Az Atya és a Fiú

Christoffel Golden elder

a Hetvenektől

Kép

Jézus Krisztus evangéliumának és annak szabadító hatalmának középpontjában az Atya és a Fiú helyes megértése áll.

Szeretett fivéreim és nőtestvéreim, hálás vagyok, hogy szólhatok hozzátok ma délután eme inspiráló általános konferencia keretein belül!

Olyan témáról beszélve, amely igen szent számomra, először is hálával telve szeretnék elismeréssel adózni oly sok keresztény odaadásáért korszakokon át, köztük francia protestáns és ír katolikus őseimnek is. Hitük és Istennek való hódolatuk miatt sokan feláldozták pozíciójukat, javaikat, sőt, még életüket is Istenük és hitük védelmében.¹

Utolsó napi szentekként és keresztényekként hasonlóan erős és mély hittel hiszünk Istenben, az Örökévaló Atyában és Fiában, Jézus Krisztusban. Az Isten iránti odaadás szent és személyes kérdés marad köztünk és Alkotónk között.

Az örök élet utáni kutatásunk nem más, mint arra való törekvés, hogy megértsük, ki Isten, és hogyan tudunk visszatérni Őhozzá, hogy Vele éljünk. A Szabadító így imádkozott Atyjához: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.”²

Még ennek a magától a Szabadítónktól eredő kijelentésnek a fényében is azt tapasztaljuk, hogy az évszázadok során az uralkodó látásmód az Atya és a Fiú természetéről egyértelműen nem áll összhangban a szentírások tanításaival.

Tisztelettel kijelentjük, hogy Jézus Krisztus evangéliumának és annak szabadító hatalmának középpontjában az Atya és a Fiú helyes megértése áll.³

Jézus Krisztus evangéliuma eme igen sarkalatos tantételének jelentőségét megerősítette Joseph Smith próféta első látomása 1820-ban. A Próféta ezt írta: „…két Személyt láttam felettem a levegőben állni, akiknek ragyogása és dicsősége leírhatatlan volt. Egyikük hozzám szólt, a nevemen szólítva, és ezt mondta a másikra mutatva: Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!”⁴

Az ifjú Joseph ezen élménye, melyet sok további látomás és kinyilatkoztatás követett, feltárja, hogy Isten valóban létezik; hogy az Atya és Fia, Jézus Krisztus, két különböző és különálló lény; hogy az ember Isten képmására teremtetett; hogy Mennyei Atyánk szó szerint Jézus Krisztus Atyja; hogy Isten továbbra is kinyilatkoztatja magát az embernek; valamint hogy Isten mindig közel van, érdeklődést tanúsít irántunk és megválaszolja az imáinkat.

Noha az Atya és a Fiú hasonló megjelenéséről viszonylag ritkán olvasni a szentírásokban, az első látomás figyelemre méltó ténye, hogy tökéletesen egybecseng az e szent könyvekben feljegyzett hasonló eseményekkel.

Az Újszövetségben például olvashatunk István utolsó bizonyságtételéről vértanúsága idején, amikor ezt mondta: „Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani.”⁵

A Páthmós szigetén látott nagyszabású látomásában János apostol látta „a mindenható Isten[t]”,⁶ csakúgy, mint Isten Bárányát, aki megváltott minket az Ő vére által.⁷

A Mormon könyvében az Atya és a Fiú tana felséges bizonyságban áll a Szent Biblia mellé. A Mormon könyve feljegyzi Szabadítónk megjelenését a nefiták között, amely során az Atya hangja mintegy 2500 nefita füle hallatára így mutatja be a feltámadt Krisztust: „Íme, ez az én Szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben megdicsőítettem a nevemet. Őt hallgassátok.”⁸

A négy evangéliumban maga Krisztus 160-szor tesz említést Mennyei Atyjáról, míg a nefiták közötti rövid, háromnapos szolgálata során a Mormon könyve feljegyzése szerint 122 alkalommal említi Atyját.

Például Máté könyvében ezt mondja Jézus: „Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.”⁹

János könyvében így tesz tanúságot: „…a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát.”¹⁰

Lukács könyvében pedig e szavakkal kiált fel: „Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet.”¹¹

Minden alkalommal, amikor Urunk a Mennyei Atyjára utal, a legteljesebb tisztelettel és alázattal teszi.

Mindezt elmondva remélem, senki sem fog félreérteni. Jézus Krisztus a nagy Jehova, Izráel Istene, a megígért Messiás, és végtelen engesztelése révén Ő a mi Szabadítónk és a világ Megváltója. Pál apostol e szavakkal szólt Róla: „Aztán [jön el] a vég, mikor [Krisztus] átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor [Krisztus átad Néki] minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.”¹²

A Szabadító engesztelésének előestéjén nagy közbenjáró imájában fordult Atyjához. Így imádkozott:

„De nemcsak ő érettök [az apostolokért] könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;

Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.

És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk”¹³.

Az Atya és a Fiú két nyilvánvalóan különálló lény, azonban tökéletes egységben állnak, és egyek hatalmukban és céljukban. Egységük nem korlátozódik csupán Rájuk – sőt, az a vágyuk, hogy ugyanez az egység kiterjedjen mindenkire, aki kész odaadással követni és betartani az Ő parancsolataikat.

Hogyan tudhat ismeretségbe kerülni Isten őszinte keresője az Atyával és a Fiúval? Szabadítónk ezt ígérte: „Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek…, az mindenre megtanít majd titeket…”¹⁴

Amikor a Mormon könyvében Nefi Krisztus tanáról beszélt, kijelentette, hogy a Szentlélek „tanúbizonyságot tesz az Atyáról és a Fiúról”¹⁵.

Igaz ugyan, hogy a Szentlélek erejét vagy hatását az Úr akarata szerint időnként bárki megérezheti, vallási meggyőződésétől függetlenül, a Szentlélek teljessége, vagyis ajándéka azonban csupán azután adatik meg, hogy az adott személy „megtört szívvel és töredelmes lélekkel”¹⁶ részesül a keresztelés, és kézrátétel által a Szentlélek ajándéka¹⁷ szertartásában. Ezeket és más szent szertartásokat csakis Isten papságának irányítása alatt és hatalma által lehet elvégezni. Ezt illetően a következő tanítást kaptuk:

„És ez a magasabb papság irányítja az evangélium dolgait, és rendelkezik a királyság rejtelmeinek kulcsával, méghozzá Isten ismeretének kulcsával.

Ezért annak szertartásaiban megnyilvánul az isteniség hatalma.”¹⁸

Valódi fényében látva az Atya és a Fiú tana az örökkévaló család tana. Minden emberi lény lélekgyermekként élt ezelőtt mennyei szülők társaságában,¹⁹ mely mennyei családban Krisztus az Atya Elsőszülötte.²⁰

Így van ez mindannyiunkkal. Mennyei Atyánk gyermekei vagyunk

Ezra Taft Benson elnök prófétai rálátással azt mondta: „Semmi nem fog minket annyira megdöbbenteni, amikor áthaladunk a fátylon a másik oldalra, mint az a felismerés, hogy milyen jól ismerjük [Mennyei] Atyánkat, és milyen ismerős az arca számunkra.”²¹

Megtanultam, hogy nem lehetséges emberi nyelven kifejezni mindazt, amit egyedül a Szentlélek által és Isten hatalmával tudhatunk meg. Ezzel a lelkiséggel teszem ünnepélyes tanúságomat és bizonyságomat Örökkévaló Atyánk és szent Fia, Jézus Krisztus valóságáról, közelségéről és jóságáról. Jézus Krisztus nevében, ámen.