Helyezd bizalmadat abba a Lélekbe, amely a jó megtételére vezet
Ha tiszta szeretetből fakadóan szolgálunk Őérette, akkor közelebb kerülünk a Szabadítóhoz.
Hálás szívvel vagyok itt veletek a hódolat, az emlékezés és az odaadás eme estéjén. Elhangzott a közös imánk. Szerető Mennyei Atyánk hallott minket. Emlékezetünkbe idéztük a Szabadítónkat, az Úr Jézus Krisztust, amikor az Őt dicsérő himnuszok megérintették a szívünket. Sugalmazást kaptunk arra, hogy még több módon segítsük Mesterünket ama munkája végzésében, mely felemeli Mennyei Atyánk gyermekeit és megsegíti őket.
Mások szolgálatára irányuló vágyunkat erősíti hálánk az iránt, amit a Szabadító értünk tett. Ezért duzzad meg bensőnkben a szívünk az ének szavai hallatán: „Mert sokat kaptam, énnekem is adnom kell.”1 A Mormon könyvében feljegyzett nagyszerű beszédében Benjámin király megígérte, hogy ez a hálaérzet el fog jönni (lásd Móziás 2:17–19).
Ha a Jézus Krisztusba vetett hitünk következtében érdemessé válunk az Ő megbocsátásának örömére, akkor vágyni fogunk mások szolgálatára Őérte. Benjámin király azt tanította, hogy a megbocsátás nem egyetlen pillanat alatt megy végbe.
Így fogalmazott: „És most, ezen dolgok kedvéért, amiket elmondtam nektek – vagyis annak kedvéért, hogy napról napra megtartsátok bűneitek bocsánatát, hogy ártatlanul járhassatok Isten előtt – szeretném, ha adnátok javaitokból a szegényeknek, minden ember aszerint, amije van, úgy mint az éhesek táplálása, a mezítelenek felruházása, a betegek meglátogatása és szükségük enyhítése, lelkileg is és fizikailag is, igényeik szerint” (Móziás 4:26).
Alma nagyszerű társa, Amulek is tanította azt az igazságot, mely szerint bűneink bocsánatának megtartásához folytatnunk kell az Őérte végzett szolgálatunkat: „És most íme, szeretett testvéreim, azt mondom nektek, ne gondoljátok, hogy ez minden; mert ha mindezen dolgok megtétele után elutasítjátok a szűkölködőket és a mezíteleneket, és nem látogatjátok meg a betegeket és a nyomorultakat, és nem adtok a javaitokból, ha van, azoknak, akiknek szükségük van arra – azt mondom nektek, hogy ha ezen dolgok közül valamelyiket is elhanyagoljátok, akkor íme, imátok hiábavaló, és semmit nem ér nektek, és olyanok vagytok, mint a képmutatók, akik megtagadják a hitet” (Alma 34:28).
Ma este eszembe jutottak az életemben szereplő nők. A családomban 31 nő van, kezdve a feleségemmel, majd tovább haladva egészen a három legújabb lány dédunokámig. Néhányan közülük itt vannak ma este. Öten még nem töltötték be a tizenkettőt. Lehet, hogy ez az első gyűlésük a Konferenciaközpontban a Szabadító egyházába tartozó nőkkel. Mindegyikük más-más emlékeket visz majd haza, és egyéni kötelezettségeket vállal a ma esti élmény kapcsán.
Van három olyan emlék és három olyan kötelezettség, mely imám szerint egész életükben és azon túl is velük marad. Az emlékek érzésekből állnak, a kötelezettségek pedig tennivalókból.
A legfontosabb érzés a szeretet. Éreztétek a titeket megszólító nagyszerű nőtestvérek, vezetőitek szeretetét. És a Lélek által éreztétek, hogy bár nem ismernek, mégis szeretnek benneteket, mert érzik Mennyei Atyánk és a Szabadító irántatok való szeretetét. Ezért akarnak annyira szolgálni titeket, és szeretnék azt, hogy elnyerjétek Isten nektek szánt áldásait.
Mások iránti szeretetet is éreztetek ma este – barátok, osztálytársak, felebarátok, talán még olyan valaki iránt is, aki idegenként épp csak megjelent az életetekben. Ez a szeretet Isten ajándéka. A szentírások jószívűségnek nevezik, és azt mondják róla, hogy ez „Krisztus tiszta szeretete” (Moróni 7:47). Ma este éreztétek ezt a szeretetet, és gyakran részetek lehet benne, ha törekedtek rá.
A második érzés, melyben ma este részetek lehetett, a Szentlélek hatása. A nőtestvérek ma megígérték nektek, hogy a Szentlélek útmutatását követve rá fogtok lelni arra a szolgálatra, melyet az Úr elvár tőletek. A Lélek által éreztétek, hogy ígéretük az Úrtól ered és igaz.
Az Úr azt mondta: „És most, bizony, bizony mondom neked, helyezd bizalmadat abba a Lélekbe, amely a jó megtételére vezet – igen, hogy igazságosan tegyél, hogy alázatosan járj, hogy igazlelkűen ítélkezz; és ez az én Lelkem” (T&Sz 11:12).
Talán ma este is részetek volt ebben az áldásban. Például talán eszetekbe jutott ezen gyűlés közben valakinek a neve vagy az arca, akinek szüksége van valamire. Lehetett csupán kósza gondolat, de a ma este hallottak miatt imádkozni fogtok erről, bízva abban, hogy Isten vezetésével elvégezhetitek azt a jót, amit Ő nekik szánt. Ha az ilyen imák a szokásotokká válnak, akkor az titeket és másokat is jobbá fog tenni.
A harmadik érzés, melyben ma este részetek volt, az, hogy közelebb szeretnétek kerülni a Szabadítóhoz. Még az itt jelenlévő legfiatalabb hölgy is érezte az énekben felcsendülő felszólítás valóságát: „»Kövessetek!« – így szólt Urunk. Lába nyomában kell járnunk.”2
Ezen érzésekből adódóan az első dolog, mely mellett el kell köteleznetek magatokat, az, hogy elindultok és szolgáltok, tudván, hogy nem jártok egyedül. Ha a Szabadító kedvéért nyújtotok vigaszt valakinek vagy szolgáljátok őt, akkor Ő elő fogja készíteni nektek az utat. Amint azt a ma este jelen lévő visszatért misszionáriusok is elmondhatják, ez nem jelenti azt, hogy minden ajtó mögött minden ember fel lett készítve a fogadásotokra, vagy mindenki köszönetet fog mondani nektek, akit szolgálni próbáltok. De az Úr az arcotok előtt jár majd, hogy előkészítse az utat.
Thomas S. Monson elnök újra és újra elmondja, hogy tisztában van az Úr ezen ígéretének valóságával: „És aki befogad titeket, ott leszek én is, mert az arcotok előtt járok majd. Ott leszek a jobb és a bal kezeteken, és Lelkem a szívetekben lesz, angyalaim pedig körülöttetek, hogy hordozzanak” (T&Sz 84:88).
Többek között úgy jár az arcotok előtt, hogy előkészíti annak az embernek a szívét, akinek a szolgálatára megkér titeket. A ti szíveteket is elő fogja készíteni.
Arra is rá fogtok jönni, hogy az Úr segítőket helyez mellétek – jobb kézről és bal kézről, valamint körétek is. Nem lesztek egyedül, amikor Őérte szolgáltok.
Velem is ez történt ma este. Az Úr „a bizonyságoknak… nagy felleg[ével]” (Zsidók 12:1) szőtte át a szavakat és a zenét, melyek együtt megsokszorozzák a tőlem elvárt beszéd erejét. Nekem csak arról kellett meggyőződnöm, hogy az én részem illeszkedjen az Ő művébe. Azt remélem és azért imádkozom, hogy hálát és örömöt érezzetek, amint az Úr mások mellé helyez titeket az Ő szolgálatában.
Ha ezt gyakran megtapasztaljátok – ami felől nincs kétségem –, akkor hozzám hasonlóan mosolyra késztet majd titeket a felismerés az ének hallatán: „Mily jó dolog, én Istenem!”3
Az alábbi vers felidézése is mosolyra fakaszt majd benneteket: „És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel emez én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg” (Máté 25:40).
A második dolog, melyet meg kell tennetek, az, hogy emlékeztek az Úrra, amikor a szolgálatára indultok. Az Úr nem csupán az arcunk előtt jár és angyalokat küld, akik szolgálnak velünk, hanem érzi is a vigaszt, melyet másoknak nyújtunk, mintha csak Neki nyújtanánk.
Isten minden leánya, aki hallja és hiszi ennek a gyűlésnek az üzeneteit, fel fogja tenni a kérdést: „Mit vár el tőlem az Úr, mit tegyek, amivel támogathatom Őt a szükséget látók megsegítésében?” Minden nőtestvér helyzete egyedi. Ez a leányaim, menyeim, unokáim és dédunokáim kis csoportjára is igaz. Nekik és Mennyei Atyánk minden leányának elismétlem Linda K. Burton nőtestvér bölcs tanácsát.
Arra kért benneteket, hogy hittel imádkozva tudjátok meg, minek a megtételét várja el tőletek az Úr a ti körülményeitek között. Azután annak az édes vigasznak az ígéretéről beszélt, melyet maga az Úr adott az asszonynak, akit megszóltak azért, mert a szegények megsegítésére is eladható drága olajjal kente meg a fejét.
„Jézus pedig monda: Hagyjatok békét néki; miért bántjátok őt? jó dolgot cselekedett én velem.
Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és a mikor csak akarjátok, jót tehettek velök; de én nem leszek mindenkor veletek.
Ő a mi tőle telt, azt tevé: előre megkente az én testemet a temetésre.
Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangyéliomot az egész világon, a mit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére” (Márk 14:6–9).
Ez a rövid szentírásrész jóleső és bölcs tanáccsal szolgál az Úr királyságában a hithű nőtestvéreknek ezekben a viharos időkben. Imádkozzatok, hogy tudjátok, kiknek a szolgálatát várja el tőletek az Atya az Őiránta és a Szabadítónk iránti szeretetekből fakadóan. És ne várjatok nyilvános elismerésre, inkább kövessétek a Márk szentírásbeli történetében szereplő asszony példáját, akinek a világ Szabadítóját megtisztelő szent cselekedete fennmaradt, a neve viszont nem.
Remélem, hogy a családunkba tartozó nőtestvérek Isten iránti szeretetükből adódóan minden tőlük telhetőt megtesznek majd a szükséget látók szolgálatáért. Harmadsorban pedig azt remélem, hogy ők maguk nem fognak kérkedni a jó cselekedeteikkel. Azért imádkozom, hogy fogadják meg az Úr tanácsát – melyről biztosan tudom, hogy hallanunk kell:
„Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.”
Aztán hozzátette:
„Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;
Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván” (Máté 6:1, 3–4).
A királyság nőtestvéreinek vonatkozásában – bárhol vagy bármilyen körülmények között legyenek is – azért imádkozom, hogy a Szabadítóba vetett hitükből és az Ő engesztelése iránti hálájukból adódóan megtegyenek minden tőlük telhetőt azokért, akiknek a szolgálatára az Úr megkéri őket. Megígérem nekik, hogy ezt téve felfelé kaptatnak majd az ahhoz vezető ösvényen, hogy szent nőkké váljanak, akiket örömmel fogad és nyíltan megjutalmaz majd a Szabadító és a mi Mennyei Atyánk.
Bizonyságomat teszem arról, hogy ez a feltámadt Jézus Krisztus egyháza. Ő feltámadott. Minden bűnünk árát megfizette. Tudom, hogy mivel Ő él, mindannyian fel fogunk támadni és örök életünk lehet. Thomas S. Monson elnök az Ő élő prófétája. Mennyei Atyánk hallja és megválaszolja az imáinkat. Tanúbizonyságot teszek arról, hogy ha tiszta szeretetből fakadóan szolgálunk Őérette, akkor közelebb kerülünk a Szabadítóhoz. Ez az én szilárd tanúbizonyságom. Jézus Krisztus nevében, ámen.