki nem tud megmaradni a telesztiális királyság törvényében, az nem tud megmaradni egy telesztiális dicsőségben” (T&Sz 88:22–24).
Más szavakkal a dicsőség ama királyságát, melybe az utolsó ítélet kijelöl minket, nem a szeretet szabja meg, hanem az a törvény, amelyet Isten hívott segítségül a tervében, hogy azzal alkalmassá tegyen minket az örök életre, „amely ajándék Isten minden ajándéka közül a legnagyobb” (T&Sz 14:7).
IV.
Amikor a szülők igyekeznek hatást gyakorolni a gyermekeikre, és tanítani őket, rengeteg lehetőségük adódik e tantételek alkalmazására. Ezek egyike a szülők gyermekeiknek adott ajándékaival kapcsolatos. Csakúgy, ahogyan Isten megad bizonyos ajándékokat minden halandó gyermekének anélkül, hogy megkívánná a törvényei iránti személyes engedelmességüket, úgy a szülők is sok mindent biztosítanak gyermekeiknek – például a hajlékot és az élelmet – még akkor is, ha a gyermekek nem állnak tökéletes összhangban minden szülői elvárással. Azonban a mindentudó és szerető Mennyei Atya példáját követve, aki gyermeki javára törvényeket és parancsolatokat adott, a bölcs szülők is néhány ajándékot az engedelmesség feltételéhez kötnek.
Ha a szülőknek tévelygő gyermekük van – például egy alkoholt vagy drogokat fogyasztó tizenéves –, komoly kérdéssel néznek szembe. Vajon a szülői szeretet azt kívánja, hogy ezeket a szereket és fogyasztásukat beengedjék otthonukba, vagy a polgári törvények, a viselkedés súlyossága, illetve a többi otthon élő gyermek érdekei azt követelik, hogy tiltsák ki ezeket?
Még komolyabb kérdést vet fel az, hogy ha egy felnőtt gyermek párkapcsolatban él, akkor a házassági köteléken kívüli szexuális kapcsolata miatt vajon éreznie kell-e a család helytelenítésének teljes súlyát azáltal, hogy megszakítanak vele minden családi kapcsolatot, vagy a szülői szeretet megköveteli, hogy figyelmen kívül hagyják az együttélés tényét? Láttam mindkét végletet, és úgy hiszem, mindkettő helytelen.
Akkor hát hol húzzák meg a szülők a határt? Ez a szülői bölcsesség körébe tartozik, melyet az Úr sugalmazásának kell vezetnie. A szülői mivoltnak nincs még egy olyan területe, ahol nagyobb szükség lenne a mennyei útmutatásra, és ahol az nagyobb valószínűséggel meg is adatna, mint azokban a döntésekben, melyeket gyermekeik nevelésekor és családjuk igazgatásakor hoznak meg a szülők. Ez az örökkévalóság munkája.
Miközben a szülők e gondokkal küszködnek, fontos, hogy emlékezzenek az Úr tanítására, miszerint hátra kell hagynunk a kilencvenkilencet, hogy kimenjünk a pusztába megmenteni az elveszett bárányt.11 Thomas S. Monson elnök szeretetteljes harcba hívott minket azon fivéreink és nővéreink megmentésére, akik a közöny vagy a tudatlanság pusztaságában tévelyegnek.12 E tanítások állandó szeretetteljes törődést igényelnek, ami természetesen megkívánja az állandó szeretetteljes kapcsolatokat.
A szülők tartsák észben az Úr gyakran felhangzó tanítását is, miszerint „a kit szeret az Úr, megdorgálja” (Zsidók 12:6).13 Russell M. Nelson elder egy konferenciai beszédében, mely a toleranciáról és a szeretetről szólt, azt tanította, hogy „a bűnös iránti valódi szeretet olykor bátor szembesítésre kényszerít, nem pedig arra, hogy szemet hunyjunk! A valódi szeretet nem támogatja az önpusztító magatartást.”14
Bárhol is húzódjék a szeretet hatalma és a törvény ereje közti határvonal, a parancsolatok megszegése bizonyos, hogy kihat a szeretetteljes családi kapcsolatokra. Jézus így tanított:
„Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást.
Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, a kik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő három ellen.
Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen” (Lukács 12:51–53).
Ez a kijózanító tanítás emlékeztet minket arra, hogy amikor a családtagok nem egységesen törekszenek betartani Isten parancsolatait, akkor óhatatlanul is meghasonlás alakul ki. Megteszünk minden tőlünk telhetőt a szeretetteljes kapcsolatok fenntartása érdekében, ám azok néha még akkor is csorbát szenvednek, miután mindent megtettünk.
Az efféle nehézségek közepette el kell viselnünk annak valóságát, hogy szeretteink tévelygése beárnyékolja boldogságunkat, de nem szabad csökkentenie az egymás iránti szeretetünket, sem pedig az arra irányuló türelmes erőfeszítéseinket, hogy eggyé váljunk Isten szeretetének és Isten törvényeinek megértésében.
Tanúságomat teszem e dolgok igazságáról, melyek a szabadulás tervének és Krisztus tanának a részét képezik. Jézus Krisztus nevében, ámen.