2010–2019
megváltás
Április 2013


Megváltás

Krisztust követve igyekszünk részt venni az Ő megváltó munkájában, és előre mozdítani azt.

Amerikában a gyarmatosítás idején nagy volt a munkaerőhiány. A XVIII. században és a XIX. század elején bevándorolni kész munkásokat toboroztak Nagy-Britanniából, Németországból és más európai országokból, azonban sokan nem tudták kifizetni saját útiköltségüket. Bevett gyakorlat volt, hogy ilyenkor szerződéses munkásként kifizették az útjukat, ennek fejében azonban egy ideig fizetés nélkül kellett dolgozniuk. Mások azt ígérve jöttek, hogy a már Amerikában élő rokonaik fogják érkezésükkor kifizetni az útjukat, azonban ha ez nem történt meg, akkor nekik kellett ezt leszolgálni. Ezeket a szerződéses bevándorlókat gyakran „megváltandóknak” nevezték. Meg kellett ugyanis váltaniuk az útiköltségüket, úgymond munkával kellett megvásárolniuk a szabadságukat.1

Jézus Krisztus egyik legjelentősebb megnevezése az, hogy ő a Megváltó. Amint azt a bevándorlók kapcsán már említettem, a megváltás szó valamilyen kötelezettség vagy tartozás kiegyenlítését jelenti. De azt is jelentheti, hogy váltságdíj fizetésével kiszabadítunk valakit. Ha valaki hibát követ el, majd helyrehozza, akkor is mondhatjuk, hogy megváltotta. A szó ezen jelentései más-más oldalról világítják meg a megváltást, amelyet Jézus Krisztus az Ő engesztelése által hajtott végre, és amelyhez a szótári meghatározás szerint hozzá tartozik „a bűntől és annak büntetéseitől való, mintegy a bűnösért hozott áldozat általi megszabadítás”2.

A Szabadító megváltása két részből áll. Egyrészt kiengesztel Ádám vétkéért és az abból eredő bukásért azáltal, hogy legyőzi a bukás közvetlen következményeit: a fizikai halált és a lelki halált. Jól tudjuk, mi a fizikai halál; a lelki halál pedig az Istentől való eltávolodást jelenti. Pál szavait idézve: „Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (1 Korinthusbeliek 15:22). A fizikai és a lelki haláltól történő eme megváltás egyetemes és feltétel nélküli.3

A Szabadító engesztelésének másik vetülete a bukás közvetett következményeitől, vagyis a saját bűneinktől, nem Ádám vétkétől való megváltás. A bukás révén halandó világba születünk, melyet átitat a bűn, vagyis az Isten által lefektetett törvényekkel szembeni engedetlenség. Mindannyiunkról szólva az Úr azt mondta:

„[É]ppen úgy, amikor kezdenek felnőni, megfogan szívükben a bűn, és megízlelik a keserűt, hogy értékelni tudják a jót.

És megadatik nekik, hogy felismerjék a jót és a gonoszt; ezért önrendelkezők” (Mózes 6:55–56).

Mivel felelősségre vonhatók vagyunk és mi hozzuk a döntéseinket, a bűneinktől való megváltásnak feltétele van: be kell ismernünk és el kell hagynunk a bűnt, istenfélő életet élve – vagyis bűnbánatot kell tartanunk (lásd T&Sz 58:43). „Tanítsd meg tehát gyermekeidnek – parancsolja az Úr –, hogy mindenhol, minden embernek bűnbánatot kell tartania, különben semmiképpen nem örökölhetik Isten királyságát, mert semmi tisztátalan dolog nem lakhat ott, vagyis nem lakhat az ő jelenlétében” (Mózes 6:57).

A Szabadító szenvedése a Gecsemánéban, valamint kínjai a kereszten kielégítik értünk az igazságosság követelményeit, és így megváltanak minket a bűntől. Akik bűnbánatot tartanak, azokra kiterjeszti az irgalmat és megbocsát nekik. Az engesztelés emellett azt is kiegyenlíti, amivel nekünk tartozik az igazságosság, mert meggyógyít minket, és minden olyan szenvedésért kárpótol, amelyet ártatlanul szenvedünk el. „[M]ert íme, minden ember fájdalmát elszenvedi, igen, minden [élő teremtmény] fájdalmát, a férfiakét és a nőkét is, és a gyermekekét, akik Ádám családjához tartoznak” (2 Nefi 9:21; lásd még Alma 7:11–12).4

Krisztust követve igyekszünk részt venni az Ő megváltó munkájában, és előre mozdítani azt. Az ebben az életben másokért, először is a családtagjainkért végezhető legnagyobb szolgálat az, ha hit és bűnbánat által Krisztushoz hozzuk őket, hogy ők is megtapasztalhassák a megváltását – békességet és örömöt most, az eljövendő világban pedig halhatatlanságot és örök életet. Misszionáriusaink munkája az Úr megváltó szeretetének magasztos kifejezésre juttatása. Felhatalmazott hírnökeiként a Jézus Krisztusba vetett hit, a bűnbánat, a keresztelkedés és a Szentlélek ajándékának semmihez sem hasonlítható áldásait kínálják fel, megnyitva a lelki újjászületéshez és a megváltáshoz vezető utat.

Azok megváltásában is segédkezhetünk az Úrnak, akik már a síron túl vannak. „[E]zen adományozási korszak hűséges elderei, amikor elhagyják a halandó életet, folytatják munkájukat a bűnbánat és az Isten Egyszülött Fiának áldozata általi megváltás evangéliumának prédikálásában azok között, akik sötétségben és a bűn rabsága alatt vannak a halottak lelkének hatalmas világában” (T&Sz 138:57). Helyettes általi szertartásoknak köszönhetően, amelyeket Isten templomaiban ajánlunk fel nekik, azok is megszabadulhatnak, akik a bűn rabságában haltak meg.5

Bár a megváltás legfontosabb szempontjai a bűnbánathoz és a megbocsátáshoz kapcsolódnak, van egy nagyon jelentős fizikai vonatkozás is. Jézusról azt mondják, hogy jót cselekedve járt-kelt (lásd Csel. 10:38), amihez hozzá tartozott a betegek és erőtlenek meggyógyítása, az éhes tömegek ellátása étellel, valamint az, hogy mindennél különb utat mutatott nekünk. „[A]z embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért” (Máté 20:28). Szent Lelkének hatása által járjunk tehát mi is jót téve, követve a Mester megváltó útmutatását.

A megváltás efféle munkája azt jelenti, hogy segítünk az embereknek a gondjaikban. Azt jelenti, hogy barátai leszünk a szegényeknek és a gyengéknek, enyhítjük a szenvedést, helyrehozzuk a rosszat, megvédjük az igazságot, megerősítjük a felnövekvő nemzedéket, otthon pedig biztonságot és boldogságot teremtünk. A mi megváltó munkánk a földön nagyrészt abból áll, hogy segítünk másoknak a fejlődésben és igaz törekvéseik elérésében.

Ennek egyik példája Victor Hugo A nyomorultak című regényében található, és bár csupán képzeletbeli, mindig is megérintett és megihletett engem. A történet elején Bienvenu püspök ételt és éjszakai szállást biztosít a hajléktalan Jean Valjeannak, aki épp most szabadult ki a börtönből, ahol 19 éven át volt azért, mert nővére éhező gyermekeinek ellopott egy vekni kenyeret. A kemény és keserű szívű Valjean azzal viszonozza Bienvenu püspök kedvességét, hogy ellopja az ezüstjeit. Később, amikor gyanakvó csendőrök őrizetbe veszik, Valjean azt hazudja, hogy az ezüsttárgyakat ajándékba kapta. Amikor a csendőrök visszahurcolják a püspök házához, Valjean legnagyobb ámulatára Bienvenu püspök megerősíti az általa kitalált történetet, sőt, hozzáfűzi: „»De hiszen én a gyertyatartókat is önnek adtam, amelyek szintén ezüstből vannak, s amelyekért kétszáz frankot kaphatna. Miért nem vitte el őket az ezüstneművel együtt?« […]

A püspök hozzálépett és halkan így szólt:

»El ne feledje, soha el ne feledje, amit megígért. Azt ígérte nekem, arra fogja fordítani ezt az ezüstöt, hogy tisztességes életet kezdjen.«

Jean Valjean, aki egyáltalán nem emlékezett arra, hogy valamit ígért volna, elképedve nézte a püspököt. A püspök… még ünnepélyesebben folytatta.

»Jean Valjean, testvérem az Úrban, te már nem a bűnt szolgálod, hanem a jót. Megvásároltam a lelkedet, megváltottam a sötét gondolatoktól, a romlás szellemétől, s átadom Istennek.«”

Jean Valjean tényleg új emberré vált, tisztességes emberré, aki sokaknak segített. A két gyertyatartót egész életében megtartotta, emlékeztetőként arra, hogy Isten megváltotta az életét.6

A fizikai megváltás egyes megnyilvánulásai közös munka eredményei. A Szabadító többek között ezért hozott létre egyházat. A kvórumok, segédszervezetek, cövekek, egyházközségek és gyülekezetek szervezete nemcsak az evangélium tanítását és egymás biztatását teszi lehetővé, hanem az embereket és a forrásokat is összevonja az élet kényszerhelyzeteinek kezeléséhez. Az egyedül vagy alkalmi csoportosulásokban tevékenykedő emberek nem mindig tudnak eleget tenni a nagyobb kihívások támasztotta igényeknek. Jézus Krisztus követőiként szentek közössége vagyunk, akiket avégre szerveztek egybe, hogy segítsünk a társainknak és világszerte mindazoknak, akikhez csak elér a kezünk.

Az emberbaráti erőfeszítéseknek köszönhetően – amint arról Dallin H. Oaks elder is említést tett – csupán a tavalyi év során 36 országban 890 000 ember jutott tiszta vízhez, 57 országban 70 000 ember kapott kerekesszéket, 25 országban 75 000 embernek javult a látása, és 52 ország lakosai kaptak segítséget természeti csapásokat követően. Az egyház másokkal karöltve mintegy 8 millió gyermek számára biztosított védőoltásokat, és Törökország, Libanon és Jordánia menekülttáboraiban létfontosságú segítséget nyújtott az ott tartózkodó szíriaiaknak. Az egyház rászoruló tagjai pedig 2012-ben több millió amerikai dollár értékben befolyt böjti felajánlásnak köszönhetően kaptak jóléti támogatást. Köszönjük a nagylelkűségeteket!

És akkor még nem is említettük az egyes személyek kedves tetteit és támogatását, az étel-, ruha- és pénzadományokat, a gondoskodást, valamint a törődés és az irgalom ezernyi formáját, melyek által részt vehetünk a megváltás krisztusi munkájában. Kisfiúként tanúja voltam, mit tesz édesanyám egy rászoruló asszony megváltásáért. Édesanyám akkor régen, amikor még kicsik voltak a gyermekei, komoly műtéten esett át, amely majdnem az életébe került, és majdnem egy éven keresztül szinte teljesen ágyhoz kötötte. Ebben az időszakban a tágabb család és az egyházközség tagjai segítettek anyámnak és nekünk. Az egyházközségi Segítőegylet elnöke, Abraham nőtestvér felvetette, hogy további segítségnyújtás végett édesanyám fogadjon fel egy asszonyt, akinek nagy szüksége van a munkára. A történet elmeséléséhez ezt az asszonyt és leányát Sarának és Annie-nek fogom nevezni. Édesanyám beszámolója szerint:

„Ma is olyan tisztán látom, mintha csak tegnap lett volna. Ágyban feküdtem, Abraham nőtestvér pedig a hálószoba ajtajához hozta Sarát. Összeszorult a szívem. Soha nem láttam még ilyen visszataszító teremtményt. Vézna volt, kócos, ápolatlan hajú, görnyedt hátú, és a földre szegezte a tekintetét. Egy ősrégi otthonka volt rajta, amibe négyszer is belefért volna. Fel sem nézett, és olyan halkan beszélt, hogy nem is hallottam. Mögötte bujkált egy háromévesforma kislány. Mit kezdjek egy ilyen teremtménnyel? Amikor kimentek, kitört belőlem a zokogás. Segítségre volt szükségem, nem még több gondra! Abraham nőtestvér egy darabig ott maradt vele, gyorsan rendbe szedték a házat, és főztek néhány adag finom ételt. Abraham nőtestvér arra kért, próbáljam ki pár napig, mert [mint mondta,] a fiatalasszony nagyon nehéz időszakon van túl, és segítségre van szüksége.

Másnap reggel, amikor Sara megérkezett, végre rá tudtam venni, hogy odajöjjön az ágyamhoz, hogy halljam, amit mond. Megkérdezte, mit szeretnék, mit csináljon. Elmondtam neki, majd hozzátettem: »de a legfontosabbak a fiaim; foglalkozzon velük, olvasson nekik – ők a fontosak, nem a ház«. Jól főzött, tisztán tartotta a házat, kimosta a ruhákat, és jól bánt a fiúkkal.

Ahogy teltek-múltak a hetek, megismertem Sara történetét. [Mivel nem volt jó a hallása, nem teljesített jól az iskolában, és végül ott is hagyta. Fiatalon hozzáment egy kicsapongó életet élő emberhez. Megszületett Annie, és ő lett Sara életének öröme. Férje egy téli éjszakán ittasan jött haza, aztán hálóruhában a kocsiba kényszerítette Sarát és Annie-t, majd kitette őket valahol az autópályán. Azóta nem látták. Mezítláb és átfagyva, Sara és Annie kilométereket gyalogolva eljutottak az édesanyja házához.] Az anyukája annak fejében engedte meg, hogy maradjanak, ha minden házimunkát és főzést elvégez, és gondoskodik a még középiskolás testvéreiről.

Elvittük Sarát a fülészetre, és kapott egy hallókészüléket… Rávettük, hogy folytassa az iskolát, és le is érettségizett. Később esti iskolába járt, majd az egyetemet is elvégezte és gyógypedagógus lett. Vett egy kis házat. Házasságot kötött a templomban és lett még két gyermeke. Végül a fülét is megoperálták, és visszanyerte a hallását. Évekkel később, nyugdíjas korában missziót szolgált… Sara gyakran köszönetet mondott nekünk, és azt mondta, sokat tanult tőlem, különösen amikor azt mondtam, hogy a fiaim fontosabbak a háznál. Saját bevallása szerint ezért kezdett Annie-vel is így bánni… Sara nagyon is különleges asszony.”

Jézus Krisztus tanítványaiként minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk mások megváltásáért a szenvedéstől és a terheiktől. A legfőbb megváltó szolgálatunk azonban az lesz, ha Krisztushoz vezetjük őket. Az Ő haláltól és bűntől való megváltása nélkül csak a társadalmi igazságosság evangéliumával rendelkeznénk, amely adhat ugyan némi jelen idejű segítséget és megbékélést, azonban nem áll hatalmában az, hogy tökéletes igazságosságot és végtelen irgalmat hívjon le a mennyből. A végső megváltás Jézus Krisztusban és csakis Őbenne van. Alázatosan és hálásan ismerem el Őt Megváltómként, Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. Lásd Merriam-Webster’s Collegiate Dictionary, 10th ed. (1993), “redemptioner.”

  2. Webster’s New World College Dictionary, 3rd ed. (1988), “redeem.”

  3. „Isten Fia kiengesztelt az eredeti vétekért, tehát a szülők bűneiért nem felelhet a gyermekek feje, mert ők épek a világ megalapítása óta” (Mózes 6:54). Krisztus megváltása által mindenki legyőzi a sírt, és feltámad a halhatatlanságra. Továbbá mindenki legyőzi a lelki halált, mert ítéletre visszavitetik Isten színe elé. Jézus azt mondta: „[A]mint engem felemeltek [a keresztre] az emberek, éppen úgy emelje fel az Atya az embereket, hogy előttem álljanak, hogy cselekedeteik szerint megítéltessenek” (3Nefi 27:14). Akik megtisztultak a bűntől, azok Istennel maradnak a mennyei királyságban, akik viszont nem tartottak bűnbánatot és tisztátalanok, azok nem lakhatnak egy szent Istennel, az ítéletet követően el kell tehát menniük, így pedig újra lelki halált szenvednek. Erre utalunk időnként második halálként, vagy a lelki halál másodszori elszenvedéseként. (Lásd Hélamán 14:15–18.)

  4. Saját bűneink miatt van az, hogy a szentírások időnként említést tesznek olyanokról, akiken nem segít a megváltás: „[A] gonoszok úgy maradnak, mintha nem lett volna megváltás, kivéve azt, hogy a halál kötelékei megoldódnak” (Alma 11:41). „[A]ki nem gyakorol bűnbánathoz vezető hitet, az ki lesz téve az igazságosság követelményei teljes törvényének; tehát csak annál lép érvényre a megváltás nagy és örökkévaló terve, akinek bűnbánathoz vezető hite van” (Alma 34:16). Ha valaki elutasítja a Szabadító engesztelését, akkor saját magának kell megváltania az igazságosság követelését (amivel tartozik). Jézus azt mondta: „Mert íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek; [d]e ha nem hajlandók bűnbánatot tartani, akkor úgy kell szenvedniük, ahogyan nekem” (Tan és a szövetségek 19:16–17). Pokolnak mondjuk azt, amikor bűnei miatt szenved az, aki nincs megváltva. Ilyenkor az ördögnek van kiszolgáltatva, ez pedig a szentírások metaforáiban úgy jelenik meg, mintha láncra lenne verve, vagy tüzes és kénköves tóban lenne. Lehi arra kérte fiait, hogy válasszák Krisztus megváltását, és ne az örök halált, „a test és az abban lévő gonosz akarata szerint, mely hatalmat ad az ördög lelkének, hogy foglyul ejtsen, hogy lehurcoljon benneteket a pokolba, hogy ott uralkodhasson felettetek a saját királyságában” (2 Nefi 2:29). Jézus Krisztus engesztelése révén viszont még a pokol is véget ér egyszer, és akik oda kényszerültek, azok az utolsó feltámadás idején megváltatnak az ördögtől (lásd Tan és a szövetségek 76:85). A „veszedelem fiai”, akikből viszonylag kevés van, pedig csak azok, akik „felett bármely [tartós] hatalommal bír majd a második halál; [i]gen, bizony, az egyetlenek, akik nem váltatnak meg az Úr szerint megfelelő időben, a haragjából fakadó szenvedések után” (Tan és a szövetségek 76:32, 37–38).

  5. Joseph Smith próféta így örvendezett: „Zengjék a halottak az örök dicséret himnuszait Immánuel Királynak, aki mielőtt lett volna a világ, elrendelte azt, ami lehetővé teszi számunkra a börtönből való kiváltásukat; mert a foglyok szabadon bocsáttatnak” (Tan és a szövetségek 128:22).

  6. Lásd Victor Hugo: A nyomorultak. Francia eredetiből fordította: Éber László és Csillay Kálmán. Christensen és Társa, Gutenbert Könyvkiadó Vállalat, Budapest. 77–78. oldal.