2010–2019
A próféták a Szentlélek hatalma által szólnak
Április 2018


A próféták a Szentlélek hatalma által szólnak

Istennek a gyermekei iránt érzett szeretetét mutatja az, hogy vannak prófétáink, akik tudatják Isten és Jézus Krisztus ígéreteit és igaz természetét.

Drága fivéreim és nőtestvéreim! Bárhol legyetek is, szeretném őszinte és mély hálámat kifejezni a tegnapi támogató szavazatotokért. Bár Mózeshez hasonlóan úgy érzem, híján vagyok az ékesszólásnak és nehezen forog a nyelvem, az Úr hozzá intézett szavaiban vigaszra találok:

„Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?

Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell” (2 Mózes 4:11–12; lásd még 10. vers).

Szeretett feleségem szeretetében és támogatásában is megnyugvást találok. Mindig is példás jósággal, szeretettel és teljes odaadással volt az Úr iránt, illetve irántam és családunk iránt. Szívem minden dobbanásával szeretem őt, és hálás vagyok a pozitív hatásért, melyet ránk gyakorol.

Testvéreim, szeretném a bizonyságomat tenni nektek arról, hogy Russell M. Nelson elnök Isten prófétája a földön. Soha nem láttam még nála kedvesebb és szeretetteljesebb embert. Bár rettentő alkalmatlannak éreztem magam erre a szent elhívásra, az ő szavai és gyengéd tekintete e feladat átadásakor azt éreztették velem, hogy átölel a Szabadító szeretete. Köszönöm, Nelson elnök! Támogatlak téged és szeretlek téged.

Mekkora áldás számunkra az, hogy ezekben a napokban, melyekben élünk, vannak a földön olyan prófétáink, látnokaink és kinyilatkoztatóink, akik igyekeznek megtudni az Úr akaratát és követni azt! Vigasztaló annak tudata, hogy azon kihívások ellenére, melyekkel az életben szembenézünk, nem vagyunk egyedül a világban. Istennek a gyermekei iránt érzett szeretetét mutatja az, hogy vannak prófétáink, akik tudatják Isten és Jézus Krisztus ígéreteit és igaz természetét az Ő népükkel. Ezt személyes tapasztalataim által tanultam meg.

Tizennyolc évvel ezelőtt a feleségem és én telefonhívást kaptunk James E. Faust elnöktől, aki akkor második tanácsos volt az Első Elnökségben. Elhívott, hogy a feleségemmel a társamként szolgáljak misszióelnökként Portugáliában. Azt mondta, hogy csupán hat hetünk van a missziónk megkezdése előtt. Bár felkészületlennek és alkalmatlannak éreztük magunkat, elfogadtuk az elhívást. Legfőbb aggodalmunk az volt, hogy megkapjuk az abban az országban teljesített szolgálathoz szükséges vízumot, mert az addigi tapasztalatok alapján ennek folyamata hat-nyolc hónapig is eltartott.

Faust elnök megkérdezte, hiszünk-e abban, hogy az Úr csodát tesz majd, és hamarabb meg tudjuk oldani a vízum problémáját. Válaszunk határozott „igen” volt, és azonnal nekiláttunk az előkészületeknek. Összeszedtük a vízumokhoz szükséges iratokat, és a három kisgyermekünkkel együtt amilyen hamar csak lehetett, felkerestük a konzulátust. Ott egy nagyon kedves hölgy fogadott minket. Papírjainkat átnézve, és megtudva, hogy mi dolgunk lesz Portugáliában, ránk nézett és azt kérdezte: „Valóban segíteni fogják a hazám népét?” Határozott igennel feleltünk, és elmagyaráztuk, hogy Jézus Krisztust fogjuk képviselni, Őróla és a világban betöltött isteni küldetéséről fogunk bizonyságot tenni. Négy héttel később visszamentünk, megkaptuk a vízumunkat, és hat héten belül már ott is voltunk a missziós területen, ahogy arra az Úr prófétája kért minket.

Testvéreim, szívem mélyéből bizonyságot teszek arról, hogy a próféták a Szentlélek hatalma által szólnak. Bizonyságot tesznek Krisztusról és a földön betöltött isteni küldetéséről. Az Úr elméjét és szívét képviselik, és arra lettek elhíva, hogy Őt képviselve megtanítsák nekünk, mit kell tennünk azért, hogy Istenhez és az Ő Fiához, Jézus Krisztushoz visszatérve az Ő jelenlétükben éljünk. Áldásokban részesülünk, ha hitünket gyakorolva követjük a tanításaikat. Őket követve boldogabb és kevésbé bonyolult lesz az életünk, könnyebb lesz hordozni a nehézségeinket és a gondjainkat, és olyan lelki vértezetet vonunk magunk köré, mely meg fog védeni minket napjaink ellenségének támadásaitól.

Ezen a húsvéti napon ünnepélyes bizonyságot teszek arról, hogy Jézus Krisztus feltámadt; Ő él, és prófétái, látnokai és kinyilatkoztatói által Ő irányítja egyházát a földön. Bizonyságot teszek arról, hogy Ő a világ Szabadítója és Megváltója, és hogy Őáltala szabadítást nyerhetünk és felmagasztosulhatunk drága Istenünk színe előtt. Szeretem Őt; csodálom Őt. Követni akarom Őt, megtenni az Ő akaratát, és hasonlóbbá válni Őhozzá. Ezeket mondom alázatosan, az Úr Jézus Krisztus szent nevében, ámen.