A család Isten ajándéka
    Footnotes

    A család Isten ajándéka

    Mindannyian Isten családjához tartozunk, ahol szükség van ránk.

    Van-e annál szebb és mélyről jövőbb, mint amikor az evangélium tiszta és egyszerű igazságait egy elemis énekben tanítják? Ti, elemis lányok pedig, akik ma este itt vagytok, ismeritek is azt az éneket, amelyről beszélni fogok. Tavaly tanultátok meg az elemis program részeként.

    Ezen a gyűlésen hallhattuk A család Isten ajándéka1 című éneket, melynek szavai emlékeztetnek bennünket a tiszta tanra. Nemcsak azt tanuljuk belőle, hogy a család Istentől való, hanem azt is, hogy mindannyian Isten családjához tartozunk.

    Az ének első sora azt tanítja: „Ismered Atyánk családját? Hát lásd! Hisz mindnyájan a gyermekei vagyunk” – én is, ti is, mindenki. A családról szóló kiáltványból azt tanuljuk, hogy „a halandó élet előtti birodalomban a lélekfiak és lélekleányok Mennyei Atyjukként ismerték Istent és hódoltak Neki”. Abban a birodalomban tanultunk örökkévaló női mivoltunkról is. Tudtuk, hogy „mennyei szülők szeretett lélekfia vagy lélekleánya”2 vagyunk.

    Halandó utazásunk ide, a földre, nem változtatott ezeken az igazságokon. Mindannyian Isten családjához tartozunk, ahol szükség van ránk. A földi családok mind másfélék. És bár minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy erős hagyományos családokat alakítsunk ki, az Isten családjához tartozás nem függ semmilyen más állapottól: sem a családi állapotunktól vagy szülői helyzetünktől, sem a pénzügyi vagy társadalmi helyzetünktől, vagy akár a közösségi oldalakon kiposztolt állapotunktól.

    Egyszerűen oda tartozunk. „Mennyei Atyánk lányai vagyunk. Ő szeret minket, és mi szeretjük Őt.”3

    Az ének második sora az elsőnek a kibővítése. „Követtük Isten szent tervét, azért, hogy saját családunk legyen”, ahol tanulhatunk és fejlődhetünk.

    A halandóság előtti életben megtanultuk, hogy szükségünk lesz egy halandó életszakaszra. „Elfogad[tuk Mennyei Atyánk] tervét, melyen keresztül fizikai testhez és földi tapasztalatokhoz juthatt[unk] annak érdekében, hogy tovább fejlődhess[ünk] a tökéletesség felé, és végül az örök élet örököseiként elérj[ük] isteni rendeltetésü[nket].”4

    Richard G. Scott elder ezt mondta: „Azt tanultuk a halandóság előtti világban, hogy idejövetelünk célja az, hogy próbára tétessünk, megmérettessünk és megismerjük a határainkat.”5 Ez pedig oly sokféleképpen történik, amilyen sokfélén az egyes emberek megtapasztalják azt. Soha nem kellett átélnem a válást; az abból fakadó fájdalmat és bizonytalanságot, hogy elhagynak, vagy az egyedülálló anyasággal járó felelősséget. Nem tudom, milyen elveszíteni egy gyermeket, vagy meddőnek lenni, vagy a saját nememhez vonzódni. Soha nem kellett átélnem bántalmazást, krónikus betegséget vagy függőségeket. Számomra nem ezek jelentették a határaim megismerését.

    Most biztosan néhányan azt gondoljátok: „Hát akkor Stephens nőtestvér, te ezt nem is értheted!” Azt mondom erre, hogy talán igazatok van. Nem teljesen értem a ti kihívásaitokat. De az én személyespróbatételeim és nehézségeim által, amelyek a térdemre kényszerítettek, megismertem azt, Aki viszont ért mindent – Ő, a „fájdalmak… ismerője”6, aki mindent átélt és mindent megért. Ezenkívül az előbb említett halandó megpróbáltatásokat mind megtapasztaltam egy leány, anya, nagyanya, nővér, nagynéni és barát szemüvegén keresztül.

    Isten szövetségmegtartó leányaiként nemcsak arra van lehetőségünk, hogy a saját kihívásainkból tanuljunk, hanem arra is, hogy együttérzéssel és könyörülettel támogassuk Isten családja más tagjait az ő küzdelmeik közepette, ahogyan ezt szövetségben fogadtuk.

    Ha így teszünk, azt is megértjük és abban is bízunk, hogy a Szabadító ismeri az útközben felmerülő nehézségeket, és érjen minket bármilyen csalódás vagy bánat, Ő képes átvezetni minket rajtuk. Ő a valódi jószívűség, és az Ő szeretete „örökké tart”7 – részben általunk, miközben követjük Őt.

    Isten leányaiként és Jézus Krisztus tanítványaiként akkor „azon együttérzés szerint cseleked[ünk], amelyet Isten ültetett”8 a keblünkbe. A hatáskörünk nem korlátozódik a saját családtagjainkra.

    Nemrég lehetőségem volt meglátogatni Yazzie nőtestvért a Chinle Arizona Cövekből az indián kunyhójában. Amikor beinvitált, rögtön szembetűnt, hogy a falai és az asztalok tele voltak különféle családi és misszionáriusi fényképekkel, így aztán megkérdeztem: „Yazzie nőtestvér, hány unokája van?”

    Meglepődve a kérdésemen csak megrántotta a vállát. Meghökkenve a reakcióján, a lányára tekintettem, Yellowhair nőtestvérre, aki így felelt: „Nem tudja, hány unokája van. Nem számoljuk. Minden gyerek Nagymamának hívja – ő mindenki Nagymamája.”

    Yazzie nőtestvér nem korlátozza a szeretetét és hatását a biológiai családjára. Jól érti, mit jelent a hatáskörének kiterjesztése, miközben jót tesz és megáldja, táplálja és védelmezi Isten családját. Érti, hogy „valahányszor egy nő megerősíti egy gyermek hitét, egy család megerősítésében vesz részt – most és a jövőben egyaránt”9.

    Az ének harmadik sora tovább magyarázza halandóságunk célját: „Nagy áldás a család. Segít azzá válnunk, mit Isten elvár.” A Szabadító azt tanította: „…legyetek egyek; és ha nem vagytok egyek, akkor nem vagytok az enyéim.”10 A családról szóló kiáltvány azt tanítja, hogy mennyei szülők szeretett lélekleányaiként isteni természettel, örökkévaló rendeltetéssel és céllal rendelkezünk. Isten szeretné, hogy egyek legyünk: szövetségüket megtartó leányok, különböző élettel, de egymással egységben,11 akik vágynak rá, hogy megtanulják mindazt, ami által visszatérhetnek az Ő jelenlétébe, Őhozzá pecsételve örökkévaló családja részeként.

    Az elnyert szertartások, valamint a kereszteléskor és a szent templomban kötött szövetségek a fátyol mindkét oldalán összekötik Isten családját. Az Atyához kötnek bennünket a Fián keresztül, aki azért imádkozott, „hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk”12. Az elnyert szertartások, valamint a kereszteléskor és a szent templomban kötött szövetségek a fátyol mindkét oldalán összekötik Isten családját. Az Atyához kötnek bennünket a Fián keresztül, aki azért imádkozott, „hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk”13.

    Mikor a halandóságban eltöltött időnket a Szabadító tanításainak tanulmányozására és alkalmazására fordítjuk, egyre hasonlóbbá válunk Őhozzá. Megértjük, hogy Ő az út – az egyetlen módja annak, hogy legyőzzük a halandó kihívásainkat, meggyógyuljunk, és visszatérjünk mennyei otthonunkba.

    Az ének utolsó sora visszavisz az elejére: „A családunk oly drága, jó Atyánk ajándéka.” Az Atya terve gyermekei számára a szeretet terve. Annak a terve, hogy Ő és gyermekei – vagyis a családja – egyek lehessenek. Russell M. Nelson elder ezt tanította: „Mennyei Atyánknak két vágya van a gyermekeivel kapcsolatban…: a halhatatlanság és az örök élet, ami azt jelenti, hogy »újra Vele élhetünk, az Ő otthonában«.”14 Ezek a vágyak csak akkor teljesülnek, ha mi is megosztjuk Mennyei Atyánknak a családja iránti szeretetét, kinyújtva a kezünket, és megosztva másokkal az Ő tervét.

    Húsz évvel ezelőtt az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma kinyújtotta kezét az egész világ felé, mikor kiadott egy családról szóló kiáltványt. Azóta csak súlyosbodtak a családokra mért csapások.

    Ha szeretnénk eleget tenni a szent feladatainknak Isten leányaiként, meg kell értenünk az örökkévaló jelentőségét és a mi egyéni felelősségünket abban, hogy megtanítsuk azokat az igazságokat, melyeket Mennyei Atyánk a családjának szánt tervében lefektetett. Howard W. Hunter elnök a következő magyarázatot adta:

    „…nagy szükség van az egyház nőtagjainak összevonására, hogy álljanak a Fivérek mellé a minket körbevevő gonosz áradatának megfékezésében és Szabadítónk munkájának előremozdításában. […]

    Így hát arra kérünk benneteket, használjátok erőteljes, jóra indító hatásotokat családjaink, egyházunk és közösségeink megerősítésében.”15

    Nőtestvérek, tartozunk valahová. Szeretnek bennünket. Szükség van ránk. Isteni rendeltetésünk, feladatunk, helyünk és szerepünk van az egyházban, valamint Isten királyságában és az Ő örökkévaló családjában. Ugye teljes szívből tudjátok, hogy Mennyei Atyánk szeret benneteket, és azt kívánja, hogy ti és szeretteitek is Ővele lehessenek? Ahogy „Mennyei Atyánk és Fia, Jézus Krisztus tökéletesek…, a velünk kapcsolatos reményeik is tökéletesek”16. A számunkra készített tervük tökéletes, és ígéreteik biztosak. Ezekről az igazságokról teszem hálásan bizonyságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.