A ti szent helyeitek
    Footnotes

    A ti szent helyeitek

    A ti szent helyeitek akár földrajziak, akár bizonyos időpillanatok, egyenlően szentek, és hihetetlenül meg tudnak erősíteni.

    A 2013. évi Közös tevékenységi mottónk a Tan és a szövetségek 87. szakaszából ered. Ez az utasítás, hogy álljunk szent helyeken, három különböző szakaszban is megtalálható, tehát nyilvánvaló, hogy fontos intés. Elmagyarázza, hogyan nyerhetünk védelmet, erőt és békét a háborgó időkben. A sugalmazott utasítás így szól: „Álljatok… szent helyeken, és ne mozduljatok el”1.

    Miközben ezen a témán gondolkodtam, akaratlanul is felmerült bennem a kérdés: vajon milyen szent helyekre utal Mennyei Atyánk? Ezra Taft Benson elnök azt mondta: „A szent helyek közé tartoznak templomaink, kápolnáink, otthonaink és Sion cövekei, melyek védelemül és menedékül szolgálnak.”2 Ezeken kívül, úgy hiszem, sokkal több helyet is találhatunk. A hely szóról először fizikai környezet vagy földrajzi helyszín jut eszünkbe. Egy hely azonban lehet „egy bizonyos körülmény, helyzet vagy lelkiállapot”3 is. Ez azt jelenti, hogy a szent helyek lehetnek pillanatok az időben – olyan pillanatok, amikor a Szentlélek bizonyságot tesz nekünk; amikor érezzük Mennyei Atyánk szeretetét; vagy amikor választ kapunk az imáinkra. Sőt, hiszem azt, hogy amikor csak megvan a bátorságotok, hogy kiálljatok a jóért, különösen olyan helyzetekben, mikor senki más nem hajlandó erre, akkor szent helyet hoztok létre.

    Joseph Smith rövid, ám annál nagyszerűbb élete során valóban szent helyeken állt, és nem mozdult el. Tizenévesként közössége vallási nyugtalansága aggasztotta, és tudni szerette volna, hogy az egyházak közül melyik igaz. Az otthonához közeli fás liget szent hellyé vált, mikor letérdelt a fák között, és elmondta első hangos imáját. Imájára választ kapott, és ma az utolsó napi szentek erre a fás területre a szent ligetként utalnak.

    A fiatal nők világszerte a természetben is szent helyeken állnak, a Fiatal Nők táborában. Egy vezető megosztotta velem az egyik fiatal nő élményét. Volt egy kevésbé tevékeny lány, aki kicsit szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy az embernek lelki élménye lehet az erdőben. Az első nap után így szólt a vezetőjéhez: „Nagyon jól érzem magam, de nem ugorhatnánk át ezt a sok beszédet a Lélekről? Azért jöttem, hogy táborozzak, élvezzem a természetet, a barátaimmal legyek és jól érezzem magam!” Az utolsó bizonyságtétel után azonban ugyanez a lány könnyes szemmel ismerte be: „Nem szeretnék hazamenni. Hogyan lehetne az, amit most érzek – a Lélek –, mindig velem?” A fiatal nő felfedezett egy szent helyet.

    Egy másik ilyen szent hely Joseph Smith életében a saját hálószobája volt. Ezt talán nehéz elhinni, mert ahogy sokan közületek, ő is a testvéreivel osztozott a hálószobáján. Amikor azonban nagy hittel és alázattal elmondott egy imát, a szoba szent hellyé vált. Így számolt be erről: „[M]iután éjjeli nyugovóra tértem, imádkozni és könyörögni kezdtem a Mindenható Istenhez minden bűnöm és balgaságom bocsánatáért”4. Josephnek a szent ligetben történt látomása óta eltelt három év nem volt könnyű. Az ekkor 17 éves Josephnek tűrnie kellett az állandó gúnyolódást, csúfolódást és bántalmazást. De aznap éjjel a hálószobájában, válaszként a fohászaira, megjelent Moróni angyal. Joseph tudást és vigaszt kapott. Aznap éjjel a hálószobája szent hellyé vált.

    Miközben egy fiataloknak szóló mormon üzenetet néztem, egy másik hálószobát láttam, mely szent hellyé változott. A filmben Ingrid Delgado szerepel, egy fiatal nő Salvadorból, aki megosztja az érzéseit a templomról. Ezt mondja: „Jó tudni, hogy van egy hely, ahol elszakadhatunk a világ dolgaitól és szent szertartásokban részesülünk, és segíthetünk azoknak, akik mindezt nem kapták meg ebben az életben.” Miközben beszél, a film azt mutatja, hogy Ingrid a szentírásait olvassa, és körül van véve mormon poszterekkel, idézetekkel, Személyes fejlődés könyvvel családi és templomi képekkel, és igen, a kedvenc plüss állataival.5 Talán nem is tudja, de megteremtette a maga szent helyét, távol a világ dolgaitól. Vajon hányszor olvashatta Ingrid a szentírásait, hányszor érezhette a Lelket, és kaphatott választ az imáira a saját szent helyén?

    Egy másik, váratlan szent hely volt Joseph Smith életében a Liberty börtön. Jeffrey R. Holland elder ezt mondta: „Nem volt annál nehezebb időszak Joseph életében, mint ez a kegyetlen, törvénytelen és igazságtalan fogva tartás.” Holland elder tovább magyarázta, hogy a Liberty börtönre azóta „börtön-templom”-ként utalnak azon szent élmények miatt, melyekben Joseph Smith prófétának ott része volt.6

    Talán köztetek, fiatal nők között, is vannak olyanok, akik a saját Liberty börtönüket élik át éppen – egy olyan helyet, melyben megaláztatást éltek át, ahol nem érzitek a szerető kedvességet, ahol gúnyolnak, bántanak, gyötörnek vagy akár fizikailag ártanak nektek. Akkor nektek Holland elder szavait ajánlom: „Lehetnek szent, kinyilatkoztatással teli, mélységesen tanulságos élményeitek az Úrral életetek legnyomorúságosabb élményei közben is – miközben a valaha tapasztalt legfájdalmasabb igazságtalanságokat, a legrosszabb, legáthidalhatatlanabb eshetőségeket és ellenségeskedést szenveditek el.”7 Más szóval, Joseph Smith prófétához hasonlóan, képesek vagytok szent helyeket teremteni, és azokon állni, a valaha tapasztalt legmostohább körülmények közepette is.

    Egy Kirsten nevű fiatal felnőtt mesélt nekem egy fájdalmas élményéről. A középiskolája volt az ő Liberty börtöne. Szerencsére az iskolazenekar próbaterme vigaszt nyújtott számára. Ezt mondta: „Amikor beléptem abba a terembe, olyan volt, mintha valami biztonságos helyre léptem volna. Nem voltak lealacsonyító, lekicsinylő megjegyzések, csúnya beszéd. Ehelyett biztató és szeretetteljes szavakat hallottunk, kedvesek voltunk egymással. Nagyon vidám hely volt. A próbatermet betöltötte a Lélek, miközben gyakoroltuk és előadtuk a zeneszámokat. A terem nagyrészt a zenekar vezetőjének köszönhetően volt ilyen, aki egy jóravaló, keresztény férfi volt. Visszatekintve, a középiskola olyan hely volt, ahol sokat csiszolódtam. Nehéz volt, de megedzett. Örökké hálás leszek a menedékemért, az én szent helyemért, a próbateremért.”8

    Gondolkodtatok-e már ma este a ti szent helyeteken? Több száz fiatal nőt kértem meg, hogy meséljen nekem a saját szent helyéről. Ezek akár földrajziak, akár bizonyos időpillanatok, egyenlően szentek, és hihetetlenül meg tudnak erősíteni. Íme kilenc a személyes válaszaik közül:

    • Egy: „A kórházban voltam, és az újszülött kisöcsémet tartottam a karomban.”

    • Kettő: „Minden alkalommal, mikor elolvasom a pátriárkai áldásomat, érzem, hogy Mennyei Atyám ismer és szeret engem.”

    • Három: „Aznap, mikor 12 éves lettem, a fiatal nők az egyházközségben papírszívekkel díszítették fel az ajtómat.9 Éreztem, hogy szeretnek, elfogadnak és boldog voltam!”

    • Négy: „Miközben olvastam a szentírásaimat, egy nap felfigyeltem egy kifejezésre, mely válasz volt az imáimra.”

    • Öt: „Elmentem egy buliba, ahol az emberek ittak és más elfogadhatatlan tevékenységekben vettek részt. A Lélek azt súgta, hogy forduljak meg és menjek haza. Ezt tettem, pedig tudtam, hogy ennek úgymond »közösségi következményei« lesznek. Ez a pillanat azonban megadta a bizonyosságot, amelyre szükségem volt, hogy tudjam, képes vagyok az evangélium szerint élni.”

    • Hat: „Mikor az úrvacsorai gyűlés közben az engesztelésre gondoltam, rájöttem, hogy meg kell bocsátanom valakiknek, akire haragszom. A döntésem, hogy megbocsátok, olyan pozitív cselekedet volt, mely elhozta az engesztelést a mindennapjaimba.”

    • Hét: „Miután anyukámmal részt vettem az Új kezdeteken, megpuszilt, és azt mondta, szeret engem. Amióta csak emlékszem, ez volt az első, hogy ilyet tett.”

    • Nyolc: „A püspökömnek köszönhetően tudom, hogy a szentírások által nyújtott következő ígéret igaz: »[H]a bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek.«10 Feltámadt bennem a remény, és tudtam, hogy elkezdhetem hosszadalmas bűnbánatomat.”

    • Végül pedig: „Egy este összeszedtem a bátorságomat, hogy a legjobb barátommal megosszam az evangéliummal kapcsolatos érzéseimet, és egy Mormon könyvét adjak neki. Később kiváltságomban állt ott lenni a keresztelőjén. Most együtt járunk istentiszteletre.”

    Megoszthatom veletek az én egyik szent helyemet? Egyszer úgy éreztem, nem bírok megbirkózni valamivel, félek, és végtelenül magányos vagyok. Halkan elmondtam egy imát: „Mennyei Atyám, nem tudom, hogyan csináljam ezt végig. Kérlek, kérlek, segíts!” Nem sokkal később valaki váratlanul odajött hozzám, a vállamra tette a kezét, és mondott valami nagyon őszintét és bátorítót. Ebben a pillanatban békét éreztem. Elismerve éreztem magam. Minden megváltozott. Eszembe jutottak Spencer W. Kimball elnök szavai: „Isten valóban észrevesz minket és figyel ránk. Általában azonban egy másik ember által elégíti ki a szükségleteinket.”11 Az a pillanat, az a hely szentté vált számomra.

    Kedves fiatal nők, számtalan más olyan szent hely van, melyet, azt kívánom, bárcsak megoszthatnánk egymással ma este. Arra buzdítalak titeket, hogy mikor ma este hazatértek, jegyezzétek fel azokat a helyeket, melyek szentségét felismeritek vagy felidézitek. Világos a számomra, hogy több ezren állnak közületek szent helyeken. Ezek a helyek védelemmel, erővel és békével töltenek el a nyugtalan időkben. A bizonyságotok erősödik, mert nagyszerű módokon álltok ki az igazságért és az igazlelkűségért.

    Ti, az egyház nemes fiatalsága, az én hőseim vagytok. Szeretlek benneteket. Mennyei Atyánk irántatok táplált hihetetlen szeretetét is érzem, és tanúbizonyságomat teszem arról, hogy Jézus Krisztus evangéliuma igaz. Ő vár, készen arra, hogy bátorítson benneteket, miközben szent helyeken álltok és nem mozdultok el. Szeretem és támogatom Thomas S. Monson elnököt, a mi igaz és ösztönző prófétánkat. Mindezeket Jézus Krisztus nevében mondom, ámen.