Fiatal nők az Úr munkájában
Az egyházban minden fiatal nőnek éreznie kell, hogy értékelik, lehetőségeket kell kapnia a szolgálatra, és éreznie kell, hogy birtokában van valami értékes dolognak, amivel hozzájárulhat ehhez a munkához.
Egy évvel ezelőtt a konferencia általános papsági ülésén Gérald Caussé püspök arról beszélt az egyház férfitestvéreinek, hogy miként elválaszthatatlan társai egymásnak az ároni- és a melkisédekipapság-viselők a szabadítás munkájának elvégzésében.1 Ez az üzenet hatalmas áldásként segítette elő azt, hogy az ároni papságot viselő fiatal férfiak meglássák a saját szerepüket Isten eme földi királyságának felépítésében. Közös szolgálatuk megerősíti az egyházat, és elősegíti fiatal férfijaink mélyebbről fakadó megtérését és szívbéli elkötelezettségét, miközben látják hozzájárulásuk értékét, és hogy mily bámulatos ez a munka.
Ma szeretném, ha a mondandóm egyfajta „könyvtámasza” lenne az imént említett üzenetnek, miközben az egyház fiatal nő tagjairól beszélek majd, akik ugyanolyan szükségesek és nélkülözhetetlenek az Úr munkájának elvégzéséhez a saját családjaikban és az Ő egyházában.
Caussé püspökhöz hasonlóan én is az egyház egyik kis gyülekezetébe jártam tizenéves korom nagy részében, és gyakran kértek fel olyan feladatokra és elhívásokra, melyeket rendes körülmények között felnőttekre bíztak volna. Például közülünk azok, akik részt vettünk az ifjúsági programban, gyakran vezető szerepet játszottunk a saját tevékenységeink és különleges eseményeink szervezésében és lebonyolításában. Színdarabokat írtunk, énekcsoportot alakítottunk a gyülekezeti tevékenységeken való szórakoztatáshoz, és minden gyűlésen teljes értékű résztvevők voltunk. Engem hívtak el gyülekezeti zenei vezetőnek, és én vezényeltem minden héten az istentiszteleten. Nagyszerű élmény volt 16 évesként minden vasárnap kiállni az egész gyülekezet elé, és vezetni őket a himnuszok éneklésében. Éreztem, hogy szükség van rám, és tudtam, hogy van mit adnom. Számítottak rám, hogy ott legyek, és nagyon jó volt azt érezni, hogy hasznos vagyok. Ez a tapasztalat segített a Jézus Krisztusról való bizonyságom építésében, és Caussé püspökhöz hasonlóan az én életemet is lehorgonyozta az evangéliumi szolgálatban.
Minden egyháztagnak tudnia kellene, milyen nagy szükség van rá. Minden emberben van valami jelentőségteljes, amivel hozzájárulhat, és olyan egyedi tehetségek és képességek birtokában van, amelyek segítenek előrevinni ezt a fontos munkát. Fiatal férfijaink számára le vannak írva a Tan és szövetségekben az ároni papsággal kapcsolatos kötelességeik, melyek elég látványosak. Az egyház fiatal női, a szüleik és a vezetőik számára azonban talán kevésbé magától értetődő az, hogy a fiatal nőknek a keresztelésüktől fogva szövetségben fogadott felelősségük „gyászolni azokkal, akik gyászolnak; igen, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak, és Isten tanújaként állni mindig és mindenben, és minden helyen, ahol csak [vannak], méghozzá egészen halál[ukig]”2. A fiatal nőknek lehetőségük kínálkozik arra, hogy eleget tegyenek ezen felelősségeiknek az egyházközségeikben és gyülekezeteikben, amikor osztályelnökségekben, ifjúsági tanácsokban és más elhívásokban szolgálnak. Az egyházban minden fiatal nőnek éreznie kell, hogy értékelik; lehetőségeket kell kapnia a szolgálatra; és éreznie kell, hogy birtokában van valami értékes dolognak, amivel hozzájárulhat ehhez a munkához.
A 2. kézikönyvből tudjuk, hogy az egyházközségeinkben a szabadítás munkája „magában foglalja az egyháztagok misszionáriusi munkáját, a megtértek megtartását, a kevésbé tevékeny egyháztagok aktivizálását, a templomi és családtörténeti munkát, valamint az evangélium tanítását”3. Ezt a munkát a saját egyházközségük vonatkozásában papsági kulcsokkal rendelkező hithű püspökeink irányítják. Az elnökségünk sok éve teszi már fel a kérdést, hogy „az említett területek közül vajon melyekbe nem kellene bevonni a fiatal nőket?”. A válasz az, hogy e munka minden területén van mit hozzátenniük.
Nemrégiben például találkoztam nem egy fiatal nővel a Las Vegas területen, akiket egyházközségi templomi és családtörténeti tanácsadókként hívtak el. Csak úgy ragyogtak a lelkesedéstől amiatt, hogy taníthatják egyházközségük tagjait, és segíthetnek nekik megtalálni az őseiket! Értékes számítógépes ismeretekkel rendelkeztek, megtanulták használni a FamilySearch-öt, és izgatottan várták, hogy megoszthassák ezen tudásukat másokkal is. Világosan látszott, hogy bizonyságuk van róla és értik, miért fontos, hogy kikutassuk elhunyt őseink neveit: hogy a templomban el lehessen értük végezni a nélkülözhetetlen szabadító szertartásokat.
Néhány hónappal ezelőtt lehetőségem adódott arra, hogy teszteljek egy ötletet két 14 éves fiatal nővel. Megszereztem két valós egyházközségi tanács napirendjét, és mindkettőből adtam egy-egy példányt Emmának és Maggie-nek. Megkértem őket, hogy olvassák át a dokumentumot, és nézzék meg, találnak-e olyan intézkedési tételt az egyházközségi tanács részéről, melyben szolgálatot tudnának nyújtani. Emma látta, hogy egy új család költözik az egyházközségbe, és azt mondta, tudna segíteni nekik a beköltözésben és a kicsomagolásban. Arra gondolt, hogy összebarátkozhatna a család gyermekeivel, és körbekalauzolhatná őket az új iskolájukban. Látta, hogy nemsokára lesz egy egyházközségi vacsora, és úgy érezte, ott is sokféleképpen tudná felajánlani a szolgálatait.
Maggie észrevette, hogy sok olyan idősebb testvér van a gyülekezetben, akiknek szüksége lenne látogatásra és baráti támogatásra. Azt mondta, szívesen beszélgetne velük és a segítségükre lenne ezeknek a csodálatos idősebb egyháztagoknak. Úgy érezte, abban is segíthetne, hogy megtanítsa az egyházközség tagjainak a közösségi oldalakon való saját fiók létrehozását és azok használatának módját. Valójában e napirendekben nem volt egyetlen olyan pont sem, amelyben ez a két fiatal nő ne tudott volna segíteni!
Az egyházközségi tanács tagjai, vagy azok, akik egyházközségi elhívásokkal rendelkeznek, vajon olyan értékes forrásként tekintenek a fiatal nőkre, akik segíthetnek az egyházközségeinkben felmerülő sokféle szükséglet kielégítésében? Általában hosszú a lista az olyan helyzetekről, amikor szükség van valakinek a szolgálatára, és gyakran csak az egyházközség felnőtt tagjai jutnak eszünkbe ezek betöltése kapcsán. Csakúgy, ahogyan áronipapság-viselőinket felkérték, hogy munkálkodjanak az édesapjukkal és más melkisédekipapság-viselőkkel együtt, fiatal nőinket is fel lehet kérni, hogy az édesanyjukkal vagy más példás nőtestvérekkel együtt szolgáljanak, és szolgálattételük által gondoskodjanak az egyházközség tagjainak szükségleteiről. Képesek rá és lelkesen várják, illetve hajlandóak arra, hogy sokkal többet tegyenek, mint hogy csupán vasárnaponként istentiszteletre járjanak!
Miközben átgondoljuk, milyen szerepeket kell majd betölteniük a fiatal nőinknek a közeljövőben, megkérdezhetjük magunktól, hogy mi milyen tapasztalatokat biztosíthatunk számukra már most, amelyek majd segítik az arra való felkészülésüket, hogy misszionáriusok, evangéliumi szakértők és vezetők legyenek az egyház segédszervezeteiben, valamint templomszolgák, feleségek, édesanyák, mentorok, példaképek és barátok. Valójában már most elkezdhetik betölteni e szerepek jó részét. A fiatalokat gyakran kérik meg arra, hogy segítsenek leckéket tanítani a vasárnapi osztályaikban. Fiatal nőinknek most már arra is van lehetőségük, hogy amikor csoportosan elmennek a többi fiatallal, hogy keresztelkedjenek a halottakért, akkor olyan templomi szolgálatokat is végezzenek, melyeket korábban szertartásszolgák vagy önkéntesek végeztek. Elemis korú lányainkat meghívják, hogy vegyenek részt a templomi és papsági felkészítő gyűléseken, ami segít nekik megérteni, hogy ők is fontos résztvevők a papság irányította munkában. Megtanulják, hogy a férfiak, a nők, a fiatalok és a gyermekek mind részesülnek a papsági áldásokból, és mindenki tevékeny szerepet vállalhat az Úr munkájának előmozdításában.
Püspökök, tudjuk, hogy a kötelezettségeitek gyakran nehezek, de ahogyan az egyik legfontosabb prioritásotok az, hogy az ároni papság kvórumai felett elnököljetek, a 2. kézikönyv azt is elmagyarázza, hogy „a püspök és tanácsosai nyújtanak papsági vezetést a Fiatal Nők szervezete számára. Figyelnek az egyes fiatal nőkre és erősítik őket, szorosan együttműködve ezen erőfeszítésekben a szülőkkel és a Fiatal Nők vezetőivel.” Azt is kijelenti, hogy „a püspök és tanácsosai rendszeresen részt vesznek a Fiatal Nők gyűlésein, szolgálatain és tevékenységein”4. Hálásak vagyunk azokért a püspökökért, akik időt szakítanak rá, hogy ellátogassanak a Fiatal Nők osztályaiba, és akik lehetőségeket biztosítanak a fiatal nőknek arra, hogy ne csupán szemlélői legyenek a munkának. Köszönjük nektek, hogy meggyőződtök róla, hogy a fiatal nőitek értékes résztvevők az egyházközségi tagok szükségleteinek betöltésében! Ezek a jelentőségteljes szolgálati lehetőségek sokkal jobban megáldják őket, mint azok a tevékenységek, amelyek csupán a szórakoztatásukra vannak.
Ami titeket illet, fiatal nők az egyházban, a kamaszéveitek talán elfoglaltságokkal és gyakran kihívásokkal teliek. Észrevettük, hogy még többen küszködtök önértékelési gondokkal, szorongással, nagyfokú stresszel, sőt talán még depresszióval is. Az, ha nem a magatok problémáin rágódtok, hanem gondolataitokat kifelé irányítjátok, talán nem oldja meg mindezen gondotokat, de a szolgálat sokszor megkönnyítheti a saját terheiteket, és könnyebbnek tűnhetnek tőle a saját kihívásaitok. Az egyik legjobb módja az önértékelés növelésének az, ha a mások iránti törődésünkkel és szolgálatunkkal megmutatjuk, hogy sok értékeset tudunk nyújtani.5 Biztatlak benneteket, fiatal nők, hogy amikor szükségletet észleltek magatok körül, jelentkezzetek önként, és állítsátok munkába azokat a kezeket! Miközben teljesítitek szövetségben fogadott felelősségeiteket és részt vesztek Isten királyságának felépítésében, áldások áradnak majd az életetekbe, és felfedezitek a tanítványság mély és tartós örömét.
Kedves testvéreim! A fiatal nőink bámulatosak! Tehetségesek, végtelenül lelkesek és energikusak, valamint könyörületesek és gondoskodóak. Hasznossá akarják tenni magukat. Tudniuk kell, hogy értékelik őket, és hogy nélkülözhetetlenek a szabadítás munkájában. Ahogyan az ároni papságot viselő fiatal férfiak egy magasabb szintű szolgálatra készülnek fel a melkisédeki papságba való előmenetelük során, a fiatal nőink arra készülnek, hogy a föld egyik legnagyobb női szervezetének, a Segítőegyletnek a tagjaivá váljanak. Ezek a gyönyörű, erős, hithű fiatal nők és fiatal férfiak együttesen arra készülnek, hogy feleségek és férjek, anyák és apák legyenek, akik Isten celesztiális királyságára érdemes családokat nevelnek majd.
Bizonyságomat teszem arról, hogy Mennyei Atyánk munkája az, hogy létrehozza gyermekei számára a halhatatlanságot és az örök életet.6 Becses fiatal nőinknek fontos szerepük van abban, hogy segítsenek e nagyszerű munka elvégzésében. Jézus Krisztus nevében, ámen.