Állhatatosan és rendíthetetlenül
Silvia H. Allred
First Counselor in the Relief Society General Presidency
Ha hithűek vagyunk, és mindvégig kitartunk, Mennyei Atyánk összes áldását el fogjuk nyerni, igen, az örök életet és a felmagasztosulást is.
Hálás vagyok, hogy része lehetek a világszerte élő hithű nők e gyülekezetének. Számos különböző országban járva ezrekkel találkoztam közületek. Hithűségetek és elkötelezettségetek megerősített engem. Jóságotok és az evangélium iránti elkötelezettségetek ösztönzőleg hatott rám. Csendben nyújtott önzetlen szolgálataitok, valamint bizonyságot és meggyőződést tükröző szavaitok alázatossá tettek.
Ma este mindannyiótoknak ugyanazokat a kérdéseket fogom feltenni, amelyeket a beszélgetéseink során már sokatoktól megkérdeztem:
-
Mi segít állhatatosnak és rendíthetetlennek lenni, miközben hitet próbáló kihívásokkal kell szembesülnötök?
-
Mi az, ami támaszt nyújt nektek a megpróbáltatások és csapások közepette?
-
Mi segít kitartanotok, és Krisztus igaz tanítványaivá válnotok?
Íme néhány a tőletek kapott válaszok közül:
-
Az a tudás, hogy Mennyei Atyánk szeret titeket, és gondoskodik rólatok.
-
A remény, hogy Jézus Krisztus engesztelő áldozata által a hithűeknek megígért minden áldás beteljesül.
-
A megváltás tervének ismerete.
Mai üzenetemben e szívből jövő kijelentéseitekről fogok szólni, egy kissé kibővítve.
A Rómabeliek 8:16 azt mondja: „…a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.” Az első alkalom, melyet fel tudok idézni, hogy teljes bizonyossággal tudtam, hogy Mennyei Atyám ismer, szeret engem, és gondoskodik rólam, akkor volt, amikor 15 évesen beléptem a keresztelővízbe. Már az előtt is tudtam, hogy Isten létezik, és hogy Jézus Krisztus a világ Szabadítója. Hittem bennük, és szerettem Őket, de addig a napig, amikor azon örvendeztem, hogy megköthetem a keresztelési szövetségeimet, soha nem éreztem személyesen a szeretetüket és gondoskodásukat.
Rájöttem, mekkora csoda, hogy a misszionáriusok rám találtak, és tanítottak, különösen így, hogy csupán egy maréknyi misszionárius volt a kétmillió ember között! Akkor tudtam, hogy Mennyei Atyám olyan különleges módon ismer és szeret engem, hogy elvezette hozzám a misszionáriusokat.
Most már tudom, hogy Isten a szeretet Istene. Ez igaz, mert mi az Ő gyermekei vagyunk, Ő pedig arra vágyik, hogy mindannyian örömben és örök boldogságban részesüljünk. Az Ő munkája és dicsősége az, hogy halhatatlanságot és örök életet nyerjünk.1 Ezért készítette el számunkra a boldogság örökkévaló tervét. Ebben az életben az a célunk, hogy örök életet és felmagasztosulást nyerjünk önmagunknak, és hogy másoknak is segítsünk ugyanebben. Megteremtette nekünk ezt a földet, hogy fizikai testet kapjunk, és hitünk próbára tétessen. Megadta nekünk az önrendelkezés becses ajándékát, amely által kiválaszthatjuk az örökké tartó boldogsághoz vezető ösvényt. Mennyei Atyánk boldogságterve mindannyiunknak szól. Az Ő minden gyermekének.
„Teremté tehát Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.”2
„És ő parancsolatokat adott nekik, hogy az Úrnak, az ő Istenüknek hódoljanak… És Ádám engedelmes volt az Úr parancsolatai iránt.”3
Ádám és Éva gyermekeket hozott a világra, és a terv szerint haladtak tovább.
Tudom, hogy Isten leányaiként mindannyian létfontosságú és alapvető szerepet töltünk be. Lányaira isteni tulajdonságokat ruházott, hogy előre vigyék az Ő munkáját. Isten a nőket bízta meg azzal a szent munkával, hogy gyermekeket hozzanak a világra, és felneveljék őket. Nincs ennél fontosabb munka. Ez egy szent elhívás. Egy nő számára a legnemesebb hivatal és a legszentebb munka egy örökkévaló család felépítése, ideális esetben a férjével közösen.
Tudatában vagyok, hogy nőtestvéreink között vannak néhányan, akik még nem nyerték el a házasságból vagy gyermeknevelésból fakadó áldásokat. Biztosítalak benneteket arról, hogy amikor elérkezik az ideje, megkaptok majd minden áldást, melyet a hithűeknek ígértek. Krisztusba vetett állhatatossággal kell törekednetek előre, tökéletesen ragyogó reménységgel, és mindvégig ki kell tartanotok, hogy örök életetek legyen.4 Az örökkévalóság szemszögéből ezen áldások hiánya „csak egy rövid pillanatnyi[nak]”5 tűnik majd.
Ezenkívül nem kell házasnak lennetek ahhoz, hogy betarthassátok a parancsolatokat, és hogy gondoskodjatok a családokról, barátokról és szomszédokról. Ajándékaitokra, tehetségeitekre, készségeitekre és lelki erősségeitekre nagy szükség van a királyság felépítéséhez. Az Úr bízik azon hajlandóságotokban, hogy eleget tegyetek e fontos kötelezettségeknek.
Az Úr azt mondja:
„…én te rólad el nem feledkezem.
Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen.”6
Az Úr szeret benneteket. Ismeri reményeiteket és csalódásaitokat. Nem fog elfelejteni titeket, mert fájdalmaitok és szenvedéseitek folyton szeme előtt vannak.
Isten irántunk való szeretetének legnagyszerűbb megnyilvánulása az volt, hogy hajlandó volt elküldeni az Ő Szeretett Fiát, Jézus Krisztust, hogy engesztelést végezzen a bűneinkért, és így Szabadítónk és Megváltónk legyen.
A János 3:16 így szól: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
A Szabadító azt mondja: „A miképen az Atya szerett engem, én is úgy szerettelek titeket”7.
Jézus Krisztus azon hajlandósága, hogy áldozati bárány legyen, kifejezi mind az Atya iránti, mind pedig az irántunk érzett végtelen szeretetét.
Ésaiás így ír a Szabadító szenvedéséről:
„…betegségeinket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá…
[Ő] megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, …és az ő sebeivel gyógyulánk meg.”8
Az Úr maga is kijelentette: „Mert íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy ha bűnbánatot tartanak, akkor ne szenvedjenek”9.
Széttépte a halál kötelékeit, és lehetővé tette, hogy az egész emberiség feltámadjon. Nekünk adta a halhatatlanság ajándékát.
Jézus Krisztus magára vette a bűneinket, szenvedett és meghalt, hogy eleget tegyen az igazságosság követelményeinek, és így ha megbánjuk a bűneinket, akkor ne kelljen szenvednünk.
Jézus Krisztus Szabadítónkként történő elfogadását azzal mutatjuk ki, ha hiszünk benne, megbánjuk a bűneinket, és részesülünk azon szabadító szertartásokban, melyek ahhoz szükségesek, hogy Isten színe elé járulhassunk. Ezek a szabadító szertartások a megkötött szövetségeink jelképei. Az Ő törvényei és parancsolatai iránti engedelmesség szövetségei hozzákötnek bennünket Istenhez, és erősítik a hitünket. A Jézus Krisztusba vetett hitünk és állhatatosságunk adják meg nekünk azt a bátorságot és önbizalmat, melyre szükségünk van, hogy szembeszálljunk az élet kihívásaival, melyek együtt járnak halandó tapasztalatunkkal.
Nem sokkal azután, hogy 1992-ben férjemet elhívták a Paraguayi Asunción Misszióba, részt vettünk egy gyülekezeti konferencián a paraguayi Chaco síkságának egyik elszigetelt közösségében.10 Négy órán át utaztunk burkolt úton, majd még hét órán át poros mellékutakon. Amikor azonban El Mistolarban végre üdvözölhettük a boldog és szívélyes egyháztagokat, a hosszú út minden veszélye és kényelmetlensége hirtelen feledésbe merült.
Julio Yegros, a fiatal gyülekezeti elnök és felesége, Margarita egyike volt azon kevés családoknak, akiket a templomban pecsételtek egymáshoz. Megkértem őket, hogy osszák meg élményeiket a templomi útjukról.
Abban az időben a hozzájuk eső legközelebbi templom az argentínai Buenos Aires templom volt. Az utazás El Mistolarból 27 órát vett igénybe a templomig, és ők ezt az utat két kisgyermekükkel tették meg. Az út egy nagyon hideg tél közepére esett, de végül komoly áldozatok árán sikerült eljutniuk a templomba, ahol örökkévaló családként egymáshoz pecsételték őket. A hazafelé tartó hosszú útjukon azonban mindkét kisgyermekük súlyosan megbetegedett, és meg is halt. Útközben eltemették őket, így nélkülük tértek haza. Szomorúak és magányosak voltak, de hihetetlenül nagy vigaszt és békét éreztek. Ezt mondták erről az élményükről: „Gyermekeinket az Úr házában hozzánk pecsételték. Tudjuk, hogy visszakapjuk őket az egész örökkévalóságra. Ez a tudás békét és vigaszt nyújt számunkra. Érdemesnek és hithűnek kell maradnunk a templomban kötött szövetségeinkhez, és akkor majd újra együtt lehetünk velük.”
Hogyan növeljük hitünket és reményünket, hogy az hasonlóvá váljon e hithű paraguayi egyháztagokéhoz?
Hogyan erősíthetjük meg hitünket azzal a kijelentéssel kapcsolatban, melyet újra és újra hallottam oly sokatoktól, miszerint hisztek Isten irántatok érzett szeretetében, bíztok abban, hogy elnyeritek az Ő áldásait, és hogy a Szabadító Jézus Krisztus által értitek a megváltás tervét és azt a fontos szerepet, melyet ti játszotok az Ő tervében?
Négy dolgot javaslok, melyek segítettek nekem: ima, szentírás-tanulmányozás, engedelmesség és szolgálat.
Ima
Az ima a Mennyei Atyánkkal való kommunikáció. Amikor imádkozunk, elismerjük a belé vetett hitünket és afeletti hatalmát, hogy megáldjon minket.
Az Alma 37:37-ben ez áll: „Minden dolgodban tanácskozz az Úrral, és ő jóra fog vezetni; igen, amikor éjjel lefekszel, az Úrban feküdj le, hogy őrködjön feletted az álmodban; és amikor reggel felkelsz, legyen tele szíved köszönettel Istennek; és ha megteszed ezeket a dolgokat, akkor felemeltetsz az utolsó napon.”
Szentírás-tanulmányozás
Mennyei Atyánk tervének ismerete és megértése segít megtudnunk, kik vagyunk, és mivé kell válnunk.
Az Úr megparancsolta: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam”11.
Óriási szükség van arra, hogy minden nő tanulmányozza a szentírásokat. Amint egyre jobban megismerjük a szentírások igazságait, úgy egyre inkább képesek leszünk alkalmazni azokat az életünkben, és még több erőt nyerni Isten céljainak betöltésére. A napi személyes imák és a szentírások tanulmányozása meghívják a Szentlélek hatását és erejét az életünkbe.
Engedelmesség
Az Úr azt mondja: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.”12 Hithű engedelmességünk segít az isteni jellemvonások kifejlesztésében és szívünk megváltoztatásában.
A Tan és a szövetségekben a következő tanácsot olvashatjuk:
„…ragaszkodj a szövetségekhez, amelyeket kötöttél. […]
Továbbra is tartsd be a parancsolataimat, és el fogod nyerni az igazlelkűség koronáját!”13
Az evangélium szerint élet melletti elkötelezettségünk táplálja a Jézus Krisztusba vetett hitünket és reményünket.
Szolgálat
Számtalan lehetőségünk adódik az Ő szolgálatára. Minden nőtestvértől azt kérik, hogy keresse meg és segítse a közöttünk és körülöttünk élő szegényeket és szűkölködőket. A „szegény és szűkölködő” kifejezés egyaránt utal a lelki és az érzelmi szükségletekre is. Mindnyájunk feladata, hogy megváltsuk halottainkat, amit a családtörténeti munka végzésével vagy a templomi munkával tehetünk meg. Megparancsolták nekünk, hogy osszuk meg másokkal is az evangéliumot. A misszionáriusi munkában való részvételnek pedig sokféle módja van. Mindezen dolgok lehetőséget adnak az Úr szolgálatára. Mennyei Atyánk elvárja azoktól, akik erősek, hogy erősítsék a gyengéket, és a ti saját hitetek is megerősödik, miközben gondoskodtok az Ő gyermekeiről, és erősítitek őket.
Tudom, hogy Mennyei Atyánk tökéletesen, egyenként és állhatatosan szereti az Ő gyermekeit. Tudom, hogy nőkként fontos szerepet játszunk a boldogság tervében. A tőlünk telhető legjobbat kívánja meg tőlünk. Királysága felépítéséhez pedig mindannyiunkra szükség van. Az engesztelés valóságos. Jézus Krisztus a Szabadítóm és Megváltóm. Bizonyságomat teszem, hogy ha hithűek vagyunk, és mindvégig kitartunk, Mennyei Atyánk összes áldását el fogjuk nyerni, igen, az örök életet és a felmagasztosulást is. Jézus Krisztus nevében, ámen.