1 És én, az Úristen szóltam Mózeshez, mondván: Az a Sátán, akinek az én Egyszülöttem nevében parancsot adtál, ugyanaz, aki kezdettől fogva volt, és ő elém jött, mondván – Íme, itt vagyok, küldj engem, én fiad leszek, és az egész emberiséget megváltom, hogy egyetlen lélek sem vész el, és ezt biztosan megteszem; add hát nekem a neked járó tiszteletet.

2 De íme, az én Szeretett Fiam, aki kezdettől fogva Szeretettem és Választottam volt, azt mondta nekem – Atyám, a te akaratod legyen meg, és a dicsőség legyen tiéd mindörökké.

3 Tehát, mivel az a Sátán fellázadt ellenem, és az ember önrendelkezésének elpusztítására törekedett, amelyet én, az Úristen adtam neki, valamint arra, hogy neki adjam saját hatalmamat; az én Egyszülöttem hatalma által letaszítottam;

4 És lett belőle a Sátán, igen, méghozzá az ördög, minden hazugságok atyja, hogy megtévessze és elvakítsa az embereket, és hogy akarata szerint fogságba hurcolja őket, méghozzá mindazokat, akik nem hajlandók hallgatni hangomra.

5 És most, a kígyó körmönfontabb volt a mező bármely állatánál, amit én, az Úristen, megalkottam.

6 És a Sátán tette ezt a kígyó szívébe, (mert már sokakat maga után vont,) és Éva megtévesztésére is törekedett, mert nem ismerte Isten szándékát, ezért a világ elpusztítására törekedett.

7 És azt mondta az asszonynak: Igen, azt mondta-e Isten – Ne egyetek a kert minden fájáról? (És ő a kígyó szája által szólt.)

8 És az asszony azt mondta a kígyónak: Ehetünk a kert fáinak gyümölcséből;

9 Annak a fának a gyümölcséről azonban, amit a kert közepén látsz, azt mondta Isten – Ne egyetek arról, és ne is érintsétek, különben meghaltok.

10 És a kígyó azt mondta az asszonynak: Biztosan nem haltok meg;

11 Mert Isten tudja, hogy azon a napon, amikor esztek annak gyümölcséből, felnyílnak a szemeitek, és olyanok lesztek, akár az istenek, ismerve jót és gonoszt.

12 És amikor az asszony látta, hogy jó az a fa eledelre, és hogy kellemes lett a szemnek, és a fa kívánatos, hogy bölccsé tegye őt, vett annak gyümölcséből, és evett, és a vele lévő férjének is adott, és ő is evett.

13 És mindkettőnek felnyíltak szemei, és tudták, hogy eddig mezítelenek voltak. És fügefaleveleket varrtak össze, és kötényt készítettek maguknak.

14 És hallották az Úristen hangját, amint a kertben sétáltak, a nap hűvösében; és Ádám és felesége elmentek, hogy elrejtőzzenek az Úristen színe elől a kert fái között.

15 És én, az Úristen, szólítottam Ádámot, és azt kérdeztem tőle: Hová mész?

16 És ő azt mondta: Hallottam hangod a kertben, és féltem, mert láttam, hogy mezítelen vagyok, és elrejtőztem.

17 És én, az Úristen, azt kérdeztem Ádámtól: Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? Ettél arról a fáról, amiről megparancsoltam neked, hogy ne egyél róla, mert ha mégis, akkor biztosan meghalsz?

18 És az ember azt mondta: Az asszony, akit nekem adtál, és megparancsoltad, hogy maradjon velem, ő adott nekem a fa gyümölcséből, és én ettem.

19 És én, az Úristen, azt kérdeztem az asszonytól: Mi ez a dolog, amit tettél? És az asszony azt mondta: A kígyó megtévesztett engem, és én ettem.

20 És én, az Úristen, azt mondtam a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozottabb leszel minden jószágnál, és a mező minden állatánál; hasadon jársz majd, és port eszel életed minden napján;

21 És ellenségeskedést állítok közéd és az asszony közé, a te magod és az ő magja közé; és az megsebzi fejed, te pedig megsebzed a sarkát.

22 Az asszonynak azt mondtam én, az Úristen: Nagyban megsokasítom gyötrődésedet és fogamzásodat. Gyötrődésben szülsz gyermekeket, és vágyad a férjedre irányul, ő pedig uralkodik feletted.

23 És Ádámnak azt mondtam én, az Úristen: Mivel hallgattál asszonyod hangjára, és ettél azon fa gyümölcséből, amiről parancsot adtam neked, mondván – Ne egyél arról, átkozott lesz miattad a föld; gyötrődéssel eszel arról életed minden napján.

24 Tövist és bogáncsot is hoz majd neked, te pedig eszed majd a mező maghozó füvét.

25 Arcod verejtékével fogsz kenyeret enni, míg vissza nem térsz a földbe – mert bizony meghalsz – mert abból vétettél: mert por voltál, és a porba is térsz vissza.

26 És Ádám Évának nevezte feleségét, mert ő volt minden élő anyja; mert így neveztem én, az Úristen, az elsőt minden asszony közül, akikből sok van.

27 Ádámnak, valamint feleségének, én, az Úristen, bőrruhát készítettem, és felöltöztettem őket.

28 És én, az Úristen, azt mondtam Egyszülöttemnek: Íme, az ember olyanná vált, mint egyikünk, hogy ismeri a jót és a gonoszt; és most, nehogy kinyújtsa kezét és az élet fájából is vegyen, és egyen és örökké éljen,

29 Ezért én, az Úristen, elküldöm őt az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett;

30 Mert ahogy élek én, az Úristen, szavaim nem térhetnek vissza érvénytelenül, mert ahogyan elhagyták számat, be kell teljesedniük.

31 Így hát kiűztem az embert, és az Éden kertjétől keletre kerubokat és egy minden irányban forgó lángpallost helyeztem el, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

32 (És ezek azok a szavak, amelyeket Mózes szolgámhoz szóltam, és igazak, méghozzá ahogy én akarom; és én mondtam el ezeket neked. Senkinek ne mutasd meg őket, míg parancsot nem adok neked, csak azoknak, akik hisznek. Ámen.)