2010–2019
Krisztusunk ma feltámadt
Április 2018


Krisztusunk ma feltámadt

Húsvétvasárnap van. Áhítattal tanúskodom és ünnepélyesen teszem bizonyságomat az élő Krisztusról – Őróla, aki meghalt, akit eltemettek, és a ki újra feltámadt a harmadik napon.

Drága fivérek és nőtestvérek! Amikor a fiaink még kicsik voltak, esténként beagle kutyusokról meséltem nekik, altatóként pedig himnuszokat szoktam énekelni, köztük a Krisztusunk ma feltámadt1 címűt. Néha játékosan átírtam a szavakat: „Ideje már aludni, halleluja!” A fiaink általában igen hamar álomba merültek; vagy legalábbis tudták, hogy ha úgy tesznek, mintha aludnának, abbahagyom az éneklést.

Szavak – legalábbis az én szavaim – ki sem fejezhetik, milyen érzések vettek erőt rajtam, mióta Russell M. Nelson elnök szeretetteljesen megfogta a kezemet, és drága Susanemmel az oldalamon átadta ezt a szent elhívást az Úrtól, melytől még a lélegzetem is elállt, s melynek hatására számos alkalommal könnyekre fakadtam az elmúlt néhány napban.

Ezen a húsvéti sabbaton örömmel énekelem, hogy „halleluja”. Feltámadt Szabadítónk megváltó szeretetének éneke2 a szövetségek összhangját ünnepli (melyek összekötnek bennünket Istennel és egymással), valamint Jézus Krisztus engesztelését (mely segít, hogy levetkőzzük a természetes embert és asszonyt, és engedjünk a Szent Lélek hívásainak3).

A szövetségeink és a Szabadítónk engesztelése együttesen képessé és nemessé tesznek. Együttesen segítenek abban, hogy ragaszkodjunk és elengedjünk. Ezek együttesen megédesítenek, megőriznek, megszentelnek és megváltanak.

Joseph Smith próféta azt mondta: „Talán némelyeknek nagyon merész tannak tűnik az, amiről beszélünk – egy olyan hatalom, amely feljegyez, illetve megköt a földön és megköt a mennyben. Mindazonáltal, a világ minden korszakában, amikor az Úr valós kinyilatkoztatás által valamely embernek vagy emberek valamely csoportjának megadta a papság egy adományozási korszakát, akkor ez a hatalom is mindig megadatott.”4

És ez így van napjainkban is. Sehol máshol nem elérhető szent szövetségek és szertartások az Úr 159 szent házában állnak rendelkezésünkre, a világ 43 országában. A visszaállított papsági kulcsokon, tanon és felhatalmazáson keresztül megígért áldások adatnak, melyek a hitünket, az engedelmességünket és az Ő Szent Lelkének ígéreteit tükrözik, melyek számunkra, a mi nemzedékeinkben adatnak, az időben és az örökkévalóságban.

Drága fivéreim és nőtestvéreim minden nemzetben, nemzetségben és nyelvben e világméretű egyházunkban! Köszönöm élő hiteteket, reményeteket és jószívűségeteket minden lépésben! Köszönöm, hogy visszaállított evangéliumi bizonysággal és élménnyel teli gyülekezetté váltok!

Drága testvéreim, mi mind összetartozunk. Egységben és szeretetben fonódhatunk össze5 mindenben és minden helyen.6 Ahogy arra az Úr Jézus Krisztus is kér mindnyájunkat, bárhol, bármilyen körülmények között legyünk is: „Jőjjetek és lássátok meg.”7

Ezen a napon alázattal ajánlom fel lelkem minden energiáját és képességét8 – bármi legyen is az most vagy a jövőben – Szabadítómnak, drága Susanemnek és a családunknak, a Fivéreimnek és nektek mindegyikőtöknek, szeretett fivéreim és nőtestvéreim!

Mindennek, ami jó és örökkévaló, a középpontjában az Istennek, a mi Örökkévaló Atyánknak, továbbá az Ő Fiának, Jézus Krisztusnak és az Ő engesztelésének az élő valósága áll, melyről a Szentlélek tanúságot tesz.9 Húsvétvasárnap van. Áhítattal tanúskodom és ünnepélyesen teszem bizonyságomat az élő Krisztusról – Őróla, aki meghalt, akit eltemettek, és a ki újra feltámadt a harmadik napon, és felemelkedett a mennybe.10 Ő az Alfa és az Omega11 – velünk volt a kezdetben, és Ő velünk lesz mindvégig.

Bizonyságot teszek az utolsó napi prófétákról, Joseph Smith prófétától kezdve a mi drága Russell M. Nelson elnökünkig, akit örömmel támogatunk. Ahogy az elemis gyermekeink éneklik: „Kövesd hát mindig a prófétákat…, így el nem tévedsz!”12 Tanúbizonyságomat teszem, hogy ahogy azt megjövendölték a szentírásokban, köztük a Mormon könyvében is, amely egy másik bizonyság Jézus Krisztusról: az Úr királysága ismét megalapíttatott a földön a Messiás második eljövetelére való felkészülésként.13 Jézus Krisztus szent nevében, ámen.