2010–2019
Légy példa a hívőknek!
Október 2010


Légy példa a hívőknek!

Azt a felhívást szeretném intézni felétek, hogy legyetek „példa a hívőknek… a hitben [és] a tisztaságban”.

Nemrég megszületett a családunkba a kis Ruby. Drága arcocskájára nézve csodálatot ébresztett bennem annak tudása, hogy Mennyei Atyánk jelenlétében élt, mielőtt a földre jött volna. Elfogadta az Ő nagyszerű boldogságtervét, és úgy döntött, hogy Őt követi, valamint Szabadítónkat, Jézus Krisztust.1 Döntése következtében a földre jöhetett, hogy megtapasztalja a halandóságot és az örök élet felé haladjon. Lelke egyesült a testével, és Ruby belépett a tanulás időszakába, melynek során bizonyíthat, dönthet Krisztus követése mellett, és felkészülhet az örök élet kiérdemlésére.

Ruby tisztán érkezett erre a földre, ám a terv részeként próbatételekkel és kísértésekkel szembesül majd, és hibákat is el fog követni. Szabadítónk engesztelése által azonban Ruby megbocsátást nyerhet, elnyerheti az öröm teljességét, és ismét tisztává válhat – készen arra, hogy örökké Mennyei Atyánk jelenlétében éljen.

Néhány órával a születése után kiváltságomban állt karjaimba venni ezt a drága gyermeket. Azt mondtam az édesanyjának: „Meg kell majd tanítanunk Rubynak, hogyan legyen erényes nő, tiszta és rendkívül értékes, akárcsak az, amire a neve utal, a rubintkő.”2

Édesanyja így felelt: „Már ma hozzálátok.”

Vajon mit tesz Ruby édesanyja, amivel „már ma hozzálát”? Szülőkként, nagyszülőkként és vezetőkként hogyan láthatunk hozzá gyermekeink és fiataljaink az örök élethez vezető ösvényre tereléséhez és ott tartásához? A hívők példáinak kell lennünk.3

Brigham Young próféta azt mondta: „Soha nem engedhetjük meg magunknak, hogy bármi olyat tegyünk, amit a gyermekeinktől nem akarunk látni. Olyan példát kell mutatnunk nekik, amit szeretnénk, ha követnének.”4 Mindannyian már ma hozzáláthatunk azzal, hogy ilyen jó példát mutatunk.

Ma azt a felhívást intézem hozzátok, hogy legyetek „példa a hívőknek… a hitben [és] a tisztaságban”5 – két olyan dologban, amire szükség van a szabaduláshoz.

Legyetek példái a hívőknek a hitben. Tegyetek saját hitetek és a Jézus Krisztusról való bizonyságotok megerősítéséért, felkészülve ezzel arra, hogy szóban és példamutatással is bizonyságot tegyetek a gyermekeiteknek.

Hadd meséljek egy csodálatos édesanyáról, akinek élete a hit példája volt. Amikor Joseph Smith próféta még kisfiú volt, édesanyjára, Lucy Mack Smithre tekintve és tőle tanult az Istenbe vetett hitről. Lucy a szentírásokat kutatva keresett válaszokat,6 és Joseph is ezt tette, amikor édesanyjához hasonlóan a Bibliában keresett útmutatást.7

Lucy a családi problémákat is úgy oldotta meg, hogy egyéni imában az Úr segítségét kérte. Egy napon, amikor Lucy vallási kérdésekben széthúzást tapasztalt családjában, saját elmondása szerint elvonult „egy közeli vadcseresznyefa-ligetbe, és az Úrhoz imádkoz[ott]”8.

Lucy akkor is nagy hittel imádkozott, amikor személyesen kellett betegségekkel szembenéznie, amikor Joseph csontvelőgyulladásban majdnem elvesztette a lábát, és amikor Joseph nővére, Sophronia majdnem belehalt a tífuszba. Sophronia betegségéről azt írta Lucy: „Gyermekemre tekintettem. […] Férjemmel összekulcsoltuk a kezünket, térdre borultunk az ágy mellett, és kiöntöttük gyötrelmünket és fohászainkat az Úrnak.”9 Sophronia túlélte a betegséget. Biztos vagyok benne, hogy Lucy gyermekei gyakran voltak tanúi annak, hogy hittel imádkozott és választ kapott ezekre az imákra.

Lucy hittel imádkozott útmutatásért, és Joseph is egy ligetbe vonult el, majd édesanyja példáját követve, hittel imádkozva kért választ az Úrtól.

Lucyhoz hasonlóan saját bizonyságunk megerősítésével, a szentírások tanulmányozása és személyes, valamint velük mondott ima által nekünk is meg kell mutatnunk a gyermekeinknek és a fiataljainknak, hogyan erősíthetik meg a Jézus Krisztusba vetett hitüket és bizonyságukat.

Lucyvel ellentétben ma nekünk abban az áldásban van részünk, hogy nem csak a Bibliával rendelkezünk. Vannak utolsó napi szentírásaink, és megvannak nekünk az utolsó napi próféták szavai, amelyek „biztonságosan vezetnek”10 minket az örök élethez vezető ösvényen. A Mormon könyvéből tudjuk, hogy akik az ösvényen voltak, „folyamatosan szilárdan kapaszkod[tak] a vasrúdba”11, amely „Isten szav[ához]”12 volt hasonló. A mai világ tele van kísértésekkel, ezért kihívást jelenthet „szilárdan kapaszkod[ni]”, miközben a Sátán könyörtelenül megpróbál lehúzni bennünket Isten útjáról. Ha egyik kezünkkel a rudat fogjuk, a másikkal viszont a világot, akkor gyermekeinket és fiataljainkat kitesszük annak a veszélynek, hogy eltévednek az ösvényen. Ha nem egyértelmű a példánk, akkor Jákób szavaival élve „elveszít[jük] gyermekei[nk] bizalmát, rossz példá[nk] miatt”13.

Szülők, nagyszülők és vezetők – üzeneteteknek egyértelműnek kell lennie! Az egyértelműséget az adja, ha mindkét kézzel a rudat fogjátok, és a szentírásokban, valamint az utolsó napi próféták szavaiban található igazságok szerint éltek. Bár lehet, hogy ti nem prófétát neveltek, mint Lucy, de az biztos, hogy a holnap vezetőit nevelitek, és tetteitek ugyanolyan kézzelfoghatóan kapcsolódnak a hitetekhez.

Aztán legyetek példái a hívőknek a tisztaságban. Egyedül Szabadítónk engesztelése által válhatunk tisztává. A megtisztulás folyamata mindannyiunk számára hittel, bűnbánattal és első szövetségünkkel, a keresztelkedéssel kezdődik.

Robert D. Hales elder a következőt tanácsolta, hogy segítsünk gyermekeinknek keresztelési szövetségük betartásában: „Azt tanítjuk, hogy abban a pillanatban, amikor kilépnek a vízből, a világból kilépve Isten királyságába lépnek. Szövetségben ígérik meg parancsolataink betartását.”14

„A szövetségek erős kötelezettséget rónak ránk Istennek tett ígéreteink tiszteletben tartására. Szövetségeink betartásához le kell mondanunk azokról a tevékenységekről és érdekekről, amelyek gátolják e szövetségek teljesítését.”15

A fiatalság erősségéért csodálatos eszköz, amely segít a fiataloknak megérteni a szövetségkötés szent kötelezettségét, és a szövetség betartásából származó tisztaság áldásait. Utolsó napi próféták szavait tartalmazza – vasrúd ez, amely biztonságosan vezeti őket az egyenes és keskeny ösvényen, elfordítva őket a Sátán azon csapdáitól, amelyek gátolhatják a haladásukat. A könyv sok olyan áldásról is szót ejt, amely az engedelmességből és annak kereséséből fakad, ami „erényes [és] szép”16.

Szülők, szerezzetek be magatoknak is egy példányt ebből a füzetből, és olvassátok el gyakran! Magatok is éljetek a normák szerint! Legyenek olyan gondolatokkal teli evangéliumi beszélgetéseitek a fiatalokkal, amelyek segítenek nekik, hogy ők is vágyjanak a normák szerinti életre, valamint azok jelentésének és rendeltetésének felfedezésére.

A „Szórakozás és a média”, valamint az „Öltözködés és megjelenés” részekben található normák különösen nagy kihívást jelenthetnek, mert a világ normái szerint ezek egyre inkább elavultnak számítanak.

Akkor is meg kell mutatnunk, hogy mi az erényes és szép, amikor kiválasztjuk, mit hallgatunk és nézünk a médiában. Vigyáznunk kell rá, hogy az otthonunkba a médián keresztül beengedett dolgok ne tompítsák el a Lélek iránti fogékonyságot, ne ártsanak a családi és baráti kapcsolatoknak, és ne mutassanak evangéliumi tanokkal összeegyeztethetetlen személyes prioritásokat. Példánk segíthet a gyermekeinknek megérteni, hogy ha valaki sok időt tölt internetezéssel, szórakoztató médiával, a mobiltelefonjával, videojátékkal vagy tévénézéssel, akkor az elvonja őt az eredményes tevékenységektől és az értékes emberi kapcsolatoktól.

Öltözködésünkkel és megjelenésünkkel is azt példázzuk, hogy mi az erényes és szép. Szövetséges népként felelősséggel tartozunk testünk gondozásáért, védelméért és megfelelő öltöztetéséért. Segíteni kell a gyermekeinknek és a fiataljainknak megérteni, hogy templomként, Istentől kapott ajándékként tiszteljük a testünket.17 Példát mutatunk, amikor nem vagyunk hajlandóak olyan erkölcstelen ruhákat vásárolni vagy viselni, amelyek túlságosan szűkek, túlságosan áttetszők vagy bármely más módon kihívóak.

Akik betartják a szövetségeiket, azok Isten iránti szeretetük és az általa ígért áldások miatt igyekeznek „mindig… és minden helyen”18 engedelmeskedni. Egyik este, amikor éppen sétáltunk a férjemmel, szabadtéri lakodalom helyszíne mellett mentünk el. Nem ismertük őket, de azonnal az erény benyomását keltették bennünk. Szép zenét választottak és szép ruhákat viseltek. A ragyogó menyasszony ruhája egyértelműen visszafogott volt, akárcsak a koszorúslányok ruhái. Ez a család úgy döntött, hogy nem vegyíti a világ dolgait ennek a napnak a szentségével.

Most hadd szóljak egy szót egyházunk csodálatos fiataljaihoz. Köszönöm, hogy igazlelkű példát mutattok a barátaitoknak, a tanáraitoknak, a vezetőiteknek és a családotoknak. Tudom, hogy sokan közületek egyedüli egyháztagok a családjukban. Az is lehet, hogy az egyházi gyűlésekre is egyedül jártok el. Megdicsérlek benneteket elkötelezettségetekért és igazlelkű példátokért. Legyetek türelmesek és éljetek továbbra is igazlelkűen. Sokan vannak, akik segíthetnek nektek. Thomas S. Monson elnök azt mondta, „még egy példaértékű családnak is… jól jön az őszintén törődő, jó emberek támogató segítsége”19.

Nézzetek körül az egyházközségetekben és a cöveketekben, keressetek olyan vezetőket és barátokat, akik példái a hívőknek, és tanuljatok tőlük!

Amikor fiatal nő voltam, ismertem ilyan példáját a hívőknek. Szüleim mellett Carma Cutler nagynéném is az volt. Élénken emlékszem rá, amikor tizenhat éves koromban beszédet mondott egy cöveki normák estjén. Annak fontosságáról tanított, hogy legyünk erkölcsileg tiszták, érdemesek a templomi házasságra. Mélyen megérintett a bizonysága. Kislánykorom óta láttam erényes életét, és tudtam, hogy az összhangban áll a tanításaival. Követni akartam a példáját.

Fiatal férfiak és fiatal nők, ti is már ma hozzáláthattok azáltal, hogy példák vagytok a hívőknek a hitben és a tisztaságban. Mindennap erősítsétek meg a hiteteket és a bizonyságotokat a szentírások tanulmányozása és ima által! Tartsátok be a keresztelési szövetségeteket, akkor tiszták lesztek és érdemesek a Szentlélek útmutatására. Már ma hozzáláthattok ahhoz, hogy mások számára követendő példák legyetek.

És soha nem lehet tudni, talán ti lesztek azok a példák, akikre kis Rubymnak egy napon szüksége lesz. Ruby egyelőre nagyon jól indult az örök élethez vezető ösvényen. Szülei az igazlelkűség példáját mutatják otthon, és minden napot azzal az elhatározással kezdenek, hogy példái lesznek a hívőknek. Önrendelkezését használva remélhetőleg Ruby úgy dönt majd, hogy követi őket.

Hálás vagyok a boldogság tervéért, és bizonyságot teszek arról, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy Rubyval együtt mindannyian újra tiszták legyünk majd és örökké Mennyei Atyánk jelenlétében éljünk. Lássunk hozzá mindannyian még ma! Jézus Krisztus nevében, ámen.

  1. Lásd Ábrahám 3:22–26.

  2. Lásd Példabeszédek 31:10.

  3. Lásd 1 Timótheus 4:12.

  4. Az egyház elnökeinek tanításai: Brigham Young (1997), 173.

  5. 1 Timótheus 4:12.

  6. Lásd Lucy Mack Smith, History of Joseph Smith by His Mother, ed. Scot Facer Proctor and Maurine Jensen Proctor (1996), 50.

  7. Lásd Joseph Smith története 1:11–19.

  8. Smith, History of Joseph Smith, 58.

  9. Smith, History of Joseph Smith, 69.

  10. “The Iron Rod,” Hymns, no. 274.

  11. 1 Nefi 8:30.

  12. 1 Nefi 11:25.

  13. Jákób 2:35.

  14. Robert D. Hales, Return: Four Phases of Our Mortal Journey Home (2010), 60.

  15. Prédikáljátok evangéliumomat! Útmutató a misszionáriusi szolgálathoz (2008), 63.

  16. Hittételek 1:13.

  17. Lásd 1 Korinthusbeliek 3:16.

  18. Móziás 18:9.

  19. Thomas S. Monson: Az igazlelkűség példái. Liahóna, 2008. máj. 66.