1 Íme, testvéreim, nem emlékeztek már, hogy olvastátok Zénos próféta szavait, amelyeket Izráel házához szólt, mondván:

2 Hallgass ide, Ó Izráel háza, és halld meg szavaimat, az Úr prófétájának szavait.

3 Mert íme, így szól az Úr: Egy szelíd olajfához foglak hasonlítani téged, Ó Izráel háza, melyet egy férfi vett és táplált a kertjében, és az nőtt, és elöregedett, és korhadni kezdett.

4 És lőn, hogy a kert mestere elment és látta, hogy olajfája korhadni kezdett; és így szólt: Megmetszem, és körülásom, és táplálom, hogy talán hajthasson fiatal és zsenge ágakat, és ne vesszen el.

5 És lőn, hogy megmetszette, és körülásta, és táplálta azt, szava szerint.

6 És lőn, hogy sok nap múlva az néhány fiatal és zsenge ágat kezdett hajtani; de íme, annak fő koronája kezdett kipusztulni.

7 És lőn, hogy a kert mestere látta ezt, és így szólt a szolgájához: Elkeserít, ha elveszítem ezt a fát; menj tehát, és törd le az ágakat egy vad olajfáról és hozd ide őket nekem; és azokat a főágakat, melyek száradni kezdenek, letörjük és a tűzbe vetjük, hogy eléghessenek.

8 És Íme, mondja a kert Ura, sokat elveszek ezekből a fiatal és zsenge ágakból, és beoltom őket oda, ahova akarom; és mit sem jelent, ha úgy lészen, hogy elveszik ennek a fának a gyökere, megőrizhetem magamnak annak gyümölcsét; veszem tehát ezeket a fiatal és zsenge ágakat, és beoltom őket oda, ahova akarom.

9 Vedd hát a vadolajfa ágait, és oltsd be őket azoknak helyébe; és ezeket, amelyeket letörtem, a tűzbe fogom vetni és elégetem, hogy ne legyenek terhére kertem földjének.

10 És lőn, hogy a kert Urának szolgája a kert Urának szava szerint cselekedett, és beoltotta a vad olajfa ágait.

11 És a kert Ura meghagyta a szolgájának, hogy ássa körül, és metssze meg, és táplálja azt, mondván: Elkeserít, ha elveszítem ezt a fát; tehát hogy talán megőrizhessem annak gyökereit, hogy el ne vesszenek, hogy megőrizhessem őket magamnak, azért tettem ezt a dolgot.

12 Menj tehát utadra; figyelj oda a fára, és tápláld azt, szavaim szerint.

13 És ezeket elhelyezem kertem legtávolabbi részeibe, ahova akarom, ez neked mit sem jelent; és azért teszem ezt, hogy megőrizhessem magamnak a fa természetes ágait; és azért is, hogy annak gyümölcsét elraktározhassam magamnak az évszakra; mert elszomorít, ha elveszítem ezt a fát és annak gyümölcsét.

14 És lőn, hogy a kert Ura útjára ment és elrejtette a szelíd olajfa természetes ágait a kert legtávolabbi részeibe, néhányat egyik helyre, néhányat másik helyre, akarata és tetszése szerint.

15 És lőn, hogy hosszú idő telt el, és a kert Ura így szólt a szolgájához: Gyere, menjünk le a kertbe, hogy dolgozhassunk a kertben.

16 És lőn, hogy a kert Ura, és a szolga is, lementek a kertbe dolgozni. És lőn, hogy a szolga így szólt a mesteréhez: Íme, nézz ide; lásd a fát.

17 És lőn, hogy a kert Ura odanézett és látta a fát, melybe a vad olajágakat beoltották; és az kihajtott és kezdett gyümölcsöt hozni. És látta, hogy az jó; és annak gyümölcse a természetes gyümölcshöz volt hasonló.

18 És így szólt a szolgához: Íme, a vad fa ágai felszívták a szelíd fa gyökerének nedvét, a gyökér tehát sok erőt adott; és gyökerének nagy ereje miatt a vad ágak szelíd gyümölcsöt hoztak. Most, ha nem oltottuk volna be ezeket az ágakat, akkor elveszett volna annak fája. És most, íme, sok gyümölcsöt fogok elraktározni, melyet annak fája hozott; és annak gyümölcsét elraktározom az évszakra, saját magamnak.

19 És lőn, hogy a kert Ura így szólt a szolgájához: Gyere, menjünk le a kert legtávolabbi részeibe, és nézzük meg, hogy a fa természetes ágai nem hoztak-e szintén sok gyümölcsöt, hogy annak gyümölcsét elraktározhassam az évszakra, saját magamnak.

20 És lőn, hogy elmentek oda, ahova a mester elrejtette a fa természetes ágait, és ezt mondta a szolgának: Lásd ezeket; és ő látta az elsőt, hogy sok gyümölcsöt hozott; és azt is látta, hogy az jó. És így szólt a szolgához: Vegyél annak gyümölcséből, és raktározd el az évszakra, hogy saját magamnak megőrizhessem azt; mert íme, mondta, ilyen hosszú ideig tápláltam azt, és sok gyümölcsöt hozott.

21 És lőn, hogy a szolga azt mondta a mesterének: Hogyan van az, hogy idejöttél elültetni ezt a fát, illetve a fának ezt az ágát? Mert íme, az egész kerted földjén ez volt a legsilányabb hely.

22 És a kert Ura így szólt hozzá: Ne adj nekem tanácsot; tudtam, hogy silány földdarab ez; megmondtam tehát neked, hogy ilyen hosszú ideig tápláltam azt, és látod, hogy sok gyümölcsöt hozott.

23 És lőn, hogy a kert Ura így szólt a szolgájához: Nézz ide; lásd, a fának egy másik ágát is elültettem, és tudod, hogy ez a földdarab silányabb volt, mint az első. De lásd a fát! Ilyen hosszú ideig tápláltam, és sok gyümölcsöt hozott; gyűjtsd hát össze, és raktározd el az évszakra, hogy saját magamnak megőrizhessem azt.

24 És lőn, hogy a kert Ura ismét szólt a szolgájához: Nézz ide, és láss egy másik ágat is, melyet elültettem; lásd, hogy ezt is tápláltam, és gyümölcsöt hozott.

25 És így szólt a szolgához: Nézz ide, és lásd az utolsót. Íme, ezt egy jó földdarabba ültettem; és ilyen hosszú ideig tápláltam, és a fának csak egyik része hozott szelíd gyümölcsöt, és a fa másik része vad gyümölcsöt hozott; íme, úgy tápláltam ezt a fát is, mint a többit.

26 És lőn, hogy a kert Ura így szólt a szolgához: Törd le azokat az ágakat, amelyek nem hoztak jó gyümölcsöt és vesd őket a tűzbe.

27 De íme, a szolga így szólt hozzá: Metsszük meg, és ássuk körül és tápláljuk még egy kicsit tovább, hogy talán hozhasson még neked jó gyümölcsöt, hogy el tudd raktározni azt az évszakra.

28 És lőn, hogy a kert Ura és a kert Urának szolgája táplálták a kert minden gyümölcsét.

29 És lőn, hogy hosszú idő telt el, és a kert Ura így szólt a szolgájához: Gyere, menjünk le a kertbe, hogy ismét dolgozhassunk a kertben. Mert íme, közeleg az idő, és hamarosan eljön a vég; el kell tehát raktároznom gyümölcsöt az évszakra, saját magamnak.

30 És lőn, hogy a kert Ura és a szolga lementek a kertbe; és odaértek ahhoz a fához, amelynek a természetes ágait letörték vala, és amelybe a vad ágakat beoltották vala; és íme, mindenféle gyümölcs terhelte a fát.

31 És lőn, hogy a kert Ura belekóstolt a gyümölcsbe, minden fajtába, annak száma szerint. És a kert Ura így szólt: Íme, ilyen hosszú ideig tápláltuk ezt a fát, és sok gyümölcsöt raktároztam el magamnak az évszakra.

32 De íme, ez alkalommal sok gyümölcsöt hozott, és egy sincs azok közül, amelyik jó. És íme, mindenféle rossz gyümölcs van; és minden munkánk ellenére semmi hasznom nincs ebből; és most elkeserít, ha elveszítem ezt a fát.

33 És a kert Ura így szólt a szolgához: Mit tegyünk a fával, hogy ismét megőrizhessem annak jó gyümölcsét saját magamnak?

34 És a szolga így szólt a mesteréhez: Íme, mivel beleoltottad a vadolajfa ágait, azok táplálták a gyökereket, így azok élnek és nem vesztek el; látod tehát, hogy azok még jók.

35 És lőn, hogy a kert Ura így szólt a szolgájához: Semmi hasznom nincs a fából, és semmi hasznom nincs annak gyökereiből, ameddig az rossz gyümölcsöt terem.

36 Mindazonáltal tudom, hogy a gyökerek jók, és a saját céljaimra őriztem meg őket; és sok erejük miatt hoztak mindez ideig a vad ágakból jó gyümölcsöt.

37 De íme, a vad ágak megnőttek és elnyomták annak gyökereit; és mivel a vad ágak elnyomták annak gyökereit, az sok rossz gyümölcsöt hozott; és mivel oly sok rossz gyümölcsöt hozott, látod, hogy a fa kezd elveszni; és hamarosan megérik rá, hogy a tűzbe vethessék, hacsak nem teszünk érte valamit, hogy megőrizzük azt.

38 És lőn, hogy a kert Ura így szólt a szolgájához: Menjünk le a kert legtávolabbi részeibe, és nézzük meg, hogy a természetes ágak is rossz gyümölcsöt hoztak-e.

39 És lőn, hogy lementek a kert legtávolabbi részeibe. És lőn, hogy látták, hogy a természetes ágak gyümölcse is romlott lett; igen, az elsőé és a másodiké, és az utolsóé is; és mindegyik romlott lett.

40 És az utolsónak vad gyümölcse elnyomta a fának azt a részét, mely jó gyümölcsöt hozott, méghozzá olyannyira, hogy az ág elszáradt és elhalt.

41 És lőn, hogy a kert Ura könnyekre fakadt és így szólt a szolgához: Mi mást tehettem volna még a kertemért?

42 Íme, tudtam, hogy ezeket kivéve a kertnek minden gyümölcse romlott lett. És most ezek is romlottak lettek, amelyek egykor jó gyümölcsöt hoztak; és most kertemnek egyik fája sem jó semmire, csak arra, hogy kivágják és a tűzbe vessék.

43 És íme, ezt az utolsót, amelyiknek elszáradt az ága, egy jó földdarabba ültettem; mégpedig abba, mely kertem földjének minden más részénél kiválóbb volt.

44 És látod, hogy azt is kivágtam, mely terhére volt ennek a földdarabnak, hogy annak helyére ültethessem ezt a fát.

45 És látod, hogy ennek egy része jó gyümölcsöt hozott, és egy része vad gyümölcsöt hozott; és mivel nem vágtam le és nem vetettem tűzbe annak ágait, íme, elnyomták a jó ágat, hogy az elszáradt.

46 És most, íme, minden gondoskodás ellenére, melyet a kertemmel tettünk, annak fái romlottak lettek, így nem hoznak jó gyümölcsöt; és azt reméltem, hogy megőrizhetem ezeket, hogy gyümölcsöt raktározzak el az évszakra, saját magamnak. De íme, olyanok lettek, mint a vad olajfa, és semmit nem érnek, csak annyit, hogy kivágják és a tűzbe vessék őket; és elkeserít, ha elveszítem őket.

47 De mi mást tehettem volna még a kertemért? Ellankasztottam tán a kezemet, hogy nem tápláltam azt? Nem, én tápláltam, és körülástam, és megmetszettem és megtrágyáztam azt; és majdnem egész nap kinyújtottam a kezemet, és közeleg a vég. És elkeserít, ha ki kell vágnom kertem minden fáját, és a tűzre kell vetnem őket, hogy elégjenek. Ki az, aki megrontotta a kertemet?

48 És lőn, hogy a szolga így szólt a mesteréhez: Nem kerted gőgje – nem annak ágai nyomták-e el a gyökereket, melyek jók? És mivel az ágak elnyomták annak gyökereit, íme, gyorsabban nőttek, mint a gyökerek ereje, maguknak nyervén erőt. Íme, azt mondom: Nem ez-e az oka annak, hogy kerted fái megromlottak?

49 És lőn, hogy a kert Ura így szólt a szolgához: Induljunk, és vágjuk ki a kert fáit és vessük őket a tűzbe, hogy ne legyenek terhére kertem földjének, mert én mindent megtettem. Mi mást tehettem volna még a kertemért?

50 De íme, a szolga így szólt a kert Urához: Kíméld meg még egy kis ideig.

51 És az Úr így szólt: Igen, meg fogom kímélni még egy kis ideig, mert elkeserít, ha elveszítem kertem fáit.

52 Vegyünk tehát ezeknek az ágaiból, melyeket kertem legtávolabbi részeibe ültettem, és oltsuk be őket abba a fába, amelyről származtak; és törjük le a fáról azokat az ágakat, melyeknek gyümölcse a legkeserűbb, és azok helyébe oltsuk be a fa természetes ágait.

53 És ezt azért fogom megtenni, hogy ne vesszen el a fa, hogy talán megőrizhessem magamnak annak gyökereit, a saját céljaimra.

54 És íme, a fa természetes ágainak gyökerei, amelyeket oda ültettem, ahova akartam, még életben vannak; tehát hogy ezeket is megőrizhessem a saját céljaimra, veszek ennek a fának az ágaiból és azokba oltom be őket. Igen, anyafájuk ágait fogom beléjük oltani, hogy megőrizhessem a gyökereket is, saját magamnak, hogy amikor majd elég erősek lesznek, talán hozhatnak nekem jó gyümölcsöt, és örömöm telhet kertem gyümölcsében.

55 És lőn, hogy vettek a természetes fáról, mely elvadult, és az ágakat beoltották a természetes fákba, melyek szintén elvadultak.

56 És a természetes fákról is vettek, melyek elvadultak, és az ágakat beoltották az anyafájukba.

57 És a kert Ura így szólt a szolgához: Csak azokat a vad ágakat törd le a fákról, melyek a legkeserűbbek; és azokba olts be aszerint, amit mondtam.

58 És ismét táplálni fogjuk a kert fáit, és megmetsszük azok ágait; és letörjük a fákról azokat az ágakat, melyek megértek arra, hogy elvesszenek, és a tűzre vetjük őket.

59 És azért teszem ezt, hogy azok gyökerei talán erőre kapjanak, jó mivoltuk miatt; és az ágak kicserélése miatt, hogy a jó elnyomhassa a rosszat.

60 És mert megőriztem a természetes ágakat és azok gyökereit, és mert ismét beoltottam a természetes ágakat az anyafájukba, és megőriztem anyafájuk gyökereit, hogy kertem fái ismét hozhassanak jó gyümölcsöt; és hogy újra örömöm telhessen kertem gyümölcsében, és talán hogy rendkívül örvendezhessek annak, hogy megőriztem az első gyümölcs gyökereit és ágait –

61 Indulj hát, és hívj szolgákat, hogy szorgalmasan dolgozhassunk, szívvel-lélekkel a kertben, hogy előkészíthessük az utat, hogy ismét hozhassak természetes gyümölcsöt, mely természetes gyümölcs jó, és igen értékes, felülmúlva minden más gyümölcsöt.

62 Induljunk tehát, és dolgozzunk szívvel-lélekkel, ezen utolsó alkalommal, mert íme, közeleg a vég, és ez az utolsó alkalom, hogy megmetszem a kertemet.

63 Oltsátok be az ágakat; az utolsóknál kezdjétek, hogy elsők lehessenek, és hogy az elsők utolsók lehessenek, és ássátok körül a fákat, az öregeket is és a fiatalokat is, az elsőket és az utolsókat; és az utolsókat és az elsőket, hogy mind táplálva legyenek ez utolsó alkalommal.

64 Ássátok tehát körül őket, és metsszétek meg őket, és trágyázzátok meg őket még egyszer, ez utolsó alkalommal, mert közeleg a vég. És ha úgy lészen, hogy ezek az utolsó oltások megnőnek, és a természetes gyümölcsöt hozzák, akkor készítsd el számukra az utat, hogy növekedhessenek.

65 És ahogy nőni kezdenek, távolítsátok el az ágakat, amelyek keserű gyümölcsöt hoznak, a jó ágak ereje, és azok mérete szerint; és ne egyszerre távolítsátok el azokról a rosszat, különben azok gyökerei túl erősek lesznek az oltásokhoz, és elvesznek azok oltásai, és elveszítem kertem fáit.

66 Mert elkeserít, ha elveszítem kertem fáit; aszerint távolítsátok el tehát a rosszat, ahogyan a jó növekszik, hogy a gyökér és a korona egyenlő erős legyen, míg a jó el nem nyomja a rosszat, és a rosszat kivágják és tűzbe vetik, hogy ne terheljék kertem földjét; és így söpröm ki a rosszat a kertemből.

67 És a természetes fa ágait ismét be fogom oltani a természetes fába.

68 És a természetes fa ágait be fogom oltani a fa természetes ágaiba; és így ismét összehozom őket, hogy természetes gyümölcsöt teremnek majd, és egyek lesznek.

69 És a rosszat kivetik, igen, méghozzá kertem egész földjéről; mert íme, csak ezegyszer nyesem meg kertemet.

70 És lőn, hogy a kert Ura elküldte szolgáját; és a szolga elment és úgy cselekedett, ahogy az Úr megparancsolta neki, és hozott más szolgákat; és kevesen voltak.

71 És a kert Ura így szólt hozzájuk: Induljatok és dolgozzatok a kertben, szívvel-lélekkel. Mert íme, ez az utolsó alkalom, hogy táplálom a kertemet; mert a vég hamarosan elközeleg, és gyorsan eljön az évszak; és ha szívvel-lélekkel dolgoztok velem, örömötök lesz a gyümölcsben, melyet magamnak raktározok el az időre, mely hamarosan eljön.

72 És lőn, hogy a szolgák elmentek és szívvel-lélekkel dolgoztak; és a kert Ura is velük dolgozott; és ők minden dologban engedelmeskedtek a kert Ura parancsolatainak.

73 És kezdett ismét természetes gyümölcs lenni a kertben; és a természetes ágak rendkívül elkezdtek növekedni és gyarapodni; és a vad ágakat elkezdték letörni és kivetni; és egyenlőnek hagyták a fa gyökerét és koronáját, annak ereje szerint.

74 És így dolgoztak, teljes szorgalommal, a kert Urának parancsolatai szerint mindaddig, amíg a rosszat mind ki nem vetették a kertből és az Úr megőrizte magának a természetes fákat, hogy a fák ismét természetes gyümölcsöt hoztak; és olyanok lettek, mint egy test; és a gyümölcsök egyenlők voltak; és a kert ura megőrizte magának a természetes gyümölcsöt, mely kezdettől fogva igen értékes volt számára.

75 És lőn, hogy amikor a kert Ura látta, hogy gyümölcse jó, és hogy kertje már nem romlott, odahívta szolgáit és így szólt hozzájuk: Íme, ezen utolsó alkalommal tápláltuk a kertemet; és látjátok, hogy akaratom szerint tettem; és megőriztem a természetes gyümölcsöt, hogy az jó, méghozzá olyan, amilyen a kezdetben volt. És áldottak vagytok; mert mivel szorgalmasak voltatok, velem dolgozván a kertemben, és betartottátok parancsolataimat, és ismét elhoztátok nekem a természetes gyümölcsöt, hogy kertem már nem romlott, és ki van vetve a rossz, íme, örömötök lesz velem, kertem gyümölcse miatt.

76 Mert íme, hosszú ideig fogom elraktározni kertem gyümölcsét, saját magamnak az évszakra, mely gyorsan eljő; és utolsó alkalommal tápláltam a kertemet, és nyestem meg, és ástam körül, és trágyáztam meg azt; saját magamnak fogok tehát elraktározni a gyümölcsből, hosszú időre, aszerint, ahogy azt megmondtam.

77 És amikor eljön az idő, hogy ismét rossz gyümölcs jön a kertembe, akkor összegyűjtetem a jót és a rosszat; és a jót megőrzöm magamnak, és a rosszat kivetem, annak helyére. És akkor jön el az évszak és a vég; és tűzzel égettetem fel a kertemet.