Mentésre fel: képesek vagyunk rá!
Az Úr mindannyiunk rendelkezésére bocsátotta az ahhoz szükséges eszközöket, hogy kevésbé tevékeny és nem egyháztag barátaink megmentésére induljunk.
A Szabadító tisztán látta, hogy küldetése Mennyei Atyánk gyermekeinek a megmentése, mert azt mondta:
„…az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, a mi elveszett vala…
[Mert] a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elveszszen e kicsinyek közül.”1
Angyali édesanyám, Jasmine Bennion Arnold, tisztán látta, mi a szerepe abban, hogy segítsen megmenteni Mennyei Atyánk megsebzett vagy elveszett juhait, saját gyermekeit és unokáit is beleértve ebbe. Mily bámulatos szerepet játszhatnak a nagyszülők unokáik életében!
Általában édesanyámat bízták meg a hitükben ingadozók, a kevésbé tevékenyek és a részben egyháztag családok meglátogatásával; azonban nyájába még sokan mások is beletartoztak, akiknek a látogatásával senki nem bízta meg őt. Látogatásai – melyek során csendben odafigyelt, szolgálta a betegeket és szerető biztatást nyújtott – általában nem korlátozódtak havi egy alkalomra. Anya élete utolsó hónapjaiban már nem tudott kimozdulni otthonról, így hát órákat töltött azzal, hogy levelet írt nekik, kifejezésre juttatva a szeretetét, bizonyságát téve, és felemelve mindazokat, akik meglátogatták.
Miközben mentésre indulunk, Isten erővel, bátorítással és áldásokkal lát el minket. Amikor megparancsolta Mózesnek, hogy mentse meg Izráel gyermekeit, Mózes megijedt, ahogyan közülünk is sokan megijednek. Mózes mentegetőzni kezdett, mondván: „…nem vagyok én ékesenszóló…; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.”2
Az Úr így bátorította Mózest:
„Ki adott szájat az embernek? […] Nemde én, az Úr?
Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell.”3
Tulajdonképpen azt mondta Mózesnek: „Képes vagy rá!” És tudjátok mit? Mi is képesek vagyunk rá!
Hadd osszak meg veletek négy olyan tantételt, mely segíteni fog nekünk a mentési erőfeszítéseinkben.
1. tantétel: Nem szabad halogatnunk a mentésre indulást!
Alejandro Patanía elder, egy korábbi területi hetvenes, mesélt egy történetet az öccséről, Danielről, aki a legénységével együtt halászni indult a tengerre. Valamivel később Daniel sürgős figyelmeztetést kapott, hogy komoly vihar közeleg, méghozzá sebesen. Daniel és legénysége azonnal a kikötő felé vette az irányt.
A feltámadó viharban elromlott egy közeli halászhajó motorja. Daniel legénysége sodronykötelet erősített a tehetetlen hajóra, és elkezdték biztonságba vontatni. Rádión is segítséget kértek, mert látták, hogy az egyre erősödő viharban azonnali segítségre lesz szükségük.
Szeretteik aggodalmas várakozása közepette ültek össze a parti őrség, a halászegylet és a tengerészet képviselői, hogy eldöntsék, mi lenne a legjobb mentési stratégia. Voltak, akik azonnal indulni akartak, de azt mondták nekik, hogy várják meg a tervet. Míg a viharban lévők folyamatosan segítségért könyörögtek, a képviselők folytatták a megbeszélést, és próbáltak megegyezni, hogy mi legyen a megfelelő eljárás és terv.
Amikor végre összeállt a mentőcsapat, még érkezett egy utolsó kétségbeesett hívás. A dühöngő vihar elszakította a két hajót összekötő sodronykötelet, és Daniel legénysége visszafordult, hátha meg tudják menteni a halásztársaikat. Végül mindkét hajó elsüllyedt, legénységük pedig odaveszett, Patanía elder öccsével együtt.
Patanía elder ezt a tragédiát az Úr ezen intéséhez hasonlította: „…az elűzöttet [meg nem erősítettétek, sem] vissza nem hoztátok és az elveszettet meg nem kerestétek…; Ímé, …előkérem nyájamat [a ti kezetekből]”.4
Patanía elder kifejtette, hogy bár szervezetteknek kell lennünk a tanácsainkban, a kvórumainkban, a segédszervezeteinkben és egyénekként is, de nem késlekedhetünk a megmentésre indulásban. Időnként hetek is eltelnek, míg megbeszéljük, hogyan segítsünk a különleges szükségletekkel rendelkező családoknak vagy egyéneknek. Latolgatjuk, hogy ki látogassa meg őket, és milyen megközelítést alkalmazzunk. Közben pedig elveszett testvéreinknek még mindig segítségre van szüksége – néha még kiáltanak, könyörögnek is ezért. Nem késlekedhetünk!
2. tantétel: Soha nem szabad feladnunk!
Thomas S. Monson elnök, aki megfújta a mentésre szólító harsonát, azt mondta: „Egyháztagjainkat emlékeztetnünk kell arra, hogy soha nem késő, ha …a kevésbé tevékeny egyháztagjainkról van szó, …akikről talán már le is mondtunk.”5
Sokatokhoz hasonlóan én is megosztottam már az evangéliumot olyanokkal, akik hamarosan megkeresztelkedtek vagy tevékenyekké váltak, míg másoknak – például nem egyháztag barátomnak, Timnek, és kevésbé tevékeny feleségének, Charlene-nek – ez több időbe telt.
Több mint 25 éven keresztül folytattam Timmel evangéliumi beszélgetéseket, és vittem el őt és Charlene-t templomi nyílt napokra. Mások is csatlakoztak a mentéshez, azonban Tim minden arra irányuló felkérést visszautasított, hogy találkozzon a misszionáriusokkal.
Az egyik hétvégén azt a feladatot kaptam, hogy elnököljek egy cövekkonferencián. Megkértem a cövekelnököt, hogy böjtöljön és imádkozzon arról, hogy kit látogassunk meg. Megdöbbentem, amikor a barátom, Tim nevét nyújtotta át nekem. Amikor Tim püspöke, a cövekelnök és én bekopogtattunk az ajtón, Tim kinyitotta, rám nézett, majd a püspökre, és azt mondta: „Püspök, mintha azt mondtad volna, hogy különleges vendéget hozol!”
Aztán Tim elnevette magát, így szólt: „Gyere be, Merv.” Aznap csoda történt. Tim mostanra megkeresztelkedett, majd Charlene-t és őt egymáshoz pecsételték a templomban. Soha nem szabad feladnunk!
3. tantétel: Mily nagy lesz a ti örömötök, ha csupán egy lelket hoztok Krisztushoz
Sok évvel ezelőtt egy általános konferencián meséltem arról, hogyan értelmezte José de Souza Marques a Szabadító azon szavait, hogy „ha bárki közületek erős a Lélekben, vigye magával azt, aki gyenge, hogy… ő is erőssé válhasson”.6
Marques testvér minden egyes juh nevét ismerte a papok kvórumában, és tudta, hogy Fernando hiányzik. Kereste őt otthon, egy barátja házában, sőt, még a tengerparton is.
Végül rátalált Fernandóra: az óceánban szörfözött. Nem várta ki, hogy elsüllyedjen a hajó, mint Daniel történetében. Azonnal bement a vízbe, hogy megmentse az elveszett bárányt, és örvendezve hazavitte őt.7
Azután pedig folyamatos szolgálat által biztosította, hogy Fernando soha többé ne hagyja el a nyájat.8
Hadd meséljem el nektek, mi történt Fernando megmentése óta, és osszam meg veletek az egyetlen elveszett bárány megmentéséből fakadó örömöt. Fernando házasságot kötött kedvesével, Mariával a templomban. Mostanra 5 gyermekük és 13 unokájuk van, akik mind tevékenyek az egyházban. Rokonaik és családtagjaik közül még sokan csatlakoztak az egyházhoz. Együtt őseik ezreinek nevét küldték be a templomba, hogy szertartásokban részesüljenek, és az áldások nem szűnnek.
Fernando már harmadszor szolgál püspökként, és nem hagyja abba a mentést, hiszen őt is megmentette valaki. Nemrég azt mondta: „Az egyházközségünkben 32 tevékeny fiatal férfi van az ároni papságban, akik közül 21-et az elmúlt 18 hónapban mentettünk meg.” Egyénekként, családokként, kvórumokként, segédszervezetekként, osztályokként, házi- és látogató tanítókként erre mi is képesek vagyunk!
4. tantétel: Nem számít, hány évesek vagyunk, elhívást kaptunk a megmentésre
Henry B. Eyring elnök azt mondta: „Korunktól, képességeinktől és egyházi elhívásunktól függetlenül mindannyiunkat egy emberként hív [a Szabadító], hogy segítsünk neki a lelkek aratásában, míg újra el nem jön.”9
Gyermekeink, fiataljaink, fiatal egyedülálló felnőtteink és felnőtt egyháztagjaink közül életkortól függetlenül nap mint nap egyre többen követik a Szabadító megmentésre szólító harsonaszavát. Köszönöm az erőfeszítéseiteket! Hadd mondjak erre néhány példát:
A 7 éves Amy meghívta barátnőjét, Ariannát és családját az éves elemis úrvacsoragyűlési bemutatóra. Néhány hónappal később Arianna és a családja megkeresztelkedett.
Allan, egy fiatal egyedülálló felnőtt, sugalmazást érzett, hogy a közösségi médiát használva osszon meg egyházi kisfilmeket, mormon üzeneteket és szentírásverseket a barátaival.
Reeves nőtestvér elkezdte megosztani az evangéliumot minden egyes telemarketingessel, aki felhívta.
James meghívta leánya keresztelőjére az egyik nem egyháztag barátját, Shane-t.
Spencer küldött egy linket kevésbé tevékeny húgának Russell M. Nelson elnök konferenciai beszédéhez, és így számolt be erről: „Elolvasta a beszédet, és feltárult a remény ablaka.”
Az Úr mindannyiunk rendelkezésére bocsátotta az ahhoz szükséges eszközöket, hogy kevésbé tevékeny és nem egyháztag barátaink megmentésére induljunk. Mindannyian képesek vagyunk rá!
Mindannyiótokhoz felhívást intézek, hogy szívleljétek meg a Szabadító megmentésre szólító hívását! Képesek vagyunk rá!
Ünnepélyes bizonyságot teszek arról, hogy tudom, hogy Jézus a Jó Pásztor, aki szeret és meg fog áldani minket, midőn megmentésre indulunk. Tudom, hogy Ő él; tudom. Jézus Krisztus nevében, ámen.