Szentírások
2 Nefi 32


32. Fejezet

Az angyalok a Szentlélek hatalma által szólnak – Az embereknek imádkozniuk kell, és saját maguknak kell tudást szerezniük a Szentlélektől. Mintegy Kr.e. 559–545.

1 És most, íme, szeretett testvéreim, azt gondolom, hogy valamennyire töprengtek a szívetekben azt illetően, hogy mit kell tennetek, miután beléptetek ezen az úton. De íme, miért töprengtek ezen dolgokon a szívetekben?

2 Nem emlékeztek, hogy megmondtam nektek, hogy miután aelnyertétek a Szentlelket, az angyalok bnyelvén tudtok majd szólni? És most, hogyan tudnátok angyalok nyelvén szólni, ha nem a Szentlélek által?

3 Az aangyalok a Szentlélek hatalma által szólnak, tehát Krisztus szavait mondják. Azért mondtam tehát nektek: bLakmározzatok Krisztus szavain; mert íme, Krisztus szavai minden olyan dolgot meg fognak mondani nektek, amit meg kell tennetek.

4 Most tehát, miután elmondtam ezeket a szavakat, ha most nem tudjátok megérteni őket, az azért lesz, mert anem kértek, se nem kopogtattatok; tehát nem hoznak benneteket a világosságra, hanem a sötétségben kell elvesznetek.

5 Mert íme, ismét azt mondom nektek, hogy ha ezen az úton léptek be, és elnyeritek a Szentlelket, az minden olyan dolgot meg fog mutatni nektek, amit meg kell tennetek.

6 Íme, ez Krisztus tana, és nem is adatik több tan addig, amíg ki nem nyilvánítja magát nektek a testben. És amikor akinyilvánítja magát nektek a testben, a dolgokat, amiket mond nektek, azokat teljesítsétek.

7 És most én, Nefi, nem tudok többet mondani, a Lélek megállítja beszédemet, és magamra hagyatva búsulok az emberek ahitetlensége, és gonoszsága, és tudatlansága és merevnyakúsága miatt; mert nem kutatják a tudást, se nem értik meg a nagy tudást, amikor az bvilágos beszédben adatik meg nekik, amilyen világos csak lehet a szó.

8 És most, szeretett testvéreim, úgy látom, hogy még mindig töprengtek a szívetekben, és elkeserít engem, hogy szólnom kell ezen dolgot illetően. Mert ha hallgatnátok a Lélekre, aki aimádkozni tanítja az embert, akkor tudnátok, hogy imádkoznotok kell; mert a bgonosz lélek nem imádkozni tanítja az embert, hanem azt tanítja neki, hogy semmiképpen ne imádkozzon.

9 De íme, azt mondom nektek, hogy amindig imádkozzatok, és ne bátortalanodjatok el; hogy semmit ne tegyetek az Úrnak anélkül, hogy először bKrisztus nevében az Atyához ne imádkoznátok, hogy cselekedeteteket nektek szentelje, hogy cselekedetetek clelketek jólétét szolgálhassa.