Beszámoló Móziás fiairól, akik Isten szaváért lemondtak jogukról a királyságra, és felmentek Nefi földjére a lámánitáknak prédikálni; szenvedéseik és megmenekülésük – Alma feljegyzése szerint.
A 17. fejezettől a 27-ig bezárólag.
17. Fejezet
Móziás fiai rendelkeznek a prófétálás és a kinyilatkoztatás lelkével – Különböző utakra mennek, hogy a lámánitáknak az igét hirdessék – Ammon Ismáel földjére megy és Lamóni király szolgája lesz – Ammon megmenti a király nyájait és megöli ellenségeit Szébus vizénél. 1–3. vers mintegy Kr.e. 77; 4. vers mintegy Kr.e. 91–77; és az 5–39. vers mintegy Kr.e. 91.
1 És most lőn, hogy amikor Alma útban volt a Gedeon földjétől délre, Manti földje felé, íme, csodálkozására Móziás fiaival találkozott, akik útban voltak Zarahemla földje felé.
2 Most Móziásnak ezek a fiai Almával voltak akkor, amikor az angyal először jelent meg neki; ezért Alma rendkívül örült, hogy látja a testvéreit; és örömét még az is növelte, hogy még mindig testvérei voltak az Úrban; igen, és megerősödtek az igazság ismeretében, mert jó felfogású emberek voltak és szorgalmasan kutatták a szentírásokat, hogy Isten szavát megismerjék.
3 De ez nem minden; sok imádkozásnak és böjtnek adták magukat, ezért rendelkeztek a prófétálás lelkével és a kinyilatkoztatás lelkével, és amikor tanítottak, akkor Istentől való hatalommal és felhatalmazással tanítottak.
4 És tizennégy évig tanították Isten szavát a lámániták között, és nagyon sikeresek voltak abban, hogy sokakat elvezessenek az igazság ismeretéhez; igen, szavaik hatalma sokakat vitt Isten oltára elé, hogy szólítsák a nevét és bevallják előtte a bűneiket.
5 Most ezek a körülmények kísérték utazásaikat, mert sok megpróbáltatásuk volt; sokat szenvedtek, a testben és az elmében is, például éhséget, szomjúságot és fáradtságot, és lelkileg is sokat fáradoztak.
6 Most ezek voltak az utazásaik: Miután atyjuknak, Móziásnak, a bírák első évében búcsút mondtak, miután lemondtak a királyságról, melyet atyjuk rájuk szeretett volna ruházni, és ez volt a nép elképzelése is;
7 Mindazonáltal ők elmentek Zarahemla földjéről, és vitték a kardjaikat, és a dárdáikat, és az íjaikat, és a nyilaikat és a parittyáikat; és ezt azért tették, hogy gondoskodhassanak maguknak ételről a vadonban.
8 És így azokkal, akiket kiválasztottak, elindultak a vadonba, hogy felmenjenek Nefi földjére, Isten szavát prédikálni a lámánitáknak.
9 És lőn, hogy sok napig mentek a vadonban, és sokat böjtöltek és imádkoztak, hogy az Úr megadja nekik Lelkének egy részét, hogy az velük menjen és velük maradjon, hogy eszközök lehessenek Isten kezében és ha lehet, akkor testvéreiket, a lámánitákat elvezessék az igazság ismeretéhez, annak ismeretéhez, hogy hitványak atyáik hagyományai, melyek nem helyesek.
10 És lőn, hogy az Úr meglátogatta őket Lelkével és így szólt hozzájuk: Vigasztalódjatok meg. És ők megvigasztalódtak.
11 És az Úr még azt mondta nekik: Menjetek testvéreitek, a lámániták közé és ültessétek el szavamat; mégis legyetek türelmesek a hosszútűrésben és a megpróbáltatásokban, hogy jó példát mutassatok nekik énbennem, és én eszközzé teszlek majd benneteket a kezemben, sok lélek szabadulására.
12 És lőn, hogy Móziás fiainak és azoknak a szíve, akik velük voltak, felbátorodott, hogy a lámánitákhoz elmenve Isten szavát hirdessék nekik.
13 És lőn, hogy amikor a lámániták földjének határába értek, elváltak és eltávoztak egymástól, bízva az Úrban, hogy aratásuk végén újra találkoznak majd; mert úgy gondolták, hogy nagy az a munka, melyre vállalkoztak.
14 És bizony nagy volt, mert arra vállalkoztak, hogy Isten szavát prédikálják egy vad, és makacs és kegyetlen népnek; olyan népnek, akik abban lelték örömüket, hogy a nefitákat gyilkolják, és rabolják és fosztogassák; és akiknek kincsekre volt helyezve a szíve, vagyis aranyra és ezüstre és értékes kövekre; de ezeket gyilkolás és fosztogatás útján akarták megszerezni, hogy ne kelljen értük a saját kezeikkel megdolgozni.
15 Így nagyon rest nép voltak, sokan közülük bálványoknak hódoltak, és atyáik hagyományai miatt Isten átka szállt rájuk; mindazonáltal az Úr ígéretei megadattak nekik a bűnbánat feltételével.
16 Ez volt tehát az ok, amiért Móziás fiai vállalkoztak a munkára, hogy talán elvezethessék őket a bűnbánatra; hogy talán elvezethessék őket a megváltás tervének megismerésére.
17 Elváltak tehát egymástól és elindultak közéjük, mindegyik férfi egyedül, Isten szava és hatalma szerint, mely megadatott nekik.
18 Most Ammon, lévén közöttük a vezető, vagyis inkább ő szolgált nekik, és eltávozott tőlük, miután megáldotta őket különböző hivatalaik szerint, miután adott nekik Isten szavából, vagyis szolgált nekik az eltávozása előtt; és így különböző utakra keltek szerte azon a földön.
19 És Ammon Ismáel földjére ment, arra a földre, amelyet Ismáel fiairól neveztek el, akik szintén lámániták lettek.
20 És amint Ammon Ismáel földjére lépett, a lámániták elfogták és megkötözték, amint az szokásuk volt, hogy minden nefitát, aki a kezük közé került, megkötözzenek és a király elé hurcoljanak; és így a király tetszésére volt bízva, hogy megöli őket, vagy fogságban tartja őket, vagy börtönbe veti őket, vagy kiűzi őket az országából, akarata és tetszése szerint.
21 És így Ammont a király elé hurcolták, aki Ismáel földje fölött uralkodott; és Lamóni volt a neve; és Ismáel leszármazottja volt.
22 És a király megkérdezte Ammont, hogy szeretne-e az országban, a lámániták vagyis népe között élni.
23 És Ammon így szólt hozzá: Igen, szeretnék egy ideig e nép között élni; igen, és talán halálom napjáig.
24 És lőn, hogy Lamóni királynak nagyon kedvére volt Ammon, és megoldatta kötelékeit, és szerette volna, ha Ammon feleségül veszi az egyik lányát.
25 De Ammon így szólt hozzá: Azt nem, de szolgád leszek. Így Ammon Lamóni király szolgája lett. És lőn, hogy beállították a többi szolgák közé, hogy a lámániták szokása szerint őrizze Lamóni nyájait.
26 És miután három napja volt a király szolgálatában, amint a lámánita szolgákkal együtt nyájaikkal a vízhez mentek, melyet Szébus vizének hívtak, és az összes lámánita ide hajtotta a nyájait itatni –
27 Ahogy tehát Ammon és a király szolgái ehhez a vízhez hajtották nyájaikat, íme egy bizonyos számú lámánita, akik itatni voltak a nyájaikkal, nekiállt és szétkergette Ammonnak és a király szolgáinak a nyájait, és annyira szétkergették őket, hogy sokfelé menekültek.
28 Most a király szolgái zúgolódni kezdtek, mondván: Most meg fog ölni minket a király, ahogyan a testvéreinket is, mivel nyájaik szétszóródtak ezen emberek gonoszsága miatt. És elkezdtek rendkívül sírni, mondván: Íme, már szét is szóródtak a nyájaink.
29 Most azon félelem miatt sírtak, hogy megölik őket. Most amikor Ammon ezt látta, örömmel duzzadt meg benne a szíve; mert ezt mondta: Megmutatom hatalmamat ezen szolgatársaimnak, vagyis azt a hatalmat, mely bennem van, visszahozván ezen nyájakat a királynak, hogy elnyerjem ezen szolgatársaim szívét, és rávezethessem őket arra, hogy higgyenek a szavaimban.
30 És most ezek voltak Ammon gondolatai, amikor látta azok megpróbáltatásait, akiket testvéreinek nevezett.
31 És lőn, hogy szavaival bíztatta őket, mondván: Testvéreim, bízzatok, és induljunk a nyájak keresésére, és összegyűjtjük őket és visszahozzuk őket a vízhez; és így megőrizzük a nyájakat a királynak, és ő nem fog megölni minket.
32 És lőn, hogy el is indultak a nyájak keresésére, és követték Ammont, és nagy gyorsasággal előre siettek, és megelőzték a király nyájait, és ismét összegyűjtötték őket a vízhez.
33 És azok a férfiak ismét nekiálltak, hogy szétkergessék a nyájaikat; de Ammon így szólt a testvéreihez: Kerítsétek be a nyájakat, hogy ne meneküljenek el; és én elmegyek és megvívok ezekkel a férfiakkal, akik szétkergetik a nyájainkat.
34 Ezért úgy tettek, ahogy Ammon megparancsolta nekik, és ő elment és kiállt, hogy megvívjon azokkal, akik a Szébus vizénél álltak; és ezek száma nem volt kevés.
35 Ezért nem féltek Ammontól, mert azt gondolták, hogy tetszésük szerint egy emberük is megölheti őt, mivel nem tudták, hogy az Úr megígérte Móziásnak, hogy kiszabadítja fiait a kezeik közül; és az Úrról sem tudtak semmit; ezért lelték örömüket testvéreik pusztításában, és ezen okból álltak neki, hogy szétkergessék a király nyájait.
36 De Ammon előállt és parittyájával köveket kezdett rájuk hajigálni; igen, nagy erővel parittyázta közéjük a köveket; és így egy bizonyos számú embert megölt közülük, olyannyira, hogy csodálkozni kezdtek az erején; mindazonáltal dühösek voltak testvéreik megölése miatt, és elhatározták, hogy Ammonnak el kell esnie; ezért látván, hogy nem tudják megütni őt a köveikkel, bunkósbotokkal jöttek elő, hogy megöljék őt.
37 De íme, Ammon minden olyan embernek, aki felemelte bunkósbotját, hogy megüsse őt, kardjával levágta a karját; mert úgy állt ellen az ütéseiknek, hogy kardjának élével levágta a karjukat, olyannyira, hogy csodálkozni kezdtek és menekülni kezdtek előle; igen, és számuk nem volt kevés; és ő karjának erejével futamította meg őket.
38 Most hat közülük parittya által esett el, de a kardjával senkit nem ölt meg, csak a vezérüket; és karjaikból annyit vágott le, amennyit felemeltek ellene, és ez nem volt kevés.
39 És amikor messzire elkergette őket, visszatért és megitatták nyájaikat és visszaterelték őket a király legelőjére, és aztán bementek a királyhoz, és bevitték a karokat, melyeket Ammon kardja vágott le, azokéit, akik meg akarták őt ölni; és ezeket bevitték a királyhoz, azon dolgok bizonyságaképpen, amiket tettek.