1 És lőn, hogy Járed fivére (most, az elkészített bárkák száma nyolc volt) felment arra a hegyre, amelyet rendkívüli magassága miatt Sélem hegynek neveztek, és egy sziklából kiolvasztott tizenhat kis követ; és ezek fehérek és tiszták voltak, mint az áttetsző üveg; és kezeiben felvitte őket a hegy tetejére, és ismét fohászkodott az Úrhoz, mondván:

2 Ó, Uram, azt mondtad, hogy el fog minket borítani az ár. Most íme, Ó Uram, ne haragudj szolgádra, gyengesége miatt teelőtted; mert tudjuk, hogy te szent vagy és a mennyekben lakozol, és hogy mi érdemtelenek vagyunk teelőtted; a bukás miatt természetünk gonosz lett és az is maradt; mindazonáltal, Ó Uram, parancsot adtál nekünk, hogy téged szólítsunk, hogy tőled kaphassunk a kívánságaink szerint.

3 Íme, Ó Uram, lesújtottál ránk a gonoszságunk miatt, és elhajtottál minket, és a vadonban voltunk ily sok éven át; mindazonáltal irgalmas voltál hozzánk. Ó, Uram, tekints reám szánalommal, és fordítsd el haragodat ettől a néptől, népedtől, és ne engedd, hogy sötétségben szeljék át ezt a dühöngő mélységet; hanem lásd ezeket a dolgokat, melyeket a sziklából olvasztottam ki.

4 És én tudom, Ó Uram, hogy te minden hatalmat birtokolsz, és amit akarsz, mindent megtehetsz az ember javára; érintsd meg hát ezeket a köveket, Ó Uram, ujjaddal, és készítsd őket elő arra, hogy ragyogjanak a sötétben; és ragyogni fognak majd nekünk a bárkákban, melyeket készítettünk, hogy legyen világosságunk, míg a tengert átszeljük.

5 Íme, Ó Uram, te megteheted ezt. Tudjuk, hogy képes vagy oly nagy hatalom megmutatására, melyet lekicsinyel az ember értelme.

6 És lőn, hogy miután Járed fivére kimondta ezeket a szavakat, íme, az Úr kinyújtotta kezét és ujjával egyenként megérintette a köveket. És a fátyol elvétetett Járed fivérének szemeiről, és látta az Úr ujját; és az olyan volt, mint egy húsból és vérből való ember ujja; és Járed fivére leborult az Úr előtt, mert lesújtott rá a félelem.

7 És az Úr látta, hogy Járed fivére leborult a földre; és így szólt hozzá az Úr: Kelj fel, miért borultál le?

8 És ő azt mondta az Úrnak: Láttam az Úr ujját, és féltem, hogy lesújt rám; mert nem tudtam, hogy az Úr húsból és vérből van.

9 És az Úr azt mondta neki: Hited miatt láttad, hogy húsból és vérből való testet fogok magamra venni; és ember még nem jött elém olyan rendkívüli hittel, mint te; mert ha nem így lett volna, akkor nem láthattad volna az ujjamat. Láttál ennél többet is?

10 És ő azt felelte: Nem. Uram, mutasd meg magad nekem.

11 És az Úr azt kérdezte tőle: Hiszed-e majd a szavakat, melyeket mondani fogok?

12 És ő így felelt: Igen, Uram, tudom, hogy te az igazságot mondod, mert az igazság Istene vagy, és nem hazudhatsz.

13 És miután e szavakat kimondta, íme, az Úr megmutatta magát neki, és így szólt: Mivel tudod ezeket a dolgokat, megváltattál a bukástól; visszahozattál tehát színem elé; ezért megmutatom magam neked.

14 Íme, én vagyok az, aki a világ megalapítása óta arra lettem felkészítve, hogy népemet megváltsam. Íme, én Jézus Krisztus vagyok. Én vagyok az Atya és a Fiú. Énbennem van élete az egész emberiségnek, méghozzá örökkévaló, mindazoknak, akik hisznek a nevemben; és ők fiaimmá és leányaimmá lesznek.

15 És még soha nem mutattam meg magam az embernek, akit teremtettem, mert soha nem hitt bennem ember úgy, mint te. Látod, hogy a saját képmásomra teremtettelek? Igen, méghozzá minden ember a kezdetben saját képmásomra teremtetett.

16 Íme, ez a test, amit most látsz, lelkemnek a teste; és lelkem testének mintájára teremtettem az embert; és ahogy neked látszom a lélekben, úgy jelenek majd meg népemnek a testben.

17 És most én, Moróni, amint azt megmondtam, nem tudok teljes beszámolót készíteni a leírt dolgokról, ezért elegendő annyit mondanom, hogy Jézus megmutatta magát lélekben ennek az embernek, méghozzá ugyanolyan módon és azon test hasonlatosságában, amelyben a nefitáknak is megmutatta magát.

18 És szolgált neki, ahogyan a nefitáknak is szolgált; és mindezt azért, hogy ez az ember tudhassa, hogy ő Isten, mivel oly sok nagyszerű művet mutatott meg neki az Úr.

19 És ezt az embert, tudása miatt, már nem lehetett visszatartani attól, hogy a fátyol mögé lásson; és látta Jézus ujját, melyet meglátván félve borult le; mert tudta, hogy az Úr ujja az; és már nem hite volt, hanem tudta, semmiben nem kételkedve.

20 Istennek ilyen tökéletes ismerete után tehát már nem lehetett kívül tartani a fátyolon; látta tehát Jézust, és ő szolgált neki.

21 És lőn, hogy az Úr így szólt Járed fivéréhez: Íme, mindaddig ne engedd, hogy ezek a dolgok, melyeket láttál és hallottál, eljussanak a világhoz, amíg el nem jön annak ideje, hogy megdicsőítem nevemet a testben; őrizd tehát kincsként azokat a dolgokat, melyeket láttál és hallottál, és egy embernek se mutasd meg.

22 És íme, amikor majd hozzám jössz, írd le és pecsételd le azokat, hogy senki ne fordíthassa le őket; mert olyan nyelven írod majd ezeket, melyet nem tudnak elolvasni.

23 És íme, neked adom ezt a két követ, és ezeket is pecsételd le, az általad leírt dolgokkal együtt.

24 Mert íme, a nyelvet, melyen írsz, én összezavartam; ezért a szerintem megfelelő időben e kövekkel majd felnagyíttatom az emberek szemei előtt azokat a dolgokat, melyeket le fogsz írni.

25 És miután az Úr elmondta ezeket a szavakat, megmutatta Járed fivérének a föld minden lakóját, akik addig voltak, és azokat is, akik majd lesznek, egészen a föld széleiig; és nem tartotta vissza őket a tekintete elől.

26 Mert már azelőtt megmondta neki, hogy ha hiszi, hogy ő minden dolgot megmutathat neki – akkor az meg is lesz neki mutatva, az Úr tehát semmit nem tarthatott tőle vissza, mert ő tudta, hogy az Úr minden dolgot megmutathat neki.

27 És az Úr így szólt hozzá: Írd le ezeket a dolgokat, és pecsételd le; és a szerintem megfelelő időben majd megmutatom őket az emberek gyermekeinek.

28 És lőn, hogy az Úr megparancsolta neki, hogy pecsételje le azt a két követ, melyet megkapott, és ne mutassa meg őket addig, amíg az Úr meg nem mutatja ezeket az emberek gyermekeinek.