Szentírások
Alma 33


33. Fejezet

Zénos azt tanította, hogy az emberek mindenhol imádkozzanak és hódoljanak, és hogy az ítéletek a Fiú miatt fordíttatnak el – Zénok azt tanította, hogy a Fiú miatt adatik az irgalom – Mózes a vadonban Isten Fiának egy mintaképét emelte fel. Mintegy Kr.e. 74.

1 Most, miután Alma elmondta ezeket a szavakat, küldtek hozzá, és szerették volna megtudni, hogy aegy Istenben higgyenek-e ahhoz, hogy elnyerjék azt a gyümölcsöt, amelyről beszélt, és hogy miként ültessék el a bmagot, vagyis az igét, amelyről beszélt, amelyről azt mondta, hogy el kell ültetni a szívükbe; és hogy mi módon kezdjenek hozzá hitük gyakorlásához.

2 És Alma így szólt hozzájuk: Íme, azt mondtátok, hogy anem hódolhattok Isteneteknek, mert kitaszítottak a zsinagógáitokból. De íme, azt mondom nektek, hogy ha azt gondoljátok, hogy nem hódolhattok Istennek, akkor nagyon tévedtek, és kutatnotok kellene a bszentírásokat; ha azt gondoljátok, hogy ezt megtanították nektek, akkor nem értitek azokat.

3 Emlékeztek-e arra, hogy olvastátok, mit mondott aZénos, a régi próféta az imával és a bhódolattal kapcsolatban?

4 Mert ő azt mondta: Irgalmas vagy, Ó Istenem, mert meghallgattad imámat, még akkor is, amikor a vadonban voltam; igen, irgalmas voltál, amikor azokat illetően imádkoztam, akik az aellenségeim voltak, és te pártomra állítottad őket.

5 Igen, Ó Istenem, és irgalmas voltál hozzám, amikor aszántóföldemen fohászkodtam hozzád; amikor imámban hozzád fohászkodtam, és te meghallgattál.

6 És ismét, Ó Istenem, amikor házamba tértem, meghallgattál engem az én imámban.

7 És amikor aszobámba mentem, Ó Uram, és imádkoztam hozzád, te meghallgattál.

8 Igen, te irgalmas vagy gyermekeidhez, amikor úgy fohászkodnak hozzád, hogy te halld meg őket és ne az emberek, és te meghallgatod őket.

9 Igen, Ó Istenem, irgalmas voltál hozzám, és meghallgattad fohászaimat a gyülekezeteidben.

10 Igen, és akkor is meghallgattál, amikor ellenségeim akitaszítottak és megvetettek; igen, meghallgattad a fohászaimat, és megharagudtál az ellenségeimre, és haragodban gyors pusztulással látogattad meg őket.

11 És a megpróbáltatásaim és az őszinteségem miatt hallgattál meg engem; és a te Fiad miatt van az, hogy ilyen irgalmas voltál hozzám, hozzád fogok tehát fohászkodni a megpróbáltatásaimban, mert benned van az én örömöm, mert Fiad miatt elfordítottad tőlem az ítéleteidet.

12 És most Alma ezt kérdezte tőlük: Hiszitek-e azokat a aszentírásokat, melyeket a régiek írtak?

13 Íme, ha hiszitek, akkor hinnetek kell azt, amit aZénos mondott; mert íme, így szólt: Fiad miatt elfordítottad tőlem az ítéleteidet.

14 Most íme, testvéreim, azt akarom kérdezni, hogy olvastátok-e a szentírásokat? Ha olvastátok, akkor hogy lehet, hogy nem hisztek Isten Fiában?

15 Mert az nincs amegírva, hogy csak Zénos beszélt ezekről a dolgokról, de bZénok is beszélt ezekről a dolgokról –

16 Mert íme, azt mondta: Haragszol, Ó Uram, erre a népre, mert nem akarják megérteni irgalmas cselekedeteidet, melyekkel Fiad miatt halmoztad el őket.

17 És most, testvéreim, látjátok, hogy egy második régi próféta is tanúságot tett Isten Fiáról, és halálra akövezték, mert a nép nem akarta megérteni a szavait.

18 De íme, ez még nem minden, nem ezek az egyetlenek, akik szóltak Isten Fiát illetően.

19 Íme, szólt róla aMózes; igen, és íme, bmintakép cemeltetett a vadonban, hogy aki csak ránéz, az élhessen. És sokan ránéztek és éltek.

20 De kevesen értették meg ezen dolgok jelentését, és ez szívük keménysége miatt volt. De sokan voltak annyira makacsak, hogy nem akartak ránézni, ezért elvesztek. Most azért nem akartak ránézni, mert nem hitték, hogy meg fogja agyógyítani őket.

21 Ó testvéreim, ha ti meggyógyulhatnátok csupán azáltal, hogy körülnéztek szemeitekkel, hogy meggyógyulhassatok, akkor nem néznétek-e oda gyorsan, hanem inkább hitetlenül megkeményítenétek a szíveteket, és restek lennétek, és így nem néznétek körül szemeitekkel, és elvesznétek?

22 Ha így van, akkor jaj lesz nektek; de ha nem, akkor nézzetek körül, és akezdjetek hinni Isten Fiában. Ő el fog jönni megváltani a népét; és szenvedni fog és meghal, hogy bkiengeszteljen a bűneikért; és ismét cfeltámad a halálból, hogy véghezvigye a dfeltámadást; hogy minden ember előtte álljon majd, hogy ecselekedetei szerint megítéltessen az utolsó napon, az ítélet napján.

23 És most, testvéreim, szeretném, ha aelültetnétek ezt az igét a szívetekben, és amint duzzadni kezd, akkor táplálnátok azt a hitetekkel. És íme, fa lesz belőle, örökké tartó életre bsarjadó. És akkor Isten adja nektek, hogy Fiának öröme által könnyűek legyenek a cterheitek. És mindezt megtehetitek, ha akarjátok. Ámen.