Az önrendelkezés megőrzése, a vallásszabadság védelme
    Footnotes

    Az önrendelkezés megőrzése, a vallásszabadság védelme

    Önrendelkezésünk hithű használata azon múlik, hogy a vallásszabadságunk biztosítva van-e.

    Húsvét vasárnapja van, a hála napja, amikor tiszteletteljesen felidézzük Szabadítónk, Jézus Krisztus egész emberiségért végzett engesztelését és feltámadását. Hódolunk Neki, hálával a vallásszabadságunkért, a gyülekezési szabadságunkért, a szólásszabadságunkért és az Istentől kapott önrendelkezési jogunkért.

    Amint azt a próféták ezen utolsó napokkal, a mi időnkkel kapcsolatban megjövendölték, sokan nem tudják, hogy kik vagyunk és miben hiszünk. Vannak köztük „rágalmazók, …a jónak nem kedvelői”1. Mások „a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; …a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik”2.

    Míg a körülöttünk lévők eldöntik, hogyan reagálnak a hitelveinkre, nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy az erkölcsi önrendelkezés elengedhetetlen részét képezi Isten minden gyermeke számára alkotott tervének. A halandóság előtti mennyei tanácsban elénk tárt örökkévaló terv az önrendelkezés ajándékát is magában foglalta.3

    Ebben a nagy tanácsban Lucifer, akit Sátánként ismerünk, önrendelkezésével élve ellenszegült Isten tervének. Isten azt mondta: „[M]ivel… Sátán fellázadt ellenem, és az ember önrendelkezésének elpusztítására törekedett, amelyet én, az Úristen adtam neki, …letaszítottam”4.

    Így folytatta: „[É]s a mennyek seregeinek harmad részét is elfordította tőlem, önrendelkezésük miatt”5.

    Ennek következtében Mennyei Atyánk azon lélekgyermekei, akik tervének elutasítása és Lucifer követése mellett döntöttek, elveszítették isteni rendeltetésüket.

    Jézus Krisztus önrendelkezésével élve azt mondta:

    „Itt vagyok, küldj engem.”6

    „[A] te akaratod legyen meg, és a dicsőség legyen tiéd mindörökké.”7

    Az Atya Jézust nevezte meg és jelölte ki Szabadítónkká, aki önrendelkezését használva támogatta Mennyei Atyánk tervét, melyben előre el lett rendelve arra, hogy mindenkiért elvégezze az engesztelő áldozatot. Hasonlóképpen, ha önrendelkezésünk gyakorlásával betartjuk a parancsolatokat, ez képessé tesz bennünket arra, hogy teljes mértékben megértsük, kik vagyunk, valamint elnyerjük mindazon áldásokat, melyekkel Mennyei Atyánk rendelkezik – többek között, hogy testet kaphassunk, fejlődhessünk, megtapasztalhassuk az örömet, családunk lehessen, valamint örök életet nyerhessünk.

    A parancsolatok betartásához ismernünk kell az egyház hivatalos tanát, hogy az egyének állandóan változó hóbortjai ne térítsenek el minket attól, amerre Krisztus vezet.

    Most élvezett áldásainkat az teszi lehetővé, hogy ezen élet előtt a Szabadító követése mellett döntöttünk. E szavakat hallva vagy olvasva legyetek bárhol, bárkik és bármilyen múlttal, ne feledjétek: nem túl késő újra meghozni ugyanezt a döntést és követni Őt.

    Akkor Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hitünk, bűneink megbánása, valamint keresztelkedés által elnyerhetjük a Szentlélek mennyei ajándékát. Ez az ajándék ismereteket és tudást, útmutatást és erőt ad a tanuláshoz és a bizonyság megszerzéséhez, hatalmat és megtisztulást a bűn legyőzéséhez, valamint vigaszt és buzdítást ahhoz, hogy hűek legyünk a gyötrelmekben. A Lélek e páratlan áldásai növelik a jó cselekedetekhez szükséges szabadságunkat és erőnket, mert „a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság”8.

    A lelki szabadság ösvényén járva ezekben az utolsó napokban tudatában kell lennünk annak, hogy önrendelkezésünk hithű használata azon múlik, hogy a vallásszabadságunk biztosítva van-e. Azt már tudjuk, hogy Sátán nem akarja, hogy meglegyen ez a szabadságunk. A mennyben is megpróbálta lerombolni az erkölcsi önrendelkezést, most pedig a földön is vadul igyekszik aláásni a vallásszabadságot, ellenállni annak, és zagyvaságokat terjeszteni arról, hogy az miből is áll, és miért szükséges a lelki életünkhöz és a szabadulásunkhoz.

    A vallásszabadságnak négy olyan szegletköve van, melyekre utolsó napi szentekként támaszkodnunk kell, és amelyeket meg kell védenünk.

    Az első a hit szabadsága. Sem egyének, sem kormányzatok nem kritizálhatnak, üldözhetnek vagy támadhatnak senkit azért, amit Istennel kapcsolatban hisz. Ez nagyon személyes és nagyon fontos. A vallásszabadsággal kapcsolatos egyik korai hitelvünk kijelenti:

    „[E]gyetlen kormány sem létezhet békességben, csak ha olyan törvényeket alkot, és őriz meg sértetlenül, amelyek minden egyén számára biztosítják a lelkiismeret szabad gyakorlását…

    A polgári elöljáró fogja vissza a bűnözést, de soha ne rendelkezzen a lelkiismeret felett [és] ne nyomja el a lélek szabadságát.”9

    Azóta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában az Egyesült Nemzetek is elismerte ezt az alapjogot, és más nemzeti és nemzetközi emberi jogi dokumentumok is tartalmazzák azt.10

    A vallásszabadság második szegletköve az, hogy szabadon megoszthatjuk másokkal a hitünket és a hitelveinket. Az Úr megparancsolta nekünk, hogy tanítsuk meg otthon gyermekeinket az evangéliumra.11 A tanítványainak is azt mondta: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.”12 Szülőként, teljes idejű misszionáriusként és egyháztag misszionáriusként is a vallásszabadságra támaszkodva tanítjuk az Úr tanát a családunkban és szerte a világon.

    A vallásszabadság harmadik szegletköve az a szabadság, hogy vallási szervezetet, egyházat hozhatunk létre és békében hódolhatunk másokkal együtt. A tizenegyedik hittétel kijelenti: „Igényt tartunk arra a kiváltságra, hogy saját lelkiismeretünk parancsai szerint hódoljunk a Mindenható Istennek, és minden embernek megadjuk ugyanezt a kiváltságot, hadd hódoljanak úgy, ott és annak, ahogy, ahol és aminek akarnak.” A nemzetközi emberi jogi dokumentumok és számos nemzet alkotmánya támogatja ezt az alapelvet.

    A vallásszabadság negyedik szegletköve az a szabadság, hogy a hitünk szerint élhetünk – nemcsak otthon és a kápolnában gyakorolhatjuk szabadon a hitünket, hanem közterületen is. Az Úr azt parancsolja nekünk, hogy ne csak titkon imádkozzunk13, hanem menjünk és engedjük úgy fényleni a mi világosságunkat az emberek előtt, hogy lássák a mi jó cselekedeteinket, és dicsőítsék a mi Mennyei Atyánkat14.

    Vannak, akik számára sértő, amikor közszíntérre visszük a vallásunkat. Ugyanakkor pont azok, akik ragaszkodnak hozzá, hogy saját nézeteiket és tetteiket tolerálja a társadalom, gyakran csak nagyon vonakodva adják meg ugyanezt a toleranciát azon hívők számára, akik szintén szeretnék, hogy nézeteiket és tetteiket tolerálják. A vallási nézetekkel szembeni általános tiszteletlenség nagyon gyorsan a vallásos emberek és intézmények elleni társadalmi és politikai intoleranciává fajul.

    Miközben egyre nagyobb nyomással nézünk szembe, hogy hajoljunk meg a világi normák előtt, adjuk fel a vallási szabadságjogainkat és kössünk kompromisszumot az önrendelkezésünk vonatkozásában, gondoljátok át, mit tanít a Mormon könyve ez irányú felelősségeinkről. Alma könyvében azt olvassuk, hogy Amlici „nagyon ravasz” és „gonosz ember” volt, aki arra törekedett, hogy király legyen a nép felett, és megfossza „őket egyházi jogaiktól és kiváltságaiktól”, ami „riasztó volt az egyház népe számára”15. Móziás király arra tanította őket, hogy emeljék fel szavukat amellett, amit helyesnek éreznek.16 Összegyűltek tehát „szerte az országban…, külön csoportokban, minden ember aszerint, hogy miként vélekedett, hogy Amlici mellett vagy ellen volt-e, és sok vitájuk… [volt] egymással”17.

    Ezen viták során az egyház tagjai és mások is lehetőséget kaptak rá, hogy összegyűljenek, megtapasztalják az egység lelkületét, és hasson rájuk a Szentlélek. „És lőn, hogy a nép hangja Amlici ellen szólt, így nem tették meg királlyá a nép felett.”18

    Jézus Krisztus tanítványaiként feladatunk együtt dolgozni a hasonlóan gondolkozó hívőkkel, és felemelni szavunkat amellett, ami helyes. Bár az egyháztagoknak soha nem szabad azt állítaniuk, vagy akár csak sugallniuk, hogy az egyház nevében beszélnek, állampolgárokként mindannyian felkérést kaptunk arra, hogy meggyőződéssel és szeretettel osszuk meg személyes tanúbizonyságunkat – „minden ember aszerint, hogy miként véleked[ik]”19.

    Joseph Smith próféta azt mondta:

    „[B]átran kijelentem a menny előtt, hogy ugyanígy kész vagyok meghalni egy presbiteriánus, egy baptista vagy bármely más felekezethez tartozó jó embernek a jogai védelmében[, mint a mormonok jogai védelmében]; mert az a tantétel, amely az utolsó napi szentek jogait eltaposná, eltaposná a római katolikusok vagy bármely más felekezethez tartozók jogait is, akik esetleg népszerűtlenek, vagy túl gyengék ahhoz, hogy megvédjék magukat.

    A szabadság szeretete az, ami lelkemet inspirálja – az egész emberi faj polgári és vallási szabadság[ának szeretete].”20

    Testvérek! Felelősek vagyunk azért, hogy megvédjük ezeket a szent szabadságjogokat mind magunk, mind pedig a leszármazottaink számára. Ti és én vajon mit tehetünk?

    Először is, tájékozódhatunk. Figyeljetek oda azokra az ügyekre a közösségetekben, amelyek hatással lehetnek a vallásszabadságra.

    Másodszor, a személyes körötökön belül fogjatok össze azokkal, akik ugyanígy el vannak kötelezve a vallásszabadság mellett. Munkálkodjatok vállvetve a vallásszabadság megvédésén.

    Harmadszor, éljetek úgy, hogy szóban és tettben is jó példái legyetek annak, amiben hisztek. Ahogy a vallásunk szerint élünk, az sokkal fontosabb annál, mint amit a vallásunkról esetleg mondunk.

    Közeleg Szabadítónk második eljövetele. Ne késlekedjünk ebben a nagyszerű ügyben! Emlékezzetek Moróni kapitányra, aki kitűzte a szabadság zászlaját, melyen ezek a szavak álltak: „Emlékeztetőül Istenünkre, vallásunkra és szabadságunkra, és békénkre, asszonyainkra és gyermekeinkre”21. Ne feledjük, hogyan reagált a nép: önrendelkezésüket gyakorolva „mindenfelől futva” jöttek és szövetséget kötöttek, hogy cselekedni fognak.22

    Szeretett testvéreim, ne sétáljatok! Fussatok! Fussatok, hogy elnyerjétek az önrendelkezés áldásait, a Szentlélek követése és azon szabadságjogok gyakorlása által, melyeket Isten azért adott nekünk, hogy megtegyük az Ő akaratát!

    Ezen a különleges húsvéti napon különleges tanúbizonyságomat teszem arról, hogy Jézus Krisztus önrendelkezését gyakorolva tett eleget Atyánk akaratának.

    Szabadítónkról azt énekeljük: „Önként adta drága vérét, Bűntelen életét”23. És mivel ezt tette, megfizethetetlen lehetőséget adott nekünk arra, hogy engesztelésének hatalma és áldásai által „a szabadságot és az örök életet”24 válasszuk. Szabadon döntsünk úgy ma és mindig, hogy Őt követjük, ezért imádkozom az Ő szent nevében, méghozzá Jézus Krisztus nevében, ámen.