Énós könyve

1 Íme, lőn, hogy én, Énós, tudván atyámról, hogy igaz ember volt – mert megtanított az ő nyelvére, és az Úr nevelő tanítása és intelmei szerint – és legyen áldott ezért Istenem neve –

2 És beszélni fogok nektek arról a tusakodásról, melyben Isten előtt volt részem, mielőtt bocsánatot nyertem volna a bűneimre.

3 Íme, vadakra mentem vadászni az erdőbe; és a szavak, melyeket gyakran hallottam midőn atyám az örök életről és a szentek öröméről szólt, mélyen a szívembe vésődtek.

4 És lelkem éhezett; és letérdeltem Alkotóm előtt, és erős imával és könyörgéssel fohászkodtam hozzá a saját lelkemért; és egész nap fohászkodtam hozzá; igen, és amikor eljött az éjszaka, még mindig magasra emeltem a hangom, hogy az elérte a mennyeket.

5 És egy hang szólt hozzám, mondván: Énós, bűneid megbocsáttattak neked, és áldott leszel.

6 És én, Énós tudtam, hogy Isten nem hazudhat; bűnöm tehát el lett törölve.

7 És ezt kérdeztem: Uram, hogyan történik ez?

8 És ő így szólt hozzám: Hited miatt Krisztusban, akit még soha ezelőtt nem hallottál, se nem láttál. És sok év telik el, mielőtt kinyilvánítja magát a testben; indulj tehát, hited éppé tett téged.

9 Most lőn, hogy amikor e szavakat hallottam, kezdtem vágyat érezni testvéreim, a nefiták jóléte iránt; teljes lelkemet kiöntöttem tehát értük Istennek.

10 És amíg lélekben így küszködtem, íme, ismét az Úr hangja szólt elmémben, mondván: Aszerint fogom meglátogatni a testvéreidet, amilyen szorgalmasak lesznek parancsolataim betartásában. Nekik adtam ezt a földet, és ez egy szent föld; és én nem átkozom meg azt, hacsak gonoszság miatt nem; aszerint fogom tehát meglátogatni testvéreidet, ahogy azt megmondtam; és vétkeiket bánattal együtt hozom majd le a saját fejükre.

11 És miután én, Énós, e szavakat hallottam, kezdett megingathatatlanná válni az Úrba vetett hitem; és sok hosszú küszködéssel imádkoztam hozzá testvéreimért, a lámánitákért.

12 És lőn, hogy miután teljes buzgósággal imádkoztam és munkálkodtam, így szólt hozzám az Úr: Kívánságaid szerint adok neked, hited miatt.

13 És most íme, az volt a kívánság, melyet tőle kívántam – hogy ha úgy lészen, hogy népem, a nefiták vétekbe esnek, és valamiképpen elpusztítják őket, és a lámánitákat nem pusztítják el, hogy az Úristen őrizze meg népemnek, a nefitáknak egy feljegyzését; még akkor is, ha az szent karjának hatalma által lészen, hogy az egy eljövendő napon eljuthasson a lámánitákhoz, hogy talán eljuthassanak a szabaduláshoz –

14 Mert mindeddig hiábavalóak voltak küszködéseink, hogy visszaállítsuk őket az igaz hithez. És haragjukban megesküdtek, hogy ha lehetséges, el fogják pusztítani a feljegyzéseinket és minket, és atyáink minden hagyományát is.

15 Tudván tehát, hogy az Úristen képes megőrizni a feljegyzéseinket, állandóan fohászkodtam hozzá, mert ő ezt mondta vala nekem: Amely dolgot hittel kértek, Krisztus nevében, és elhiszitek, hogy megkapjátok, azt meg fogjátok kapni.

16 És nekem volt hitem, és fohászkodtam Istenhez, hogy őrizze meg a feljegyzéseket; és ő szövetséget kötött velem, hogy eljuttatja őket a lámánitákhoz, a szerinte megfelelő időben.

17 És én, Énós, tudtam, hogy ez azon szövetség szerint lesz, melyet kötött; lelkem tehát megpihent.

18 És az Úr így szólt hozzám: Atyáid is ezt a dolgot kérték tőlem; és az hitük szerint fog történni; mert hitük olyan volt, mint a tiéd.

19 És most lőn, hogy én, Énós Nefi népe között jártam-keltem, az eljövendő dolgokról prófétálva, és tanúságot téve azon dolgokról, amelyeket hallottam és láttam.

20 És bizonyságot teszek, hogy Nefi népe buzgón igyekezett, hogy a lámánitákat visszaállítsák az Istenbe vetett igaz hithez. De fáradozásaink hiábavalóak voltak; gyűlöletük eltökélt volt, és gonosz természetük vezette őket, így vad, és kegyetlen és vérszomjas néppé váltak; tele bálványimádással és szennyességgel; prédának való vadállatokon lakmározva; sátrakban lakva, és a vadonban barangolva, rövid bőrövvel az ágyékukon, és leborotvált fejjel; és az íj, és a handzsár, és a balta használatában voltak jártasak. És sokan közülük semmi mást nem ettek, csak nyers húst; és állandóan arra törekedtek, hogy elpusztítsanak bennünket.

21 És lőn, hogy Nefi népe pedig a földet művelte, és termesztett mindenféle gabonát, és gyümölcsöt, és nevelt csordanyájakat, és mindenféle marhanyájakat, és kecskéket, és vadkecskéket, és sok lovat is.

22 És rendkívül sok próféta is volt közöttünk. És a nép merevnyakú nép volt, nehezen értett.

23 És semmi más nem volt, csak a rendkívül nyers beszéd, a háborúkról, és a viszálykodásokról, és a pusztításokról való prédikálás és prófétálás, és az állandó emlékeztetésük a halálra, és az örökkévalóság időtartamára, és Isten ítéleteire és hatalmára, és mindezen dolgokra – állandóan felserkentvén őket, az Úr félelmében tartván. Azt mondom, hogy ezen dolgokon, és a beszéd rendkívül nagy nyíltságán kívül semmi nem tarthatta volna őket vissza attól, hogy gyorsan a pusztulásba süllyedjenek. És ilyenféleképpen írok róluk.

24 És láttam háborúkat a nefiták és a lámániták között, napjaim során.

25 És lőn, hogy kezdtem öreg lenni, és százhetvenkilenc év telt el attól az időtől fogva, hogy atyánk, Lehi elhagyta Jeruzsálemet.

26 És láttam, hogy hamarosan le kell mennem a síromba, miután Isten hatalma munkálkodott rajtam, hogy prédikálnom és prófétálnom kell ennek a népnek, és ki kell jelentenem az igét, az igazság szerint, mely Krisztusban van. És életem minden napján kijelentettem azt, és jobban örvendeztem abban, mint a világ dolgaiban.

27 És hamarosan elmegyek nyugodalmam helyére, mely Megváltómnál van; mert tudom, hogy őbenne fogok megpihenni. És örvendezek annak a napnak, amikor halandó voltom halhatatlanságot ölt, és előtte fogok állni; akkor örömmel látom majd az arcát, és ő ezt fogja mondani nekem: Jöjj hozzám, te áldott; el van készítve számodra egy hely Atyámnak palotáiban. Ámen.