Ellentét minden dologban
    Footnotes

    Ellentét minden dologban

    Az ellentét teszi lehetővé számunkra, hogy azzá növekedjünk, amivé Mennyei Atyánk szeretné, hogy váljunk.

    Jézus Krisztus evangéliumában központi helyet foglal el az Atyának a gyermekei örök fejlődésére készített szabadításterve. Ez a terv, mely újkori kinyilatkoztatásban lett kifejtve, segít megértenünk számos dolgot, amivel a halandóságban szembesülünk. Mai üzenetem arra összpontosít, milyen létfontosságú szerepet tölt be az ellentét ebben a tervben.

    I.

    Isten gyermekei számára a halandó élet célja az ahhoz szükséges tapasztalatok biztosítása, „hogy tovább fejlődhessenek a tökéletesség felé, és végül az örök élet örököseiként elérjék isteni rendeltetésüket”.1 Amint azt Thomas S. Monson elnök oly nagy erővel tanította nekünk ma délelőtt, a döntések meghozatala által fejlődünk, mert ezáltal próbára tétetünk, hogy megmutassuk: Isten parancsolatainak betartását választjuk (lásd Ábrahám 3:25). Ahhoz, hogy próbára tehessenek minket, önrendelkezéssel kell bírnunk, hogy választhassunk a lehetőségek között. Ahhoz, hogy választási lehetőségeink legyenek, melyek révén gyakorolhatjuk az önrendelkezésünket, lennie kell ellentéteknek.

    A terv többi része szintén alapvető fontosságú. Amikor hibás döntéseket hozunk – merthogy elkerülhetetlenül fogunk –, beszennyez minket a bűn, és meg kell tisztulnunk, hogy tovább haladhassunk előre az örökkévaló célunk felé. Az Atya terve biztosítja ehhez az utat, az igazságosság örök követelményeinek kielégítésének módját: egy Szabadító fizeti meg a bűneinktől való megváltásunk árát. Az a Szabadító az Úr Jézus Krisztus, aki Istennek, az Örökkévaló Atyának az Egyszülött Fia; akinek az engesztelő áldozata – a szenvedése – fizeti meg bűneink árát, amennyiben megbánjuk azokat.

    Az ellentét terv szerinti szerepének egyik legjobb magyarázata a Mormon könyvében található, Lehinek a fiához, Jákóbhoz intézett tanításaiban.

    „[Sz]ükségképpen minden dologban ellentétnek kell lennie. Ha nem lenne…, akkor nem lehetne igazlelkűséget véghezvinni, sem gonoszságot, sem szentséget sem nyomorúságot, sem jót sem rosszat” (2 Nefi 2:11; lásd még 15. vers).

    Ennek eredeményeképpen – folytatta Lehi – „az Úristen megadta… az embernek, hogy önmagáért cselekedjék. Az ember tehát nem tudna önmagáért cselekedni, ha nem úgy lenne, hogy csábítja az egyik vagy a másik” (16. vers). Hasonlóképpen jelenti ki újkori kinyilatkoztatásban is az Úr: „[Sz]ükségképpen úgy kell lennie, hogy az ördög megkísértse az emberek gyermekeit, különben nem lehetne önrendelkezésük” (T&Sz 29:39).

    Az ellentét az Éden kertjében is szükséges volt. Ha Ádám és Éva nem azt a döntést hozta volna, amely elhozta a halandóságot, akkor – Lehi tanítása szerint – „egy ártatlan állapotban maradtak volna, …nem cselekedvén jót, mert nem ismernének bűnt” (2 Nefi 2:23).

    Az önrendelkezés és az ellentét kezdettől fogva központi szerepet töltött be, úgy az Atya tervében, mint Sátán lázadásában a terv ellen. Amint azt az Úr kinyilatkoztatta Mózesnek, a mennyei tanácsban Sátán „az ember önrendelkezésének elpusztítására törekedett” (Mózes 4:3). Ez az elpusztítás elválaszthatatlan részét képezte a sátáni ajánlat feltételeinek. Az Atya elé járult, és ezt mondta: „Íme, itt vagyok, küldj engem, én fiad leszek, és az egész emberiséget megváltom, hogy egyetlen lélek sem vész el, és ezt biztosan megteszem; add hát nekem a neked járó tiszteletet” (Mózes 4:1).

    Sátán ezzel azt javasolta, hogy az Atya tervét oly módon hajtja végre, hogy azzal megakadályozza az Atya céljának teljesülését, és az Atya dicsőségét Sátánnak adja.

    Sátán javaslata tökéletes egyenlőséget biztosított volna: „az egész emberiséget megválto[tta]” volna, hogy egyetlen lélek se vesszen el. Senkinek nem lenne önrendelkezése vagy választása, ezáltal pedig szükség sem az ellentétre. Nem lenne próbatétel, sem kudarc, sem pedig siker. Nem lenne növekedés sem ama cél elérésére, melyet az Atya a gyermekeinek szánt. A szentírások feljegyzik, hogy Sátán szembeszegülése háborút eredményezett a mennyben (lásd Jelenések 12:7), melynek során azáltal, hogy az Atya terve mellett döntöttek és elutasították Sátán lázadását, Isten gyermekeinek kétharmada jogot szerzett arra, hogy megtapasztalja a halandó életet.

    Sátán célja az volt, hogy megszerezze magának az Atyának járó tiszteletet és hatalmat (lásd Ésaiás 14:12–15; Mózes 4:1, 3). „Tehát – mondta az Atya –, mivel az a Sátán fellázadt ellenem, … letaszít[tattam őt]” (Mózes 4:3), mindazokkal a lelkekkel együtt, akik az önrendelkezésüket használva követték őt (lásd Júdás 1:6; Jelenések 12:8–9; T&Sz 29:36–37). Testetlen lelkekként letaszítva a halandóságba Sátán és követői megkísértik, valamint igyekeznek megtéveszteni és rabul ejteni Isten gyermekeit (lásd Mózes 4:4). Így tehát a gonosz, aki szembeszállt az Atyával, és az Atya tervének elpusztítására törekedett, valójában elősegítette azt, mert az ellentét teszi lehetővé a választást, és a helyes döntések meghozatalának lehetősége vezet ama növekedéshez, mely az Atya tervének célja.

    II.

    Fontos tudni, hogy a bűnre való kísértés nem az egyetlen ellentét a halandóságban. Lehi atya azt tanította, hogy ha a bukás nem következett volna be, Ádám és Éva „egy ártatlan állapotban maradtak volna, nem rendelkezvén örömmel, mert nem ismernék a nyomorúságot” (2 Nefi 2:23). A halandóságban megtapasztalt ellentét nélkül „szükségképpen minden dolognak egy összetételnek kell[ene] lennie”, melyben nem lenne boldogság vagy nyomorúság (11. vers). Így tehát – folytatta Lehi atya –, miután Isten megalkotott mindeneket, „hogy létrehozza örökkévaló céljait az ember végső állapotában…, feltétlenül lennie kellett egy ellentétnek; méghozzá a tiltott gyümölcsnek, ellentéteként az élet fájának; lévén az egyik édes és a másik keserű” (15. vers).2 A szabadítás tervének e részére vonatkozó tanításai ezekkel a szavakkal fejeződnek be:

    „[Í]me, minden dolog annak bölcsessége szerint történt, aki minden dolgot tud.

    Ádám elbukott, hogy lehessenek emberek; és az emberek azért vannak, hogy örömük lehessen” (24–25. vers).

    Az az ellentét, mely a halandóság során minket érő nehéz körülményekben mutatkozik meg, szintén része ama tervnek, mely előmozdítja növekedésünket a halandóságban.

    III.

    Mindannyian megtapasztalunk már különféle ellentéteket, amelyek próbára tesznek minket. E próbák közül néhány a bűnre való kísértés. Néhány a személyes bűnökhöz nem kapcsolódó halandó nehézség. Néhány nagyon nagy. Néhány apró. Néhány folyamatos, néhány pedig csupán közjáték. Egyikünk sem mentes ezektől. Az ellentét teszi lehetővé számunkra, hogy azzá növekedjünk, amivé Mennyei Atyánk szeretné, hogy váljunk.

    Miután Joseph Smith befejezte a Mormon könyve fordítását, még kiadót kellett találnia. Ez nem volt könnyű. E hosszú kézirat összetettsége, illetve a több ezer példány kinyomtatásának és bekötésének költsége ijesztő volt. Joseph először egy E. B. Grandin nevű palmyrai nyomdászt keresett fel, aki nem vállalta. Azután megkeresett egy másik palmyrai nyomdászt, aki szintén elutasította őt. Elutazott a 40 km-re fekvő Rochesterbe, és megkereste New York állam nyugati felének legnevesebb kiadóját, ahol szintén elutasították. Egy másik rochesteri kiadó hajlandó lett volna rá, de a körülmények miatt ez az opció nem volt elfogadható.

    Múltak a hetek, és Joseph bizonyára teljesen összezavarodott az isteni megbízatásával szembeni ellenállás miatt. Könnyűvé ugyan nem tette az Úr, de lehetségessé igen. Joseph ötödik próbálkozása – amikor másodszorra kereste meg a palmyrai kiadót, Grandint – sikerrel járt.3

    Évekkel később Joseph hosszú hónapokig tartó fájdalmas rabságot szenvedett a libertyi fogházban. Amikor enyhülésért imádkozott, az Úr azt mondta neki, „hogy mindezen dolgok tapasztalatot adnak neked, és a javadra válnak majd” (T&Sz 122:7).

    Mindannyiunk számára ismerősek a halandóságbeli ellentétek egyéb fajtái, úgymint a betegség, a fogyatékosság és a halál, melyeket nem a saját bűneink okoznak. Thomas S. Monson elnök így magyarázta:

    „[N]éhányan közületek talán olykor felkiáltottak szenvedésükben, azon tűnődve, hogy miért engedi Mennyei Atyánk, hogy keresztülmenjetek az általatok éppen átélt megpróbáltatásokon. […]

    Halandó életünk azonban soha nem volt könnyűnek vagy állandóan kellemesnek szánva. Mennyei Atyánk… tudja, hogy kemény kihívások, szívszaggató fájdalmak és nehéz választások révén tanulunk és növekedünk és finomodunk. Mindegyikünk megtapasztal sötét napokat, amikor eltávozik egy szerettünk; fájdalmas időszakokat, amikor elveszítjük az egészségünket; az elhagyatottság érzését, amikor úgy tűnik, magunkra hagytak minket azok, akiket szeretünk. Ezek és más megpróbáltatások jelentik a kitartásra való képességünk valódi próbáját.”4

    Az ellentét egy kevésbé nyomasztó példáját jelentik a sabbatnap megtartásának javítására irányuló erőfeszítéseink. Parancsolatot kaptunk az Úrtól a sabbat tiszteletben tartására. Bizonyos döntéseink talán megszegik e parancsolatot, míg a sabbat eltöltését illető más választásaink csupán abból állnak, hogy a pusztán a jót, vagy a jobbat, vagy a legjobbat tesszük.5

    A kísértésben rejlő ellentét szemléltetésére a Mormon könyve három olyan módszert ír le, melyeket az ördög az utolsó napokban alkalmazni fog. Először is, „az emberek gyermekeinek szívében fog tombolni, és bujtogatja őket, hogy haragudjanak mindarra, ami jó” (2 Nefi 28:20). Másodszor, „lecsendesít[i] és testi biztonságba ringatja” az egyháztagokat, ezt mondva nekik: „Sion virágzik, minden jól van” (21. vers). Harmadszor, azt mondja majd nekünk, hogy „nincs pokol; és… én nem vagyok ördög, mert az nincs” (22. vers), tehát nincs helyes és helytelen sem. Ezen ellentét miatt kaptuk a figyelmeztetést, hogy ne „tétlenked[jünk] Sionban!” (24. vers).

    Úgy tűnik, hogy az egyház a maga isteni küldetésében, illetve mi, a magunk személyes életében is növekvő ellentéttel szembesülünk. Talán ahogy az egyház ereje növekszik, és egyháztagokként fejlődünk a hitben és az engedelmességben, Sátán növeli a szembeszegülése erejét, hogy továbbra is „minden dologban ellentét[ünk]” legyen.

    Ezen szembeszegülés egy részének forrásai maguk az egyháztagok. Egyesek, akik a személyes érvelést vagy bölcselkedést használják arra, hogy ellenálljanak a prófétai iránymutatásnak, egy választott testületektől kölcsönzött címkével „lojális ellenzéknek” nevezik magukat. Bármily helyénvaló legyen is ez az elgondolás egy demokráciában, Isten királyságának kormányzásában semmi nem indokolja ezt, ahol a kérdéseket tiszteletben tartják, de az ellenszegülést nem (lásd Máté 26:24).

    Egy másik példa, hogy számos olyan dolog van az egyházunk korai történelmében – például hogy mit tett vagy nem tett Joseph Smith minden egyes helyzetben –, melyeket némelyek a szembeszegülés alapjául használnak fel. Mindenkinek azt mondom, hogy gyakoroljon hitet és támaszkodjon a Szabadító ama tanítására, mely szerint „gyümölcseikről ismeritek meg őket” (Máté 7:16). Az egyház nagy erőfeszítéseket tesz, hogy átláthatóak legyünk a rendelkezésünkre álló feljegyzéseket illetően, azonban miután minden lehetségeset nyilvánosságra hoztunk, a tagjainknak olykor olyan alapvető kérdéseik maradnak, melyeket nem lehet tanulmányozás útján megválaszolni. Ez a „minden dologban ellentét” egyháztörténeti változata. Bizonyos dolgokat csak hit által lehet megtudni (lásd T&Sz 88:118). Legfőbb támaszunknak a Szentlélektől kapott tanúságba vetett hitnek kell lennie.

    Isten ritkán sérti meg bármely gyermekének is az önrendelkezését, beavatkozva egyesek ellen a többiek megsegítéséért. Könnyíti azonban megpróbáltatásaink terheit, és megerősít minket azok hordozására, ahogyan Alma népével is tette Hélám földjén (lásd Móziás 24:13–15). Nem akadályozza meg az összes természeti katasztrófát, de megválaszolja az imáinkat az elfordításukra, amint azt azzal a különlegesen erőteljes ciklonnal is tette, mely azzal fenyegetett, hogy megakadályozza a Fidzsin álló templom felszentelését;6 illetve tompítja a hatásukat, mint az oly sok életet követelő terrorista robbantás esetében is a brüsszeli repülőtéren, amelyben csupán négy misszionáriusunk sérült meg.

    Az összes halandóságbeli ellentét során tudhatjuk, hogy Isten – ígérete szerint – a javunkra fogja szentelni megpróbáltatásainkat (lásd 2 Nefi 2:2). Azt is megtanultuk, hogy halandó tapasztalatainkat és az Ő parancsolatait az Ő nagyszerű szabadítástervének összefüggéseiben értelmezzük, mely terv tudatja velünk az élet célját, és egy Szabadító bizonyosságát nyújtja számunkra, akinek a nevében bizonyságomat teszem e dolgok igazságáról. Jézus Krisztus nevében, ámen.

    Jegyzetek

    1. A család: Kiáltvány a világhoz. Liahóna, 2010. nov. 129.

    2. Hasonlóképpen tanítja az újkori kinyilatkoztatás azt is, hogy ha soha nem ízlelnénk a keserűt, nem ismerhetnénk az édeset sem (lásd Tan és a Szövetségek 29:39).

    3. Lásd Michael Hubbard MacKay and Gerrit J. Dirkmaat, From Darkness unto Light: Joseph Smith’s Translation and Publication of the Book of Mormon (2015), 163–79.

    4. Thomas S. Monson, “Joy in the Journey” (address given at the BYU Women’s Conference, May 2, 2008), womensconference.ce.byu.edu. Egy, a sportolói kvalitásokról és a demokráciáról szóló rövid esszé John S. Tanner, a BYU – Hawaii jelenlegi elnökének tollából a következő meglátást tartalmazza egy mindannyiunk által jól ismert témáról: „Megtanulni méltósággal veszíteni nem csak állampolgári kötelesség: vallási kötelezettség is. Isten úgy tervezte meg a halandóságot, hogy biztosítsa az »ellentét[et] minden dologban« (2 Nefi 2:11). A visszaesések és vereségek részét képezik az Ő tökéletesedésünkre vonatkozó tervének. […] A vereség szerves szerepet tölt be a »tökéletességre való törekvésünkben«” (Notes from an Amateur: A Disciple’s Life in the Academy [2011], 57).

    5. Lásd Dallin H. Oaks: Jó, jobb, legjobb. Liahóna, 2007. nov. 104–108.

    6. Lásd Sarah Jane Weaver, “Rededication Goes Forward,” Church News, Feb. 28, 2016, 3–4.