Karácsonyi áhítatok
A kisded Krisztus érted született meg


9:55

A kisded Krisztus érted született meg

Az Első Elnökség 2024. évi karácsonyi áhítata

2024. december 8., vasárnap

Milyen szerencsések vagyunk, hogy ily gyönyörű zenét hallgathatunk! Nagyon köszönjük ennek a kórusnak, a zenekarnak és a karmestereknek! Nem látlak benneteket ezektől a fáktól, de tudom, hogy ott vagytok.

Az Infant Holy, Infant Lowly [Szentséges gyermek, szerénységben született gyermek] az egyik kedvenc karácsonyi énekem.

Pásztorok az alvó nyájat

Vigyázták reggelig;

Látták a fényt, és hallották

A nagy öröm híreit.

Örvendezvén, bút feledve,

Dicsérettel várd a reggelt,

A kisded Krisztus érted született meg.

A kisded Krisztus érted született meg!

Kislánykoromban a szüleim a Tami Bárány becenevet adták nekem, így amikor a szentírások egy pásztorról és az ő bárányairól meséltek, mindig úgy éreztem, hogy hozzám szólnak.

Ez különösen igaz volt a karácsonyi történetre, amelyben az angyalok a nyájaikra, a bárányaikra vigyázó pásztoroknak jelentek meg éjjel. Odaképzeltem magam, és eltűnődtem, milyen lehetett a jászolban lévő kisdedhez menni. Még mindig szeretem ezeket az elképzelt jeleneteket, ahogy minden évben elgondolkodom az Ő születésén.

Egy másik kedvenc képem a John R. Lasater elder által elmondott egyik történetből származik.

Sok évvel ezelőtt Lasater elder egy hivatalos kormányzati delegáció tagjaként ellátogatott egy afrikai országba.

Egy nap, ahogy a sivatagban utaztak egy fekete limuzinokból álló karavánban, baleset történt. Amikor az autó, amelyben ült, felért a dombtetőre, Lasater elder észrevette, hogy az elöl haladó jármű letért az útról. Ezt mondta: „Az elénk táruló jelenet ennyi év után sem megy ki a fejemből.”

A Szabadító napjait idéző hosszú, lebbenő köntösben egy idős pásztor állt a limuzin mellett és a sofőrrel beszélt. A közelben álldogált egy körülbelül 15 juhot számláló kicsi nyáj.

A felvezető autó elütötte az egyik birkát, és az megsérült – magyarázta Lasater elder sofőrje. És mivel a király járművéről volt szó, a pásztort immár a kicsi bárány felnőttkori értékének a százszorosa illette meg. Ez azt is jelentette azonban, hogy ha elfogadja a pénzt, megölik a bárányt, és a húsát szétosztják az emberek között.

Aztán a sofőr így szólt: „Figyelje csak meg, az öreg pásztor nem fogja elvenni a pénzt; soha nem fogadják el.” Majd amikor megkérdezték, hogy miért, hozzátette: „A szeretet miatt, amellyel minden juha iránt viseltetik.”

Figyelték, ahogy az öreg pásztor lehajol, karjaiba veszi a sérült bárányt, és a köntösébe bugyolálja. Egyre csak simogatta a bárányt, újra és újra ugyanazt a szót ismételgetve, és amikor Lasater elder a szó jelentése után érdeklődött, ezt a választ kapta: „Ó, a nevét mondogatja. Minden birkájának van neve, mert ő a pásztoruk, és a jó pásztorok név szerint ismerik minden egyes juhukat.”

Ésaiás ígérete szerint „karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza”.

Ha bármire is emlékezünk vagy bármit is érzünk ebben a karácsonyi időszakban, akkor az legyen az, hogy mi az Övéi vagyunk. Emlékeztek rá, amikor Krisztus azt mondta Péternek: „Legeltesd az én bárányaimat… az én juhaimat”?

„Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.”

„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk.”

Arra született, hogy mindegyikünket személy szerint felemeljen. És ha Ő bárkié, akkor Ő minden bizonnyal a tiéd. A kisded Krisztus érted született meg.

Ésaiás azonban arra is figyelmeztet, hogy „mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk”. Talán mindegyikünk járt olyan helyen, ahol kóborló bárányként vagy akár elveszett juhként éreztük magunkat. Ma este állítom, hogy mi mindannyian sérült bárányok vagyunk, akiknek szükségük van a Jó Pásztorra, aki az Ő szerető karjaiban fog ringatni minket. Halandónak lenni azt jelenti, hogy vannak dolgaink, amelyekről úgy érezzük, összetörtek, ezért szükség van a javításukra.

És nem tudom, van-e olyan időszak a hetem során, amikor nagyobb szükségét érezném egy Megváltónak, mint vasárnap az úrvacsora alatt. E „lelki megújulás” idején megtört szívvel elgondolkodom a szavakon és a jegyeken. Olykor azonban eljön az a szomorú pillanat, amikor az elmúlt hétre gondolva felismerem, hogy ezek ugyanazok a bűnök, ugyanazok a gyengeségek, amelyekre az elmúlt vasárnap is gondoltam. És akkor igazán bűnbánóan vagy lesújtva érzem magam.

Ismerős ez a pillanat?

Ma valami új kipróbálására kérlek titeket. Az egész hetetek e legszentebb perceiben, ha lesújtva érzitek magatokat, képzeljétek el, hogy neveteken szólít benneteket, és ti Őhozzá mentek. Lelki szemetek előtt lássátok a Szabadítótokat ragyogó tekintettel és felétek nyújtott, kitárt karokkal, miközben ezt mondja: Tudtam, hogy így fogtok érezni! Ezért jöttem a földre és szenvedtem el azt, amit. Az Ő segítsége, az Ő kegyelme a rendelkezésetekre áll éppen most – nem az út végén, amikor úgy érzitek, hogy teljesen rendben vannak a dolgaitok. Mert ki érez így egyáltalán? Senki, akit én ismerek.

Ne feledjétek, azért megyünk istentiszteletre, az Úr vacsorájának szentségéhez, hogy meggyógyuljunk, de azért is, hogy tisztának érezzük magunkat.

Évekkel ezelőtt, amikor az Elemiben szolgáltam, egy történetet meséltem valakiről, aki akkortájt keresztelkedett meg. Rámutattam, hogy ez a barátunk lehet talán a leginkább bűntelen és legtisztább egyháztag. Aztán az első sorban a magasba emelkedett egy kéz, és egy idősebb fiú kijelentette: „Én éppen olyan tiszta lehetek, mint ő, hiszen megkeresztelkedtem és veszek az úrvacsorából.” Esetlenül azt feleltem: „Igen, én is így értettem. Pont így.”

Barátaim, valóban emlékszünk erre az elképesztő tanra, és befogadjuk azt? Amennyiben dolgozunk az Istennel kötött szövetségeink megtartásán – folyamatosan visszatérünk, jelentést teszünk és bűnbánatot tartunk –, akkor minden egyes nap megtisztulhatunk. Az úrvacsora szertartása révén pedig épp oly tisztának érezhetjük magunkat, mint a keresztelkedésünk napján.

Számomra így vált a sabbat a pihenés napjává. Nem csupán a fizikai pihenés, hanem a bűntudattól és a félelemtől, a hiányosságaimtól és gyengeségeimtől való megpihenés napjává is. Legalább egy napra!

Az összes szentírás egyik legmegindítóbb beszámolója bepillantást nyújt nekünk ebbe a megnyugvásba. A Mormon könyvében, amikor a feltámadt Szabadító ellátogat azokhoz a „más juhai[hoz]” az amerikai földrészen, és miután anélkül, hogy megkérdezte volna őket, érzi, mire van szükségük, mindenkit hív, aki testileg meggyötört – a bénákat, a vakokat, a süketeket és azokat, akik „valamely módon nyomorult[ak]” –, hogy lépjen elő.

Elképzelem, amint felsorakoznak azok, akiknek szemmel láthatóan szükségük van fizikai gyógyulásra. De lelki szemeim előtt látom a sorban a hozzám hasonlókat és másokat, akiket szeretek, akik az emberi szem számára nem látható módon sanyargatottak. Ő szólította ezeket a bármely módon nyomorultakat, „és ő meggyógyította őket, mindegyiküket”.

Figyeljétek meg, hogy jelen esetben nem azt olvashatjuk, hogy kezelte őket. Nagyon szeretem azt az elgondolást, miszerint különbség van a meggyógyítás és a kezelés között. A kezelés rendszerint visszaállítja a jóllét egy korábbi állapotát, amire vágyunk, nemde? A meggyógyítás azonban más. A meggyógyítás során a régi seb segítségünkre van, hogy más emberekké váljunk.

Még ha a világ Szabadítója is volt, feltámadt lényként is megtartotta a sebeket a kezein, a lábain és az oldalában – annak bizonyítékaként, hogy Ő soha nem fog megfeledkezni rólunk, és hogy az Ő sebeivel gyógyulunk meg. És talán azon a napon, amikor a Szabadító meggyógyította őket, mindegyiküket átölelte szerető karjával.

Ma este talán megtörtnek érzed magad, és nem vagy biztos benne, hogy megtapasztalod majd az Ő gyógyítását. De vajon ez tényleg így van? Minden vasárnap az úrvacsora idején felemel téged a poros útról, köpenyével betakar és hatalmas karjában ringat.

Azon a szent karácsony éjjelen egy angyal megosztotta a jó hírt, nagy örömöt hirdetett nekünk. „Ő, aki a legnagyobb volt, a legkisebbé tette magát – a Mennyei Pásztor, akiből a Bárány lett.” „Királyoknak királya így feküdt szerény jászolban. Született, hogy barátunk legyen minden megpróbáltatásunkban.” Úgy hiszem, ezt mondhatta az angyal: A barátod, a legjobb barátod épp megérkezett. És ha tudnád, milyen közelről figyel téged; hogy mennyire felnéztél Rá, amikor Vele éltél ezelőtt; ha megértenéd, mit fog feláldozni érted és hogy Ő mindig milyen szívesen segít neked hazatérni, akkor rohannál a jászolhoz, hogy üdvözöld Őt.

Tanúságomat teszem arról, hogy a jászolban lévő Kisded, az Egy, akinek hódolunk és akivel kapcsolatban talán bátorkodunk elképzelni, milyen lett volna Őt a karjainkban tartani, pont azért jött, hogy ezt megtegye értünk.

A kisded Krisztus érted született meg!

Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. „Infant Holy, Infant Lowly,” Gospel Library

  2. Lásd John R. Lasater, “Shepherds of Israel,” Ensign, May 1988, 74.

  3. Ésaiás 40:11.

  4. János 21:15–17; kiemelés hozzáadva.

  5. Lukács 2:11; kiemelés hozzáadva.

  6. Ésaiás 9:6; kiemelés hozzáadva.

  7. Ésaiás 53:6.

  8. Általános kézikönyv: Szolgálat Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában, 29.2.1.1, Evangéliumi könyvtár; lásd még Patrick Kearon: Üdvözlünk az öröm egyházában! Liahóna, 2024. nov. 37.

  9. 3 Nefi 15:17; lásd még János 10:16.

  10. 3 Nefi 17:9.

  11. 3 Nefi 17:9.

  12. Bruce D. Porter, “Come, Let Us Adore Him,” Ensign, Dec. 2013, 22.

  13. “O Holy Night,” Recreational Songs (1949), 143.