Általános konferencia
Mélyen a szívünkben
2020. áprilisi általános konferencia


Mélyen a szívünkben

Az Úr igyekszik segíteni nekünk – mindannyiunknak –, hogy mélyebbre ültessük el szívünkben az Ő evangéliumát.

Fivérek és nővérek! Mily csodás időben élünk! Miközben a visszaállítás kezdetét ünnepeljük, helyénvaló a folyamatos visszaállítást is ünnepelnünk, melynek tanúi vagyunk. Veletek együtt örvendezem, hogy e napon élhetek. 1 Prófétáin keresztül az Úr továbbra is a megfelelő helyére állít mindent, ami ahhoz szükséges, hogy segítsen felkészülnünk az Ő fogadására. 2

E szükséges dolgok egyike az új Gyermekek és fiatalok kezdeményezés. Sokan közületek már ismerik, milyen hangsúlyt fektet ez a program a célkitűzésekre, az új hovatartozási jeltárgyakra, valamint a Fiatalság erősségéért (FSY) konferenciákra. Nem szabad azonban, hogy ezek elhomályosítsák a szemünk elől azokat a tantételeket, amelyekre a program épült, illetve azok célját, amely nem más, mint segíteni mélyen a gyermekeink és fiataljaink szívébe juttatni Jézus Krisztus evangéliumát. 3

Úgy vélem, ha megértjük ezeket a tantételeket, akkor ráébredünk, hogy ez több, mint egy, a 8–18 éves korosztálynak szóló program. Látni fogjuk, miként igyekszik az Úr segíteni nekünk – mindannyiunknak –, hogy mélyebbre ültessük el szívünkben az Ő evangéliumát. Azért imádkozom, hogy a Szentlélek segítsen közösen tanulnunk.

Kapcsolatok – „Legyél velük!” 4

Az első tantétel a kapcsolatok. Olykor megfeledkezünk a kapcsolatok fontosságáról a Krisztushoz vezető folyamatos utunk során, mivel oly természetes részét képezik Jézus Krisztus egyházának. Senki sem várja tőlünk, hogy egyedül leljünk rá a szövetséges ösvényre vagy haladjunk rajta. Szükségünk van szeretetre és támogatásra a szülőktől, más családtagoktól, a barátoktól, valamint a vezetőktől, akik szintén az ösvényen járnak.

Az efféle kapcsolatok időt igényelnek. Időt, hogy együtt legyünk. Időt, hogy együtt nevessünk, játsszunk, tanuljunk és szolgáljunk. Időt, hogy értékeljük egymás érdeklődési köreit és kihívásait. Időt, hogy nyitottak és őszinték legyünk egymással, miközben igyekszünk közösen jobbá válni. Ezek a kapcsolatok jelentik a családként, kvórumként, osztályként és gyülekezetként való összejövetelek egyik elsődleges céljait. Ezek jelentik a hatékony szolgálattétel alapját. 5

Dale G. Renlund elder egy kulcsot adott nekünk e kapcsolatok kialakításához, amikor ezt mondta: „…csak úgy szolgálhatunk hatékonyan, ha… Mennyei Atyánk szemével tekintünk másokra. Csak akkor kezdhetjük el felismerni a lélek igazi értékét. Csak akkor érezhetjük azt a szeretetet, melyet Mennyei Atyánk érez minden gyermeke iránt.” 6

Isten szemével látni másokat egy ajándék. Arra kérem mindannyiunkat, hogy törekedjünk erre az ajándékra. Amint megnyílnak a szemeink és látunk, 7 képesek leszünk segíteni másoknak is, hogy úgy lássák magukat, ahogyan Isten. 8 Henry B. Eyring elnök ennek erejét hangsúlyozta, amikor ezt mondta: „A leginkább az számít majd, hogy [mások] mit tanulnak tőle[tek] arról, kik ők és kivé válhatnak valójában. Feltételezem, hogy nem az előadásokból tanulnak majd a legtöbbet. Sokkal inkább azokból az érzésekből, hogy ti kik vagytok, mit gondoltok, ők kik, valamint mit gondoltok, ők kivé válhatnak.” 9 Az egyik legnagyobb ajándék, amelyet adhatunk, az, hogy segítünk másoknak megérteni a valódi önazonosságukat és rendeltetésüket. 10 Ha másokat és önmagunkat is úgy látjuk, ahogyan Isten, az egységbe és szeretetbe vonja a szívünket. 11

A világi erők egyre növekvő nyomása mellett szükségünk van a szeretetteljes kapcsolatokból származó erőre. Így hát, amikor tevékenységeket, gyűléseket, illetve egyéb összejöveteleket szervezünk, ne feledjük, hogy mindezek átfogó célja olyan szeretetteljes kapcsolatok építése, amelyek egyesítenek minket és segítenek Jézus Krisztus evangéliumát mélyebben elültetni a szívünkben. 12

Kinyilatkoztatás, önrendelkezés és bűnbánat – „Kösd össze őket a mennyel” 13

Természetesen nem elegendő csupán összekapcsolódni. Számos csoport és szervezet létezik, melyek változatos ügyek körül építenek egységet. Az általunk keresett egység viszont a Krisztusban való eggyé válás, saját magunk Őhozzá kapcsolása. 14 Ahhoz, hogy a szívünket összekapcsoljuk a mennyel, személyes lelki élményekre van szükségünk, amint arról oly ékesszólóan beszélt az imént Andersen elder. 15 Ezek az élmények abból származnak, amikor a Szentlélek elviszi Isten szavát és szeretetét az elménkbe és a szívünkbe. 16

E kinyilatkoztatás a szentírásokon, különösen a Mormon könyvén, valamint az élő próféták és egyéb hithű tanítványok sugalmazott szavain, illetve a halk, szelíd hangon keresztül érkezik hozzánk. 17 E szavak többek, mint a tinta a papíron, a hanghullám a fülünkben vagy a gondolatok az elménkben és a szívünkben. Isten szava lelki hatalom. 18 Igazság és világosság. 19 Ily módon halljuk Őt! Az ige életre kelti és fokozza a hitünket Krisztusban, valamint táplálja bennünk a vágyat, hogy hasonlóbbá váljunk a Szabadítóhoz, vagyis bűnbánatot tartsunk és a szövetség ösvényén járjunk. 20

Tavaly áprilisban Russell M. Nelson elnök segített megértenünk a bűnbánat központi szerepét ezen a kinyilatkoztató utazáson. 21 Azt mondta: „Amikor a bűnbánatot választjuk, akkor a változást választjuk! Engedjük a Szabadítónak, hogy önmagunk legjobb változatára formáljon minket. …azt választjuk, hogy egyre hasonlóbbá válunk Jézus Krisztushoz!” 22 A változás e folyamata – melyet Isten szava táplál – az, ahogyan összekapcsolódunk a mennyel.

Nelson elnök bűnbánatra szólító felhívása mögött az önrendelkezés tantétele áll. Saját magunknak kell választanunk a bűnbánatot. Nem lehet a szívünkbe kényszeríteni az evangéliumot. Amint azt Renlund elder mondta: „Mennyei Atyánk szülői célja nem az, hogy gyermekei megtegyék, ami helyes, hanem az, hogy saját maguk döntsenek a helyes dolgok mellett.” 23

A Gyermekek és fiatalok program által leváltott korábbi programokban több mint 500 különböző követelményt kellett teljesíteni a különféle elismerések elnyeréséhez. 24 Ma lényegében egyetlen követelmény van, ami nem más, mint eleget tenni a felkérésnek, miszerint válasszuk azt, hogy hasonlóbbá válunk a Szabadítóhoz. Ezt azáltal tesszük meg, hogy befogadjuk Isten igéjét a Szentlelken keresztül, valamint hagyjuk, hogy Krisztus saját magunk legjobb változatává formáljon bennünket.

Jóval több ez a célkitűzéshez vagy az önfejlesztéshez kapcsolódó gyakorlatnál. A célok egyszerűen annak eszközei, hogy segítsenek összekapcsolódnunk a mennyel a kinyilatkoztatás, az önrendelkezés, valamint a bűnbánat révén – hogy Krisztushoz jöjjünk, és mélyebbre ültessük el az Ő evangéliumát a szívünkben.

Elkötelezettség és áldozat – „Engedd, hogy vezessenek!” 25

Végül pedig ahhoz, hogy Jézus Krisztus evangéliumát mélyen a szívünkbe ültessük, elkötelezetten kell részt vállalnunk benne – adni az időnkből és a tehetségeinkből, vagyis áldozatot hozni érte. 26 Mindannyian szeretnénk jelentőségteljes életet élni, ez pedig különösen igaz a felnövekvő nemzedékre. Vágynak egy ügyre.

Jézus Krisztus evangéliuma a legnagyszerűbb ügy a világon. Ezra Taft Benson elnök ezt mondta: „Isten parancsolta nekünk, hogy vigyük el ezt az evangéliumot az egész világba. Ennek az ügynek kell egyesítenie ma bennünket. Egyedül az evangélium szabadíthatja meg a földet saját önpusztításának csapásától. Csakis az evangélium egyesíti majd az összes fajt és nemzetet békességben. Kizárólag az evangélium hoz örömet, boldogságot és szabadítást az emberi család számára.” 27

David A. Bednar elder ezt ígérte: „Amikor helyzetbe hozzuk a fiatalokat azáltal, hogy felkérjük őket a cselekvésre és hagyjuk őket cselekedni, akkor az egyház csodálatos módon lendül majd előre.” 28 Túl gyakran mulasztottuk el felkérni és hagyni a fiatalokat, hogy áldozatot hozzanak Krisztus eme nagyszerű ügyéért. Neal A. Maxwell elder megjegyezte: „Ha a fiatal[jaink] túlságosan alulterheltek [Isten munkájában], akkor nagyobb esélyük nyílik arra, hogy a világ túlterhelje őket.” 29

A Gyermekek és Fiatalok program központjában a fiatalok helyzetbe hozása áll. Maguk választják meg a saját céljaikat. A kvórum- és az osztályelnökségek a megfelelő szerepükbe kerülnek. Az egyházközségi ifjúsági tanács – ahogyan az egyházközségi tanács is – a szabadítás és a felmagasztosulás munkájára összpontosít. 30 A kvórumok és osztályok pedig a gyűléseik kezdetén arról tanácskoznak, miként végezzék el az Isten által rájuk bízott munkát. 31

Nelson elnök ezt mondta az egyház ifjúságának: „Ha úgy döntötök, ha akartok, akkor… kiemelkedő részesei lehettek valami kiemelkedőnek. Valami óriásinak! Valami fenségesnek! […] Ti vagytok a legjobbak, akiket az Úr valaha is erre a földre küldött. Képesek vagytok arra, hogy okosabbak és bölcsebbek legyetek, és nagyobb hatással legyetek a világra, mint bármely korábbi nemzedék!” 32 Egy másik alkalommal Nelson elnök ezt mondta a fiataloknak: „Teljes mértékben bízom bennetek. Szeretlek titeket, és az Úr is szeret. Az Ő népe vagyunk – közösen végezve az Ő szent munkáját.” 33 Fiatalok! Érzitek, mennyire bízik bennetek Nelson elnök, és milyen fontosak vagytok ebben a munkában?

Szülők és felnőtt vezetők! Kérlek benneteket, hogy úgy tekintsetek a fiatalokra, ahogyan Nelson elnök tekint rájuk. Amikor a fiatalok érzik a szereteteteket és a bizalmatokat, amikor bátorítjátok és megtanítjátok őket a vezetésre – majd pedig félreálltok az útjukból –, akkor lenyűgöznek majd benneteket meglátásaikkal, képességeikkel és az evangélium iránti elkötelezettségükkel. 34 Érzik majd az örömöt, melyet az okoz, hogy belefolynak Krisztus ezen ügyébe és áldozatokat hoznak érte. Evangéliuma mélyebbre kerül a szívükben, a munka pedig csodálatos módokon halad majd előre.

Ígéret és bizonyság

Megígérem, hogy amint ezekre a tantételekre összpontosítunk – a kapcsolatokra, a kinyilatkoztatásra, az önrendelkezésre, a bűnbánatra és az áldozathozatalra –, Jézus Krisztus evangéliuma mélyebbre hatol majd mindannyiunk szívében. Látjuk majd, ahogyan a visszaállítás továbbhalad végső célja, Izráel megváltása és Sion megalapítása felé 35 , ahol Krisztus a királyok Királyaként uralkodik majd.

Bizonyságomat teszem arról, hogy Isten továbbra is minden szükségeset megtesz az Ő népének ama napra történő felkészítése érdekében. Lássuk meg az Ő kezét ebben a dicső munkában, amint mindannyian igyekszünk Krisztushoz jönni és Őbenne tökéletessé lenni 36 . Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lásd Tan és szövetségek 45:12. Nelson elnök ezt mondta: „Gondoljatok bele, milyen izgalmas és sürgető mindez: Ádámtól kezdve az összes próféta látta a mi napjainkat. És minden egyes próféta beszélt arról a napról – a mi napjainkról –, amikor Izráel egybegyűjtésre kerül, a világ pedig fel lesz készítve a Szabadító második eljövetelére. Gondoljatok bele! Az összes ember közül, aki valaha is élt a Föld nevű bolygón, mi vagyunk azok, akik részt vehetnek ebben a végső, nagyszerű egybegyűjtési folyamatban. Mennyire izgalmas ez!” (Izráel nagy reménysége. [Világméretű áhítat fiataloknak, 2018. június 3.], HopeOfIsrael.ChurchofJesusChrist.org).

    Jeffrey R. Holland elder azt tanította:

    „Mily nagyszerű időszak ez, melyben élhetünk!

    Jézus Krisztus evangéliuma a legbiztosabb, a legbizonyosabb, a legstabilabb, a legmegbízhatóbb és a leginkább jutalmazó igazság a földön és a mennyben, az időben és az örökkévalóságban. Semmi – semmi, senki és semmiféle hatás – nem fogja visszatartani ezt az egyházat attól, hogy beteljesítse a küldetését és felismerje a rendeltetését, mely a világ alapjainak megvetése előtt kinyilváníttatott. […] Nem kell tartani vagy elbizonytalanodni a jövőt illetően.

    Minden más ezelőtti korszaktól eltérően ez az adományozási korszak nem fog intézményes hitehagyást tapasztalni, nem fogja látni a papsági kulcsok elvételét, nem fogja elszenvedni a Mindenható Isten hangjától eredő kinyilatkoztatás berekesztését. […] Mily nagyszerű időszak ez, melyben élhetünk! […]

    Ha még nem vettétek volna észre, makacs vagyok az utolsó napokat illetően. […] Higgyetek! Emelkedjetek fel! Legyetek hithűek! És használjátok ki a legjobban ezt a figyelemre méltó napot, amelyen élünk!” (Facebook bejegyzés, 2015. máj. 27.; lásd még “Be Not Afraid, Only Believe” [address to Church Educational System religious educators, Feb. 6, 2015], broadcasts.ChurchofJesusChrist.org).

  2. Lásd János 1:12.

  3. Röviddel azután, hogy elhívtak bennünket a Férfiak Általános Elnökségeként, Henry B. Eyring elnök megbeszélte velünk azokat az egyedi kihívásokat és lehetőségeket, amelyek az egyház ifjúsága előtt állnak napjainkban. Azt tanácsolta nekünk, hogy azokra a dolgokra összpontosítsunk, amelyek segítenek Jézus Krisztus evangéliumát mélyen elültetni a szívükben. E tanács fáklyaként világította utunkat a Fiatal Férfiak Elnökségeként.

  4. Lásd “Be with Them,” ChurchofJesusChrist.org/callings/aaronic-priesthood-quorums/my-calling/leader-instruction/be-with-them.

  5. Lásd Móziás 18:25; Moróni 6:5.

  6. Dale G. Renlund: Isten szemével. Liahóna, 2015. nov. 94.; lásd még Mózes 1:4–6.

    Thomas S. Monson elnök ezt tanította: „[A] mi feladatunk, hogy ne olyannak lássuk az egyéneket, amilyenek, hanem amilyenekké válhatnak. Szeretném, ha így gondolnátok rájuk” (Olyannak lássunk másokat, amilyenekké válhatnak! Liahóna, 2012. nov. 70.).

    Neal A. Maxwell elder ezt tanította: „Túl gyakran egy fiatal külsőleges lázadása az egyházi normák ellen, illetve látszólag provokatív kérdései vagy kifejezett kétségei gyorsan megbélyegzéshez vezetnek. Az eredmény távolságtartás, olykor pedig eltávolodás. A valódi szeretet nem tűri a megbélyegzést” (“Unto the Rising Generation,” Ensign, Apr. 1985, 9).

  7. Lásd 2 Királyok 6:17.

  8. Stephen L. Richards az Első Elnökség tagjaként ezt mondta: „A tisztánlátás legmagasabb formája észleli másokban – és felfedi számukra – a jobbik természetüket, a bennük élő jót” (in Conference Report, Apr. 1950, 162; in David A. Bednar, “Quick to Observe,” Ensign, Dec. 2006, 35). Lásd még 2 Királyok 6:17.

  9. Henry B. Eyring, “Teaching Is a Moral Act” (address at Brigham Young University, Aug. 27, 1991), 3, speeches.byu.edu; kiemelés hozzáadva, lásd még Henry B. Eyring: Segítsetek nekik a magasba törni! Liahóna, 2012. nov. 60–67.

  10. Lásd Mózes 1:3–6.

  11. Lásd Móziás 18:21; lásd még Mózes 7:18.

  12. „Azon fiatal férfiak, akik erős, pozitív kapcsolatban állnak egy tevékeny [utolsó napi szent] családdal, kortársakkal és vezetőkkel, akik segítenek nekik kapcsolatot teremteni Mennyei Atyjukkal, ők azok, akik legnagyobb valószínűséggel maradnak tevékenyek. E kapcsolatokról leválasztva a konkrét programelemek – mint a vasárnapi tananyag, a [Fiatal Férfiak] tevékenységi programja, a személyes fejlődési elvárások… – vajmi kevés hatással bírnak. […] A fontos kérdés nem az, mennyire teljes mértékben vezetjük be az egyes programelemeket, hanem az, hogy miként járulnak ezek hozzá az [utolsó napi szent] fiatal férfiak vallásos öntudatának megerősítéséhez vezető pozitív kapcsolatokhoz” (in “Be with Them,” ChurchofJesusChrist.org/callings/aaronic-priesthood-quorums/my-calling/leader-instruction/be-with-them).

  13. Lásd “Connect Them with Heaven,” ChurchofJesusChrist.org/callings/aaronic-priesthood-quorums/my-calling/leader-instruction/connect-them-with-heaven.

  14. Lásd János 15:1–5; János 17:11; Filippibeliek 4:13; 1 János 2:6; Jákób 1:7; Omni 1:26; Moróni 10:32.

  15. A szentírások telve vannak példákkal erre; íme kettő: 1 Nefi 2:16; Énós 1:1–4.

  16. Lásd Lukács 24:32; 2 Nefi 33:1; Jákób 3:2; Moróni 8:26; Tan és szövetségek 8:2–3.

  17. Lásd 2 Timótheus 3:15–16; Tan és szövetségek 68:3–4; 88:66; 113:10.

  18. Lásd 1 Thessalonikabeliek 1:5; Alma 26:13; 31:5; Hélamán 3:29; 5:17; Tan és szövetségek 21:4–6; 42:61; 43:8–10; 50:17–22; 68:4.

  19. Lásd János 6:63; 17:17; Alma 5:7; Tan és szövetségek 84:43–45; 88:66; 93:36.

  20. Lásd János 15:3; 1 Péter 1:23; Móziás 1:5; Alma 5:7, 11–13; 32:28, 41–42; 36:26; 62:45; Hélamán 14:13.

  21. Lásd 2 Nefi 31:19–21; 32:3, 5.

  22. Russell M. Nelson: Tehetjük jobban és lehetünk jobbak. Liahóna, 2019. máj. 67.

  23. Dale G. Renlund: Válasszatok magatoknak még ma! Liahóna, 2018. nov. 104.

  24. A szám tartalmazza a cserkészet követelményeit is, amely a közelmúltig főként az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában az egyház fiúk és fiatal férfiak számára fenntartott tevékenységi programjának része volt. Azon területeken, amelyek nem vettek részt a cserkészetben, a követelmények száma meghaladta a kétszázat. Továbbá a fiúk, lányok, fiatal férfiak és fiatal nők számára szervezett tevékenységi programokat máshogyan építették fel, ezzel pedig lényegesen összetettebb volt az egész élmény a családok számára.

  25. Lásd Engedd, hogy vezessenek! ChurchofJesusChrist.org/callings/aaronic-priesthood-quorums/my-calling/leader-instruction/let-them-lead.

  26. Lásd Omni 1:26; 3 Nefi 9:20; 12:19; Tan és szövetségek 64:34. „Annak a vallásnak, amely nem követeli meg mindennek feláldozását, soha nem lesz elegendő hatalma az élethez és a szabaduláshoz szükséges hit megteremtéséhez” (Lectures on Faith [1985], 69).

  27. Ezra Taft Benson, The Teachings of Ezra Taft Benson (1988), 167; in Prédikáljátok evangéliumomat! Útmutatú a misszionáriusi szolgálathoz (2019). 13.; lásd még Russell M. Nelson: Izráel nagy reménysége. HopeofIsrael.ChurchofJesusChrist.org.

  28. David A. Bednar elderrel tartott gyűlés; lásd még “2020 Temple and Family History Leadership Instruction,” Feb. 27, 2020, ChurchofJesusChrist.org/family-history.

  29. Neal A. Maxwell, “Unto the Rising Generation,” 11. Maxwell elder így folytatta: „Gyakorlati szempontból vajon hány diakónusok vagy tanítók kvórumelnökségének teendői állnak mindössze abból, hogy felkérnek valakit az imára vagy az úrvacsora kiosztására? Fivérek! Ezek valóban különleges lelkek, és jelentős dolgokat képesek véghezvinni, ha esélyt kapnak rá!”

  30. Lásd Általános kézikönyv: Szolgálat Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában. 2.2, ChurchofJesusChrist.org.

  31. Számos forrás érhető el az Evangéliumi könyvtárban segítségképpen a fiataloknak a vezetéshez. Például: Kvórum- és osztályelnökségek forrásanyagok; A Jöjj, kövess engem! – Az ároni papság kvórumai és a Fiatal Nők osztályai számára használata; valamint az Egyházközségi elhívások részben található források a Fiatal Nők osztályai és az ároni papsági kvórumok számára.

  32. Russell M. Nelson: Izráel nagy reménysége. HopeofIsrael.ChurchofJesusChrist.org. Ugyanezen áhítat során Nelson elnök ezt mondta: „Mennyei Atyánk erre az utolsó szakaszra tartogatta a legnemesebb lelkeket – mondhatnám úgy is, hogy a legkiválóbb csapatát. E nemes lelkek – ezek a kiváló játékosok, ezek a hősök – ti vagytok!”

  33. Russell M. Nelson elnök nyitó gondolatai, Gyermekek és fiatalok: Szemtől szemben esemény Gerrit W. Gong elderrel. 2019. nov. 17., broadcasts.ChurchofJesusChrist.org.

  34. Nelson elnök ezt mondta: „Engednünk kell, hogy a fiatalok vezessenek, különösen azok, akiket elhívtak és elválasztottak arra, hogy osztály- és kvórumelnökségekben szolgáljanak. Ők papsági felhatalmazást fognak kapni. Megtanulják, hogyan kaphatnak kinyilatkoztatást az osztályuk vagy a kvórumuk vezetésében” (Gyermekek és fiatalok bevezető rövidfilm prezentáció, 2019. szept. 29., ChurchofJesusChrist.org).

    Quentin L. Cook elder ezt mondta: „A fiataljainkat arra kérjük, hogy már fiatalabb korban vállaljanak nagyobb egyéni felelősséget – anélkül, hogy a szülők és a vezetők átvennék tőlük azt, amit a fiatalok maguk is meg tudnak tenni” (Változtatások a fiatalok megerősítéséért. Liahóna, 2019. nov. 40.).

  35. George Q. Cannon elnök így tanított: „Isten olyan lelkeket tartogatott erre az adományozási korszakra, akiknek megvan a bátorságuk és elszántságuk ahhoz, hogy szembenézzenek a világgal és a gonosznak minden hatalmával, akár látható, akár láthatatlan az, és hogy minden következménytől való félelem nélkül hirdessék az evangéliumot és fenntartsák az igazságot, valamint megalapítsák és felépítsék Istenünk Sionját. Azért küldte el ezeket a lelkeket ebbe a nemzedékbe, hogy lefektessék Sion alapját, mely soha többé nem döntetik meg, és hogy olyan magot neveljen magának, mely igazlelkű lesz, amely tisztelni fogja Istent, méghozzá mindennél jobban, és minden körülmények között engedelmeskednek Neki” (“Remarks,” Deseret News, May 31, 1866, 203); lásd még Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 193.

  36. Moróni 10:32.